Puskás-Suzuki-kupa: Real-siker a Pancho Aréna avatóján

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2014.04.21. 20:55
A Real Madrid korosztályos csapata 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémia legénységét a 17 éven aluliak számára hetedik alkalommal kiírt Puskás-Suzuki-kupa utánpótlás-labdarúgótorna hétfői döntőjében Felcsúton, és harmadszor is elhódította a serleget. Ez volt a vadonatúj Pancho Aréna első mérkőzése.

Az első félidő elején a Real Madrid futballozott veszélyesebben, csak a házigazdák kapusa, Tóth Balázs akadályozta meg a gólt, de később már a Puskás Akadémia is szép akciókat vezetett, a kapukat azonban egyik félnek sem sikerült bevennie.

A folytatásban is a spanyolok játszottak enyhe mezőnyfölényben, és alig tíz perc elteltével megszerezték a vezetést. A szünetben csereként beálló Álvaro Rivero jó passzával a jobb oldalon kiugró Miguel García átvette a labdát, majd közelről a hosszú alsóba gurított – a 49. percben született gól döntötte el a Kassai Viktor vezette finálét.

A korosztályos magyar bajnokságban listavezető hazaiak ezután próbálkoztak becsülettel, de nem tudták feltörni a spanyol gárda védelmét, ha mégis sikerült kapura lőniük, akkor célt tévesztettek, vagy a madridi kapus védett, így a lefújásig nem változott az eredmény.

A STADIONAVATÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, DÖNTŐ
Real Madrid (spanyol)–Puskás Akadémia 1–0
(0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 4000 néző. V: Kassai
Gólszerző: García (49.)

A 3. helyért
Dinamo Zagreb (horvát)–Budapest Honvéd 3–0
Az 5. helyért
Panathinaikosz (görög)–Melbourne Football Institute (ausztrál) 4–2

Legfrissebb hírek

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
8 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
2026.09.02. 10:15

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 07:46

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 16:27

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 07:04

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 06:43