„A cél az, hogy három éven belül nemzetközi porondra is kiléphessen a csapat, ennek megfelelően ebben az időtartamban gondolkodunk a munka tekintetében és többek között az edzőkérdésben is – mondta el Elbert Gábor az egyre gyakrabban felvetődő személyi kérdéssel kapcsolatban. – Az a feladatunk, hogy június 1-jéig olyan helyzetbe hozzuk a tulajdonost, hogy jó döntést tudjon hozni. Fontos, hogy a kispadra olyan szakember üljön le, aki tud három évre tervezni.” Elbert Gábor az egyre gyakrabban felvetődő személyi kérdéssel kapcsolatban. – Az a feladatunk, hogy június 1-jéig olyan helyzetbe hozzuk a tulajdonost, hogy jó döntést tudjon hozni. Fontos, hogy a kispadra olyan szakember üljön le, aki tud három évre tervezni.”
A vezetés konkrét nevet egyelőre nem árult el, de vázolta a leendő pécsi vezetőedző kiválasztásának legfontosabb kritériumait. Olyan szakembert keresnek, aki rendelkezik a megfelelő képesítéssel, ismert és elismert, így nem kell sem az öltözőben, sem a sportbarátok körében bemutatni. Motivált, aki már elért sikereket továbbá beszél magyarul, illetve idegen nyelven is.
„Szeretnénk, ha sok helyi fiatal játszana a csapatban, ahogy azt is, hogy emellett sikerülne máshonnan is idecsábítanunk fiatal magyar labdarúgókat. Egy olyan környezet kialakításán fogunk dolgozni, ahol mosolyogva és jó hangulatban dolgozhatnak majd a futballisták és sportszakemberek. Elsősorban magyar labdarúgókra akarunk alapozni, abban az esetben választunk légióst, ha az adott poszton nincsen nála jobb magyar. Klubot akarunk építeni, nem csapatot! Rang legyen ehhez a klubhoz tartozni!” – tette hozzá Elbert Gábor.
Feleki Attila a PMFC és a Kozármisleny közötti együttműködéssel kapcsolatos kérdésre így válaszolt: „A két klub utánpótlásának együttműködésére egy egyedülálló modell kidolgozásán munkálkodnak, a kettő közötti szimbiózisról szinte tényként lehet már beszélni. Igazán sikeres és eredményes jövőt az együttműködéssel lehet kialakítani, és ezen már dolgozunk. Az NB II-es felnőttcsapat jövőjével kapcsolatban még sok a kérdőjel, ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudok konkrétumot mondani.”





