Paks: hamarosan bejelenthetik a Mezőkövesd középpályásának érkezését

V. GY.V. GY.
2020.01.07. 09:52
null
Bertus Lajos visszatérhet Paksra (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Miközben három játékos – Fejes András, Remili Mohamed és Simon Ádám – távozhat a Paksról, kedden új labdarúgó érkezését jelentheti be a klub vezetősége.

 

Információnk szerint a tolnai együttes megegyezett a Mezőkövesd Zsóryval, majd Bertus Lajossal is, így a középpályás egy év után visszatér korábbi együtteséhez.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a 29 éves labdarúgó az ősszel rendkívül keveset játszott a harmadik helyen telelő együttesben. Míg a tavasszal meghatározó labdarúgója volt a Mezőkövesdnek, a jelenlegi bajnokságban csupán kétszer volt tagja a kezdőnek, egyszer pedig csereként lépett pályára. Érthető hát, hogy visszavágyott Paksra, ahol majd' öt éven át a közönség egyik kedvence volt.

Megkeresésünkre Bertus Lajos megerősítette információnkat, és szavaiból kitűnt, sorsa alakulása örömmel és megnyugvással tölti el. Hivatalosan kedden jelenthetik be a visszatérését, és vele együtt akár egy másik érkezőt is.

Bár korábban megjelentek Balogh Balázs esetleges távozásáról szóló hírek, a játékos nincs a felmentettek listáján. A középpályástól megtudtuk, annyi történt, hogy jelezte Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, a napokban két külföldi ajánlatot is kapott, és abban maradtak, ha a kérők konkrét szerződéssel állnak elő, nincs akadálya a távozásának. Balogh Balázs azonban megerősítette, nem kíván mindenáron elbúcsúzni a paksiaktól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók:

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fejes András (Bp. Honvéd), Remili Mohamed, Simon Ádám

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor: január 8–19., Törökország

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 11., szombat: Paks–Macva Sabac (szerb I. o.)
Január 14., kedd: Paks–Botosani (román I. o.)
Január 17., péntek: Paks–Ahmat Groznij (orosz I. o.)
Január 18., szombat: Paks–Ludogorec (bolgár I. o.)

Legfrissebb hírek

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
19 órája

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
19 órája

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

Küzdelmes meccs után vihet haza egy pontot Szentlőrincről a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 15:41

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42

A ZTE bejelentette a PSG akadémiáján nevelkedő támadó érkezését

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 10:26

Zsóri Dániellel erősített a Kozármisleny, Banó-Szabó már most a Vasasé lett – így zárult a piac az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:32

Az NB III-as Gyirmót FC Győr megvásárolta a másodosztályú Szeged belső védőjét

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:01
Ezek is érdekelhetik