Valami eltörött Debrecenben? Kikapott a Loki a Vasastól is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.24. 17:50
null
Sok kemény párharcot tartogatott a mérkőzés (Fotó: Földi D. Attila)
Ugyan vezetést szerzett a Vasas otthonában a Debrecen a labdarúgó NB I 2. fordulójának egyik záró mérkőzésén, de a piros-kékek három góllal válaszoltak. A csereként beállt védő, Vaskó Tamás duplázott a hajrában.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

VASAS–DVSC-TEVA 3–1 (Ádám 54., Vaskó 85., 88., ill. Ferenczi J. 34.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Torpedo Zsogyino elleni kupán vágás után azzal a Vasassal találkozott a Debrecen, amelytől utoljára 2002-ben kapott ki, mondhatni, nem is kívánhatott volna jobb ellenfelet magának a Kondás Elemér-legénység, amelyet azonban fizikailag és lelkileg is alaposan megrostált a kínos kudarc.

A házigazdánál ellenben mindenkire számíthatott a (szokás szerint egy gólerős középcsatárt a keretbe még kereső) Michael Oenning, és talán ezért kezdett sokkal jobban, lendületesebben a Vasas, amely kihagyott pár helyzetet az első harminc percben, és lőtt egy kapufát is.

Majd jött a hideg zuhany: Ferenczi János szép lövésével előnybe került a Loki, és a szünetig már magához sem tért a sokkból a Vasas. Kondás mester duplán nem unatkozott a pihenőig, Nagy Zoltánt agyrázkódás gyanúja, Varga Józsefet húzódás miatt kellett lecserélnie.

A szünet után Berecz Zsombornak is kellett cserélnie, nadrágot és alsónadrágot is (az átöltözés elrendelése előtt adott neki egy sárga lapot Bognár Tamás játékvezető), majd mehetett Ádám Martint ünnepelni, aki egy fejes góllal egyenlített. Az 1–1 után tovább támadtak természetesen a hazaiak, de Horváth Zsolt kapufája jelezte, hogy a vendégek tartalékosan is veszélyesek.

De nem eléggé: a kapufa felrázta a Vasast, a csereként beállt Vaskó Tamás a hajrában kétszer is mattolta a vendégvédelmet, mindkétszer fejjel, Remili Mohamed szögletei után, egyszer Szatmári Csabát (2–1), egyszer Mészáros Norbertet (3–1) megelőzve.

A vendégszurkolók a harmadik kapott gól után igen kemény kritikát fogalmaztak meg – joggal.

Valami eltörött Debrecenben...

„Egyik sérülés sem jött jól, kapufát is lőttünk, de a végén egy Vaskóval jobban voltak a hazaiak. A mentális fáradtság és a hétközi utazás is benne volt, ezért nem mertünk letámadni, egy biztonságosabb játékot próbáltunk játszani. Figyelmetlenség után kaptuk az egyenlítő gólt, a cseréket követően magassági fölényben volt a Vasas, bejött Vaskó Tamás és Manjrekar James és erre nem tudtunk jól reagálni” – mondta a mérkőzést követően Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője az M4 Sportnak.

„Már az első félidőben is látható volt, hogy a játékerőnkkel akartunk nyerni, de szerencsétlen gólt kaptunk. A második játékrészben behoztam a magasabb játékosokat, mert úgy éreztem, hogy lesznek még esélyeink, ami igaznak bizonyult” – értékelt Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője az M4 Sportnak.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 2 2 4–1 +3 6
1. Ferencvárosi TC 2 2 4–1 +3 6
3. Diósgyőri VTK 2 2 4–2 +2 6
4. Budapest Honvéd 2 1 1 2–1 +1 3
5. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–3 0 2
6. Paksi FC 2 2 2–2 0 2
6. Gyirmót FC Győr 2 2 2–2 0 2
8. Videoton FC 2 1 1 2–3 –1 1
9. MTK Budapest 2 1 1 0–1 –1 1
10. Szombathelyi Haladás 2 1 1 2–4 –2 1
10. DVSC-Teva 2 1 1 2–4 –2 1
12. Újpest FC 2 2 1–4 –3 0
NB I 2016–2017, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 23., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
Haladás–Mezőkövesd 1–1
Sopron, Soproni Városi Stadion
1225
DVTK–Újpest 2–1 Miskolc, DVTK-stadion 6381
Honvéd–Ferencváros 0–1 Budapest, Bozsik József Stadion
2384
JÚLIUS 24., VASÁRNAP JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–MTK 0–0
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
Erdős József
Paks–Videoton 1–1 Paks, Paksi Stadion
Karakó Ferenc
Vasas–DVSC-Teva 3–1 Budapest, Illovszky Rudolf StadionBognár Tamás

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik