Penta-kupa: a büntetőt rontó PFLA alulmaradt a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.01. 19:37
Kihagyott büntető, kapufa és szerencsétlen kapott gól: a Puskás Akadémia nagy csatában alulmaradt a címvédő Aalborggal szemben az utánpótláscsapatok számára kiírt labdarúgó Penta-kupa fináléjában.

Nem kezdődött jól a meccs a magyar csapat számára, hiszen a dánok már a 10. percben megszerezték a vezetést: Gundel-Takács nagy védése után az egyik védőről saját kapuja felé pattant a labda, a kapufáról visszacsorgót pedig Ramkidle közelről bepofozta (0–1).

A 33. percben hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutott a Puskás Akadémia, de Magyari bal alsóra tartó büntetőjét a kapus szögletre ütötte.

A második játékrész elején bekezdett a magyar együttes, Magyari szabadrúgásai rendre veszélyt jelentettek, de vagy a kapus védett, vagy amikor már ő is verve volt, akkor a kapufa segítette ki.

Az utolsó másodpercekben még akadt egy lehetőség a Puskás előtt, de Mim 14 méteres kapáslövése kevéssel a bal alsó mellett kötött ki, így az Aalborg 1–0-ra nyert és megvédte a címét.

A bronzmérkőzésen a Bp. Honvéd-MFA Kovács Nikolász találatával 1–0-ra legyőzte a West Bromwich Albiont.

PENTA-KUPA
D
ÖNTŐ
BK Aalborg (dán)–Puskás Ferenc Akadémia 1–0
A 3. HELYÉRT
Bp. Honvéd-MFA–West Bromwich Albion (angol) 1–0Ramkidle közelről bepofozta (0–1).

A 33. percben hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutott a Puskás Akadémia, de Magyari bal alsóra tartó büntetőjét a kapus szögletre ütötte.

A második játékrész elején bekezdett a magyar együttes, Magyari szabadrúgásai rendre veszélyt jelentettek, de vagy a kapus védett, vagy amikor már ő is verve volt, akkor a kapufa segítette ki.

Az utolsó másodpercekben még akadt egy lehetőség a Puskás előtt, de Mim 14 méteres kapáslövése kevéssel a bal alsó mellett kötött ki, így az Aalborg 1–0-ra nyert és megvédte a címét.

A bronzmérkőzésen a Bp. Honvéd-MFA Kovács Nikolász találatával 1–0-ra legyőzte a West Bromwich Albiont.

PENTA-KUPA
D
ÖNTŐ
BK Aalborg (dán)–Puskás Ferenc Akadémia 1–0
A 3. HELYÉRT
Bp. Honvéd-MFA–West Bromwich Albion (angol) 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik