Otthon került padlóra a Pécs a Győr ellen

Vágólapra másolva!
2014.11.08. 17:55
null
Küzdött a Pécs, de a Győr ellen nem volt esélye (Fotó: Löffler Péter)
A labdarúgó NB I 14. fordulójában a Pécs a Győri ETO-t fogadta, és 3–0-ra kikapott tőle. A vendégek már a 13. percben megszerezték a vezetést Leandro Martínez révén, aki hat perccel később duplázott. A második félidőben Priskin Tamás is betalált, a hazaiak pedig az utolsó húsz percben Vukasin Polekszics kapus sérülése miatt mezőnyjátékossal a kapujukban – ráadásul eggyel kevesebben – voltak kénytelenek befejezni a meccset.

NB I
14. FORDULÓ

Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–3 (Martínez 13., 19., Priskin 67.)

A két megbízott vezetőedzővel felálló csapatok csatáját a vendégek kezdték aktívabban, igaz, az első lehetőség a pécsiek előtt adódott, de Andrej Causic 28 méteres szabadrúgását a 10. percben másodszorra fogta Milos Kocics.

A 13. percben azonban már a hazaiak hálójában táncolt a labda: Marko Dinjar bal oldali beadása után Priskin Tamás csúsztatta tovább a labdát középről, amely így a hosszú oldalon érkező Leandro Martínezhez került, aki kapásból 9 méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt (0–1).

Hat perccel később duplázott a vendégek támadója: a győriek íveltek fel egy szabadrúgást, a 16-oson belül Lipták Zoltán a kapunak háttal mellel vette le a labdát, amelyet lekészített Rafe Wolfe-nak, aki kiemelte azt jobbra, ahol megint Martínez érkezett, és ezúttal 4 méterről a kapu bal oldalába fejelt (0–2).

A pécsiek csak ezután kezdtek éledezni, és kinézték maguknak a kapu bal oldalát, de rendre mellé találtak. Előbb Wittrédi Dávid, majd Pölöskey Péter, végül Causic távoli lövése hagyta el itt a játékteret, és a félidő vége előtt Szatmári Lóránd lövése is a bal felső sarok mellé ment. A túloldalon Priskin került még helyzetbe, de rosszul találta el a labdát, így Vukasin Polekszics könnyedén hárított.

Vészkapus - „Korábban kapus voltam, szóltam, hogy beállok”

A szünetben a hazaiak kettőt is cseréltek, de ettől nem lett gólveszélyesebb a játékuk, sőt a 67. percben Polekszics kiejtett egy szöglet után beívelt labdát, Priskin pedig köszönte szépen, és közelről jobbal a kapu bal oldalába lőtt (0–3).

„HALLOTTAM, AHOGY RECCSENT”
„Amikor földet értem, hallottam a reccsenést, tudtam, hogy baj van. Rögzítették a vállamat, hétfőn lesz MR-vizsgálat, akkor derül ki a pontos diagnózis” – mondta az Nemzeti Sport Online-nak a montenegrói Polekszics, aki attól tart, hogy véget ért a szezonja, a válogatott meccsről viszont biztosan lemarad.

Az esetnél ráadásul Polekszics olyan szerencsétlenül esett, hogy kiugrott a válla, és nem tudta folytatni a játékot. Mivel azonban eddigre a pécsiek mindhárom cseréjüket kihasználták, mezőnyjátékosként Márkvárt Dávidnak kellett beállnia a kapuba. Így tehát még emberhátrányba is kerültek a pécsiek, és mivel az eset hosszú percekig húzódott, Szabó Zsolt játékvezető öt percet rátett még a játékidőre.

A hazaiak szerencséjére a győriek ekkor már nem erőltették a támadásokat, így viszont unalomba fulladt a mérkőzés vége.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az állás
1. Videoton FC 14 12 1 1 31–5 +26 37
2. MTK Budapest 13 10 3 18–11 +7 30
3. MVM Paks 14 7 5 2 23–10 +13 26
4. Újpest FC 14 6 7 1 14–8 +6 25
5. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
6. Diósgyőri VTK 13 6 5 2 21–16 +5 23
7. DVSC-Teva 14 6 4 4 18–11 +7 22
8. Győri ETO FC 14 5 4 5 21–18 +3 19
9. Kecskeméti TE 14 5 4 5 14–15 –1 19
10. Puskás Akadémia FC 14 4 3 7 16–20 –4 15
11. Lombard Pápa FC 14 3 4 7 7–21 –14 13
12. Nyíregyháza Spartacus FC 13 3 2 8 12–19 –7 11
13. Budapest Honvéd 14 3 2 9 11–19 –8 11
14. Pécsi MFC 14 2 4 8 14–26 –12 10
15. Dunaújváros PASE 14 2 4 8 13–28 –15 9
16. Szombathelyi Haladás 13 2 2 9 5–18 –13 8
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 7., péntek
19.00 Budapest Honvéd–Ferencváros 2–3Fábián Mihály
November 8., szombat
14.00
Kecskeméti TE–Videoton 0–0
Iványi Zoltán
16.00
Újpesti FC–Puskás Akadémia FC 1–1
Vad II István
16.00MVM-Paks–Lombard Pápa 3–0 Németh Ádám
18.00Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–3
Szabó Zsolt
20.00 Debreceni VSC-Teva–Dunaújváros PASE 2–0
Pintér Csaba
November 9., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás˜–MTK Budapest (Duna)
Andó-Szabó Sándor
18.30 Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus (Sport2)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik