Nyíregyháza: DVTK-tól távozó légióssal erősített az újonc

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 13:15
A Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását Zoran Kosztics, a Diósgyőr korábbi játékosa. A szerb középpályás két szezonra szóló szerződést írt alá az újonc együttessel.

Zorán Kosztics az elmúlt szezonban a DVTK labdarúgója volt, ám lejáró szerződését nem hosszabbította meg, a Nyíregyháza Spartacus vezetőivel viszont mindenben megegyezett, így két évre szóló szerződést kötöttek a felek.

A 31 éves játékos az elmúlt szezonban 23 mérkőzésen játszott az élvonalban, 18 alkalommal volt kezdő bajnokin a Diósgyőrben, és négy gólt szerzett. A Ligakupa döntőjében ő szerezte a Diósgyőr egyik gólját a Videoton ellen, ez győzelmet jelentett a borsodiaknak, de lőtt gólt a Magyar Kupában is. A 180 cm magas labdarúgó a nyiregyhazaspartacus.hu beszámolója szerint már a Spartacus keretével készül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Mohamadou Abdouraman (kameruni, DVTK), Fodor Ferenc (PMFC), Koller Krisztián (szabadon igazolható, PMFC), Zoran Kosztics (szerb, DVTK), Lázár Bence (Újpest – kölcsönbe), Pekár László (KTE), Póti Krisztián (KTE), Spitzmüller István (DVSC), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Csordás Szabolcs (Ajka), Dajka László (Kisvárda?),Kákonyi Dániel (Gyirmót), Kis Róbert (Balmazújváros), Máté János (Szolnok – kölcsönből vissza), Paku Roland (Győri ETO – kölcsönből vissza, onnan Gyirmót), Polényi Gábor (Vasas), Reznek Donát (Balmazújváros – kölcsönbe), Szilágyi Péter (Békéscsaba), Ulvicki Mihály (?), Fabu Márton, Lipcsei Márk, Szathmári Sándor, Sándor Dávid (mind Nyírbátor – kölcsönben)
Kiszemeltek:Szepessy Róbert (Szolnok)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik