NB I: DVSC-védő volt a legjobb, Vasas-fölény a középpályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 15:17
Mint azt olvasóink megszokhatták, ezúttal is elkészítettük a labdarúgó NB I aktuális fordulójának InStat-indexek alapján összeállított válogatottját. A 25. kör csapatába mindegyik budapesti csapat ad legalább egy játékost, a legjobb azonban a DVSC-ből került ki.

A kapusok közül Banai Dávid kapta a legmagasabb (254-es) InStat-indexet, annak ellenére is, hogy a padon kezdte a Paks elleni meccset, és csak a második félidőben lépett pályára a megsérülő Kovács Zoltán helyén.Banai Dávid kapta a legmagasabb (254-es) InStat-indexet, annak ellenére is, hogy a padon kezdte a Paks elleni meccset, és csak a második félidőben lépett pályára a megsérülő Kovács Zoltán helyén.

Ismét védelemben találjuk a forduló legjobbját: Ferenczi János 305-ös indexszel érdemelte ki a címet. Mellette az MTK-ban remek gólt szerző Baki Ákos (272) – a jobbhátvédek közül Lovrencsics Gergő (285) is jól teljesített, ő azonban mindössze 25 percet töltött a pályán –, a kispesti Ivan Lovric (265) és a fehérvári Juhász Roland (251) került be a hátsó alakzatba.

A középpályán teljes a Vasas-fölény, a Videotont legyőző angyalföldi együttesből hárman is bekerültek: a győztes találatot előkészítő Kleisz Márk (264), Berecz Zsombor (278) és a piros lapja ellenére magas értéket elérő Manjrekar James (280). A Vasas-játékosok mellett Gera Zoltán (262) és a gólpasszt jegyző Holman Dávid (291) fért még oda a legjobbak közé.

A csatárok meglehetősen rosszul teljesítettek a 25. körben, a legmagasabb indexszet a Mezőkövesdnek beköszönő Torghelle Sándor (248) hozta össze.

A 25. FORDULÓ INSTAT-VÁLOGATOTTJA
Banai Dávid (Újpest, 254-es InStat-index) – Baki Ákos (MTK, 272), Ivan Lovric (Honvéd, 265), Juhász Roland (Videoton, 251), Ferenczi János (DVSC, 305) – Kleisz Márk (Vasas, 264), Manjrekar James (Vasas, 280), Gera Zoltán (FTC, 262), Berecz Zsombor (Vasas, 278), Holman Dávid (DVSC, 291) – Torghelle Sándor (MTK, 248)
Összérték: 2970. Átlag: 270. Max: 305 (Ferenczi J.)

Az InStat-index az InStat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban).

NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion 1568
Karakó Ferenc
Videoton FC–Vasas FC 1–2
Felcsút, Pancho Aréna
2469
Szabó Zsolt
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2237
Bognár Tamás
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1264
Farkas Ádám
Haladás–Bp. Honvéd 0–1
Sopron, Városi Stadion2130
Erdős József
Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–1
Budapest, Groupama Aréna
6235Andó-Szabó Sándor
A 25. forduló teljes nézőszáma: 15 903; meccsenkénti átlag: 2 651
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 25 14 5 6 39–23 +16 47
2. Videoton FC 25 13 6 6 50–22 +28 45
3. Vasas FC 25 12 5 8 39–27 +12 41
4. Ferencvárosi TC 25 10 9 6 40–31 +9 39
5. Szombathelyi Haladás 25 10 5 10 32–34 –2 35
6. Paksi FC 25 8 11 6 29–27 +2 35
7. Újpest FC 25 7 11 7 36–37 –1 32
8. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 7 10 27–36 –9 31
9. Debreceni VSC 25 8 6 11 29–33 –4 30
10. MTK Budapest 25 7 8 10 20–28 –8 29
11. Diósgyőri VTK 25 7 4 14 30–49 –19 25
12. Gyirmót FC Győr 25 4 7 14 13–37 –24 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik