Mezőkövesd: Csak olyankor keresnek meg, amikor baj van – Tállai András

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.15. 10:22
A DVSC elleni 2–0-s hazai vereség után a Mezőkövesd labdarúgócsapatának vezetőedzője, Radványi Miklós már utalt arra, hogy kérdéses a jövője a klubnál, de Tállai András, a klub elnöke egyelőre nem kommentálta a lehetséges edzőváltást.

„Az első félidőben egyáltalán nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Ez nem kifogás, ugyanis tudtuk, mire apellál a DVSC, de a hibáinkkal folyamatosan helyzetbe hoztuk az ellenfelet. Ha a szünet előtt kapunk három gólt, egyetlen szót sem szólhattunk volna. A második félidő már teljesen más képet mutatott, harminc-harmincöt percig a mi elképzeléseink szerint zajlott a játék, kidolgoztuk a helyzeteket, három vagy négy nagy lehetőségünk volt, olyanok, amilyenekből egy NB I-es játékosnak kötelező gólt szereznie. A második debreceni gól után pedig szétestünk, már nem is hasonlítottunk futballcsapatra. A bajnokságot azok a játékosok kezdték el, akik itt végigdolgozták a felkészülést, de közülük rengetegen megsérültek, azóta is hiányoznak különböző okokból. Akik pedig menet közben érkeztek, nincsenek a legjobb állapotban, és a bajnokság közben nem könnyű külön terhelést vezényelni a fél csapatnak. A sok kudarc pedig mentálisan megviselte a csapatot, nem tagadom, engem is. Át kell gondolni, mi az, ami még nem káros az ember egészségére. Azt gondolom, a hét elején leülünk az elnök úrral, nyugodtan átbeszéljük a helyzetet, és egyeztetünk a folytatásról” – nyilatkozta a DVSC elleni 2–0-s vereséget követően a Mezőkövesd vezetőedzője, Radványi Miklós.„Az első félidőben egyáltalán nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Ez nem kifogás, ugyanis tudtuk, mire apellál a DVSC, de a hibáinkkal folyamatosan helyzetbe hoztuk az ellenfelet. Ha a szünet előtt kapunk három gólt, egyetlen szót sem szólhattunk volna. A második félidő már teljesen más képet mutatott, harminc-harmincöt percig a mi elképzeléseink szerint zajlott a játék, kidolgoztuk a helyzeteket, három vagy négy nagy lehetőségünk volt, olyanok, amilyenekből egy NB I-es játékosnak kötelező gólt szereznie. A második debreceni gól után pedig szétestünk, már nem is hasonlítottunk futballcsapatra. A bajnokságot azok a játékosok kezdték el, akik itt végigdolgozták a felkészülést, de közülük rengetegen megsérültek, azóta is hiányoznak különböző okokból. Akik pedig menet közben érkeztek, nincsenek a legjobb állapotban, és a bajnokság közben nem könnyű külön terhelést vezényelni a fél csapatnak. A sok kudarc pedig mentálisan megviselte a csapatot, nem tagadom, engem is. Át kell gondolni, mi az, ami még nem káros az ember egészségére. Azt gondolom, a hét elején leülünk az elnök úrral, nyugodtan átbeszéljük a helyzetet, és egyeztetünk a folytatásról” – nyilatkozta a DVSC elleni 2–0-s vereséget követően a Mezőkövesd vezetőedzője, Radványi Miklós.

A lefújást követően elterjedt a hír a mezőkövesdi klubházban, hogy a vezetőség megköszönte vagy hamarosan megköszöni Radványi Miklós munkáját. Megkérdeztük Tállai Andrást, a mezőkövesdi futballklub elnökét, hogy mi ebből az igazság és mit terveznek.

„Mindig csak olyankor keresnek meg, amikor baj van… Kétszer is feljutottam a mezőkövesdi focicsapattal, akkor nem kérdeztek. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Tállai András a jelek szerint elfeledkezett arról, hogy például még az első feljutás alkalmával a Nemzeti Sport Online elsők között jelentkezett részletes riporttal a mezőkövesdi futballról, melyben ő is hosszasan beszélt a klubról.

EDZŐVÁLTÁSOK A 2017–2018-AS SZEZONBAN
2017. augusztus 29.Haladás
Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint
NB I, 2017–2018, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–Bp. Honvéd 1–2
Sopron, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
1740
Diósgyőri VTK–Vasas FC 5–0
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
1081
Balmazújváros–Videoton FC 1–1
Balmazújváros, Városi StadionErdős József
1438
Újpest FC–Paksi FC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám2047
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
1641
Puskás AkadémiaFerencváros 1–1Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
3127
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 7 4 1 25–14 +11 25
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26–13 +13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19–9 +10 21
4. Budapest Honvéd 12 5 4 3 20–20 0 19
5. Paksi FC 12 4 5 3 19–19 0 17
6. Vasas FC 11 5 1 5 17–21 –4 16
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22–22 0 15
8. Puskás Akadémia FC 12 4 3 5 17–19 –2 15
9. Újpest FC 12 3 6 3 16–16 0 15
10. Szombathelyi Haladás 11 3 1 7 10–22 –12 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 12 2 3 7 14–26 –12 9
12. Balmazújváros 12 1 4 7 14–18 –4 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik