NB I: volt Atlético-játékost hozhat magával Miriuta Győrbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.21. 20:20
Mint arról korábban beszámoltunk, román sajtóértesülések szerint nem az a kérdés, hogy Miriuta Vasile Győrben folytatja-e edzői pályafutását, hanem, hogy ezt mikor jelentik be hivatalosan az érintettek. A románok ebből kifolyólag már nem is Miriuta jövőjével foglalkoznak, sokkal inkább azzal, mely játékosát hozhatja magával Magyarországra.

A stiridesport.ro beszámolója szerint a spanyol Aitor Monroy lehet Miriuta első igazolása a Győri ETO vezetőedzőjeként. Az Atlético Madridban is megforduló 27 éves védekező középpályásért a kolozsvári CFR a nyáron mindössze 40 ezer eurót (hozzávetőlegesen 12 millió forintot) fizetett a Ceahlaul Piatra Neamtnak, ám a játékos olyan mély benyomást tett Miriutára, hogy a szakvezető ragaszkodik hozzá.

ETO: három edzőjelölt; Miriuta szakít a Kolozsvárrala szakember nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, ahogy a győriek sportigazgatója is.

„A jóisten sem robbanthatja ki a csapatomból. Szenzációs futballista, akinek a személyisége is magával ragadó. Rengeteget dolgozik azért, hogy hasznos tagja legyen az együttesnek. Nem mondom, hogy a legjobb középpályás, akit valaha edzettem, de posztján az országban nincs hozzá fogható” – mondta a Debrecen kispadjával is összeboronált Miriuta, akit Monroy állítólag két edzés alatt meggyőzött képességeiről.

Az Atlético Madrid C- és B-csapatában egyaránt két évet eltöltő futballista alapembernek számít a kolozsvári csapatban, ebben az idényben eddig 19 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, és három gólpasszt jegyzett. A mértékadó transfermarkt.de 800 ezer euróra becsüli Monroy piaci értékét.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00