PMFC: fizetéscsökkentés, régi-új játékosok bizonyíthatnak

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 09:18
A költségek csökkentésére törekszik a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC. A pécsiek hivatalos tájékoztatása szerint ellentmondást nem tűrő csapatot építenek, ennek szellemében új játékosok bizonyíthatnak a klubnál. Alább az egylet közleményét változtatás nélkül közöljük.

„A PMFC június 17-én megkezdte a felkészülést a 2013–2014-es szezonra. A tavaszt két győzelemmel (DVTK 2–1, Videoton 2–1) záró együttes keretéből távozott Andrej Causic, Zoran Zeljkovic, Nagy Dominik és Horváth Zsolt, akiknek lejárt a szerződése, valamint Jirí Krejcí, akivel közös megegyezéssel bontott szerződést a klub. Minden bizonnyal nem lesz a PMFC játékosa Eke Uzoma, Jean-Baptiste Akassou, Solomon Okoronkwo, Nagy Olivérés Sánta Andrássem, akikiránt komoly érdeklődés mutatkozik a piacon és megfelelő ajánlat esetén távozhatnak.

A napokban a sajtóban is napvilágot láttak olyaninformációk, melyek szerint a labdarúgó NB I csapatai összesen 4-6 milliárd forintnyi veszteséget termeltek az elmúlt egy évben. A PMFC az előző szezonban megkezdte azt a munkát, amelynek révén a2013–2014-es szezonnakmár egy olyan megfelelő ellenőrzéseken és szabályokon alapuló pontos költségvetéssel vághasson neki, amely lehetővé teszi, hogya Klub a jelenben és ajövőben isstabilan, pontosan és veszteség nélkül működhessen. A tulajdonos e hét közepén döntött, így a vezetés véglegesítette a rendszert. Ennek természetesen vannak fájó, kevésbé népszerű elemei is (pl.: bérek és az adminisztráció költségeinek csökkentése),amelyek azt szolgálják, hogy ne kelljenlétszámot leépíteni a szakmai területeken. A Klubnak fontosak az ott dolgozó szakemberek és nekik is köszönhetően a legtöbb területenkomoly fejlődés mutatkozott az elmúlt szezon során.

Az első csapat keretét annyiban érinti a gazdasági rend, hogy a tavaly nyáron meghirdetett elvekből nem enged a Klub. A klubvezetés és a szakmai stáb közös célkitűzése szerint mentálisan és morálisan erős, megalkuvást nem tűrő játékosok lehetnek csak a pécsi öltözőben ettől a nyártól. Ennek szellemében kerültPécsre Gőcze Gergő (kapus a Haladásból). Kap újra lehetőséget a bizonyításraa Kozármislenybe kölcsönadott és ottaz NB II-ben másodikként végzettekközül Fröhlich Roland, Nagy József ésVárosi Viktor, valamint szintén onnan Fellai József és Daniel Romic. S a napokban írhat alá még négy-öt játékos, akik a szakmai stáb meggyőződése szerint mind megfelelnek a fenti követelményeknek. Ugyanez indokolta a szerződéshosszabbítást a csapat kapitányával, Lantos Leventével és Wittrédi Dáviddal is.”

Fellai József és Daniel Romic még nem írt alá a PMFC-hez, információink szerint Rácz Ferenc, az MTK támadója viszont hamarosan megteheti ezt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Fröhlich Roland(Kozármisleny – kölcsönből vissza),Gőcze Gergő(Haladás),Nagy József(Kozármisleny – kölcsönből vissza),Városi Viktor(Kozármisleny – kölcsönből vissza),Zsdrál Miroszláv(Kozármisleny – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Jean-Baptiste Akassou(elefántcsontparti, ?),Andrej Causic(horvát – ?),Eröss Csaba(Kozármisleny – ismét kölcsön),Holczer Ádám(?),Horváth Zsolt(?), Jirí Krejcí(cseh, ?), Nagy Dominik(?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo(nigériai, Erzgebirge Aue – Németország?),Sánta András(?), Alekszandar Sztojmirovics(szerb, ?), Eke Uzoma (nigériai, ?), Zoran Zeljkovic(szlovén, ?),Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – ismét kölcsön)
Kiszemeltek:Bodor Boldizsár(Beerschot – Belgium),Artak Dasjan(örmény, Gandzsaszar – Örményország), Fellai József(Kozármisleny),Jónás Dávid(Újpest),Mohl Dávid(Kecskeméti TE),Daniel Romic(Kozármisleny), Sváb Dániel(Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik