PAFC: négy poszton is erősítene a nyáron Benczés Miklós

2013.06.20. 08:12
Mint tegnap beszámoltunk róla, az újonc Puskás Akadémia is megkezdte a felkészülést az NB I 2013–2014-es szezonjára. A kerettagokra orvosi felmérés várt, csütörtökön ugyancsak, péntektől viszont már valóban a munka kerül fókuszba. Benczés Miklós elmondta, közel állnak Lubos Hajdúch megszerzésében, és összesen négy poszton szeretne erősíteni a nyáron, míg bízik a kölcsönben eddig a csapatot erősítő játékosok megtartásában.

„A mostani időszak egyik legfontosabb feladata a játékoskeret kialakítása – adott helyzetelemzést Benczés Miklós vezetőedző. – Határozni kell arról, kit akarunk megtartani, kivel szeretnénk erősíteni, de segíteni kell azoknak a labdarúgóknak is, akik eddig hozzánk tartoztak, ám a jövőben máshol folytathatják a pályafutásukat. Az biztos, hogy szükségünk van egy rutinos, tapasztalt kapusra, és mert a tárgyalások jól haladnak, nagy esély van a Rákóczi labdarúgója, Lubos Hajdúch átigazolására. Ugyancsak szeretnénk egy belső védőt, egy középpályást és egy támadót szerződtetni, valamint azt elérni, hogy az eddig kölcsönben nálunk lévő futballisták továbbra is bennünket erősítsenek. Aláírt szerződésekről ugyan még nem beszélhetek, de Vasziliosz Aposztolopulosz, Polonkai Attila és Szakály Dénes szinte biztosan továbbra is nálunk játszik."Benczés Miklós vezetőedző. – Határozni kell arról, kit akarunk megtartani, kivel szeretnénk erősíteni, de segíteni kell azoknak a labdarúgóknak is, akik eddig hozzánk tartoztak, ám a jövőben máshol folytathatják a pályafutásukat. Az biztos, hogy szükségünk van egy rutinos, tapasztalt kapusra, és mert a tárgyalások jól haladnak, nagy esély van a Rákóczi labdarúgója, Lubos Hajdúch átigazolására. Ugyancsak szeretnénk egy belső védőt, egy középpályást és egy támadót szerződtetni, valamint azt elérni, hogy az eddig kölcsönben nálunk lévő futballisták továbbra is bennünket erősítsenek. Aláírt szerződésekről ugyan még nem beszélhetek, de Vasziliosz Aposztolopulosz, Polonkai Attila és Szakály Dénes szinte biztosan továbbra is nálunk játszik."

Az élvonal újoncánál örülnek, hogy a bajnoki címben főszerepet vállaló Kleinheisler Lászlót a Videoton szerződtette, ez ugyanis visszaigazolása a Puskás Akadémián zajló munkának. A 19 esztendős középpályás pótlása nem ígérkezik könnyűnek, és bár szurkolnak korábbi játékosuknak, hogy a Vidiben is felhívja magára a figyelmet, cseppet sem bánnák, ha (kölcsönben) esetleg még egy évig Felcsúton pallérozódna.

„Két és fél hét jutott a pihenésre, ennyi idő alatt sikerült feltöltődnöm a családom körében – mondta a házi gólkirály, Zsolnai Róbert. – Viszonylag rövid felkészülési időszak vár ránk, kíváncsian várom, milyen csapattal vágunk neki az NB I-nek. Azt gondolom, a bennmaradás kiharcolására a tavalyi keretünk is alkalmas lenne, persze a kispad rövidsége miatt szükség van új igazolásokra is. Nagy kérdés, a fiataljaink miként viselik el, hogy mondjuk tízezer ember előtt kell futballozni a Ferencváros ellen, de bízom magunkban, abban, hogy csont nélkül maradunk bent az élvonalban."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Chukwuchabem Enete „Morris” (nigériai,Heartland FC Owerri– Nigéria), Fejes András (Videoton)
Távozik/távozhat: Vasziliosz Aposztolopulosz (Videoton – kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Videoton – kölcsönből vissza?), Papp Szilárd (Siófok)
Kiszemeltek: Németh Norbert (Egri FC), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Enes Sipovic (bosnyák, Otelul Galati – Románia)

 

Legfrissebb hírek

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
6 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:13

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16
Ezek is érdekelhetik