Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Paks: Böde szerint azért nem tettek ajánlatot az ukránok, mert nem lőtt gólt
Böde Dániel, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks játékosa a klub hivatalos honlapjának elmondta, sajnálja, hogy nem tudott betalálni a Zorja Luhanszk felkészülési mérkőzésein, és véleménye szerint ezért nem tett érte ajánlatot az ukrán klub – és a Csornomorec Odessza sem.
„Szerintem jól ment a játék, nem voltam rossz. Beszélgettem játékosokkal, és ebben ők is megerősítettek. De nem lehetek teljesen elégedett. A Luhanszkon kívül, a Csornomorec Odessza is megfigyelt engem, de végül egyik csapat sem tett ajánlatot. Szerintem ennek az lehetett az oka, hogy nem lőttem gólt. Hiába játszottam jól, sajnos mindkét meccsen kihagytam a ziccereket. Pedig volt belőlük sok, szerezhettem volna akár négy gólt is, de nem jött össze" – mondta Böde Dániel a paksifc.hu-nak, aki a Nemzeti Sport vasárnapi számában is hasonló dolgokat mesélt el élményeiről.
A futballista hozzátette, nem lesz csalódott, ha mégsem sikerül a télen klubot váltania.




