NB I: távozik a Mezőkövesd vezetőedzője – hivatalos

2017.10.16. 16:08
Ahogy azt a Nemzeti Sport előrejelezte: távozik Radványi Miklós vezetőedző a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesdtől. A hírt hétfőn délután a klub hivatalos honlapján erősítette meg, közös megegyezéssel szerződést bontottak a trénerrel.

A Mezőkövesd remekül, két győzelemmel kezdte a 2017–2018-as bajnokságot, de az azóta lejátszott tíz fordulóban egyszer sem nyert (három döntetlen, hét vereség), és visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre. Radványi az előző szezon hajrájában, Tomiszlav Szivics távozása után került a csapathoz, amelyet benn tartott az élvonalban. A dunaszerdahelyi születésű tréner bajnoki mérlege a Mezőkövesddel: három győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség. került a csapathoz, amelyet benn tartott az élvonalban. A dunaszerdahelyi születésű tréner bajnoki mérlege a Mezőkövesddel: három győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség.

Mint beszámoltunk róla, a DVSC-től elszenvedett hétvégi bajnoki vereség (0–2) után Radványi Miklós egyebek mellett a következőket nyilatkozta: „A sok kudarc mentálisan megviselte a csapatot, nem tagadom, engem is. Át kell gondolni, mi az, ami még nem káros az ember egészségére. Azt gondolom, a hét elején leülünk az elnök úrral, nyugodtan átbeszéljük a helyzetet, és egyeztetünk a folytatásról.”

Hétfőn délután aztán a klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Radványival, a délutáni edzést Elek Norbert, valamint az U19-es csapat vezetőedzője, Bocsi Zoltán vezényli.

A klub közlése szerint az új vezetőedzőt kedden délelőtt jelentik be, a Nemzeti Sport információi szerint Kuttor Attila veszi át az irányítást.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2017–2018-AS SZEZONJÁBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
2017. október 16.
Mezőkövesd
Radványi Miklós helyett ???
Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24