Paks: „Néhány periódussal egyáltalán nem voltunk elégedettek”

2012.02.23. 11:03
Címkék
Kis Károly, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője szerint a felkészülés során néha kifejezetten jól játszott a csapata, de sokszor egyáltalán nem volt elégedett a mutatott játékkal – a szakember elmondta: nagyon számít Böde Dániel jó formájára, és úgy véli, jól halad Eppel Márton beilleszkedése.

„A mérkőzéseken vegyes volt a kép – mondta Kis Károly a paksifc.hu-nak a téli felkészülésről. – Voltak biztató jelek, voltak olyan periódusok, amikor kimondottan jól játszottunk. Viszont voltak olyan szakaszok is, amelyekkel egyáltalán nem voltunk elégedettek. Most azon vagyunk, hogy a rajtra ezeket a hibákat kijavítsuk. Az első három elhúzott a többiektől. Nekünk most az a legfontosabb feladatunk, hogy játékban lépjünk előrébb. Ha ez meglesz, akkor biztosak vagyunk abban, hogy helyezésben is előrébb tudunk lépni.”

A vezetőedző beszélt Böde Dánielről – akiről csak az átigazolási időszak utolsó napjaiban derült ki, hogy marad Pakson – és a klubba télen érkező Eppel Mártonról is.

„Egy olyan játékos, aki ennyire gólerős, mint Böde, minden edző számára jól jön. Többször átlendítette már a csapatot a holtponton, hozza a gólokat, tehát biztosan a segítségünkre lesz most tavasszal is. Eppelnek még be kell illeszkednie, még meg kell szoknia a védő pozícióval járó mozgásokat, hiszen eddig mindig támadóként szerepelt, de jó úton halad” – mondta a szakember.

A Paks kedden játssza első tavaszi tétmérkőzését, amikor is a Debrecennel csap össze a Ligakupában.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka két századdal maradt el az országos csúcstól

Atlétika
3 perce

Irán, jegyárak, vízumok – Infantino nem úszta meg a kényes kérdéseket a foci-vb nyitó sajtóeseményén

Foci vb 2026
13 perce

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
25 perce

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
37 perce

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
1 órája

Yamal, Doué, Neves – U21-es sztárjátékosok, akikre érdemes lesz figyelni a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kétszer szakadt félbe Udvardyék meccse, csütörtökön folytatják

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik