Pécsen pénz áll a házhoz; németországi érdeklődés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 16:21
null
Dibusz Dénesnek (balra) és Eke Uzomának is lehet kérője (Fotó: Meder István)
Ma délután a Pécsi MFC-nél is megkezdődött a téli felkészülés. A klubnál nagy a bizonytalanság, miután Matyi Dezső tulajdonos az óév végén bejelentette, hogy januártól nem finanszírozza a futballcsapat működését. Ettől függetlenül a vezetőség ígérete szerint a héten mindenki megkapja az esedékes járandóságát. A kialakult helyzetben több játékos iránt van érdeklődés, többek között a két meghatározó légiós, a szerb Miroszlav Grumics és a nigériai Eke Uzoma iránt is – tudta meg a Nemzeti Sport.

 

A Pécsi MFC-nél jelenleg még nem látszik biztosítottnak a klub hosszú távú jövője, miután Matyi Dezső tulajdonos idéntől nem finanszírozza a klub működését. A kiútkeresés több szálon folyik. Egyeztetnek a városvezetéssel, felbukkanhat új befektetővel is, illetve Matyi Dezső is folytat tárgyalásokat a tulajdonrésze eladásáról, hiszen egyelőre továbbra is ő a csapat többségi tulajdonosa (a városnak is van öt százalék részesedése) – ez utóbbi lehetőségről korábban pécsi sajtóhírek alapján is beszámoltunk.

Az már eldőlt, hogy az önkormányzat az éves 20 millió forintos támogatásának kifizetését nyárról átütemezte januárra, így már a héten megérkezhet a pénz a klub számlájára.

Feleki Attila ügyvezető a mai sajtófélóra keretében elmondta, hogy ettől az összegtől függetlenül a héten esedékes járandóságát minden klubalkalmazott meg fogja kapni, mert ennek megvan a fedezete. Amire viszont nincs egyelőre fedezet, azok a béren kívüli juttatások, bár a bajnokság szünetel, így a prémiumnak egyelőre nincs is aktualitása. A sportvezető arról is beszélt, hogy kidolgoztak egy rövid távú forgatókönyvet, arra az esetre ha nem sikerül rövid időn belül megoldani a financiális problémákat. Ezen forgatókönyv mentén haladva a jelenleg futó szezont be fogja tudni fejezni a csapat, a további jövő azonban még bizonytalan. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kulcsemberek iránt már érdeklődnek más csapatok, de egyelőre nincs változás a keretben.

„Miroszlav Grumics és Eke Uzoma iránt több belföldi csapat is érdeklődik, sőt, utóbbi iránt Németországból is van érdeklődés” – nyilatkozta Feleki Attila. Mint ismeretes, Uzoma korábban játszott Németországban, és fél éve is felvetődött, hogy visszatér oda, de végül maradt Pécsen.

Rajtuk kívül a Nemzeti Sport kérdésére a kapus Dibusz Dénes és a védő Fodor Ferenc is arról beszélt, hogy menedzserénél már érdeklődtek más csapatok az esetleges szerződtetésének lehetőségéről, egyelőre azonban várakozó állásponton vannak a játékosok. A kapuvédő neve az NSO értesülései szerint a Ferencvárosnál is szóba került a kiszemeltek között, míg korábban a Videoton mutatott iránta érdeklődést.

„Az edzőtáborral és az erősítésekkel kapcsolatos tervek már decemberben is homályosnak tűntek, ezért én kidolgoztam egy edzéstervet, amit az edzőtábortól és a lehetséges érkezőktől függetlenül szeretnénk végigcsinálni, a többit meg majd meglátjuk, minden képlékeny" – fogalmazott a mai első tréning előtt a PMFC edzője, Márton Gábor.

A helyzettől függetlenül idővel várhatók próbajátékosok (elsősorban persze olcsó, szabadon igazolható játékosok jöhetnek szóba). A részletes felkészülési program még nem ismert, csak annyit tudni, hogy az NB II-es Siófokkal biztosan megmérkőzik a csapat. A mai első foglalkozáson amúgy mindenki részt vett, akinek részt kellett, Szatmári Lóránd a válogatottal készül, Grumics pedig az ortodox karácsony miatt később tér vissza, megjelent a Kozármislenybe igazoló Gaál Miklós is, de ő csak azért érkezett, hogy elbúcsúzzon a korábbi társaktól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Molnár Péter (Kozármisleny – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat:Gaál Miklós (Kozármisleny)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik