Fordított a Paks a Zalaegerszeg ellen, Hahn duplázni tudott

VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 14:16
null
Küzdelmes pillanatokban nem volt hiány (Fotó: Meder István)
A Zalaegerszeg Könyves góljával ugyan megszerezte a vezetést a Paks ellen az NB I 7. fordulójában, de még a szünet előtt egyenlített a házigazda, a második félidőben pedig átvezette a vezetést és végül otthon tartotta a három pontot.

 

NB I
7. FORDULÓ
Paksi FC–ZTE FC 3–1 (1–1)
Paks,
Városi Stadion, 1602 néző.Vezette: Solymosi
Gólszerzők: Balogh Balázs (45+2.), Hahn (48., 75.), ill. Könyves (25.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Újabb álma vált valóra Könyves Norbertnek, a ZTE csatárának. A közelmúltban bemutatkozhatott a válogatottban, vasárnap pedig barátja és horgásztársa, Böde Dániel ellen futballozhatott Pakson, s mint azt a mérkőzést megelőző napon lapunknak nyilatkozta, nem akármilyen párharc volt várható kettejük között. A Zalaegerszeg csatára pontosan tudta, hogy amennyiben a hazaiak erőcentere középső védőt játszik, csakis a földön és gyorsaságban lehet esélye, a test test elleni játékban nem. Igaza lett.

Ám érdemes az eset kapcsán írni arról is, miért döntött úgy Bognár György, a tolnaiak vezetőedzője, hogy a gólveszélyes 25-szörös válogatottal belső védőt játszat a ZTE elleni bajnokin. Ennek egyik magyarázata, hogy a Paks a szervezett védekezésre épít, a labda megszerzése után gyors kontrákkal operál, ehhez pedig elöl fürge futballisták kellenek. A nehézkesen forduló játékosok vagy kiszorulnak a kezdőből, vagy másik, de hasznos feladatot keres számukra a filozófiájához ragaszkodó edző. Az eredmények mindenképpen a közelmúltban kinevezett Bognárt igazolják, hiszen irányításával a csapat előbb hazai pályán legyőzte az MTK-t, majd idegenben a DVTK-t – és most a ZTE-t is.

Pedig az első félidőben úgy tűnt, a Zalaegerszeg más szintet képvisel, mint az előző ellenfelek. Boér Gábor ugyanis számított arra, hogy Böde Dániel védőként szerepel majd (azért azt is tegyük hozzá a történethez, hogy a válogatott mérkőzések miatti szünetben az erőcsatár az edzőmeccseken már gyakorolhatott a poszton), ezért a gyors, és szó szerint is válogatott formában futballozó Könyves Norberttel játszatott középcsatárt, akiről a zalaiak mestere is tudta, csak gyorsaságával lehet esélye a sikerre. Nos a 25. percben az egerszegi klub csatára megvillant, párharcot nyert a hazai védőkkel szemben, és máris vezettek a vendégek. A Paks azonban nem tört meg, mert bár a ZTE többet birtokolta a labdát, a PFC a középpályát a lehető leggyorsabban átjátszva érkezett a másik kapu elé, sorra alakította ki a veszélyes helyzeteket, mi több, Balogh Balázs a félidő lefújása előtt kiegyenlített.

Szünet után némiképp megváltozott a paksiak hadrendje, Bognár György ugyanis – látva a vendégek kapusának és védelmének bizonytalankodását – a kétcsatáros játékra állt át, pályára küldte Ádám Martint, azért, hogy a beívelések után veszélyesebb legyen csapata a ZTE kapujára. Bejött a húzás, hiszen alig folytatódott a találkozó, máris vezetett a Paks, s játszhatta azt a kontratámadásokra épített futballt, amit Bognár György eltervezett. Erre azonban rögvest reagált a ZTE vezetőedzője, Könyves Norbertet a bal oldalra küldte, középre becserélte Koszta Márkot, azza friss erőre bízta a Böde Dániel elleni harcot, ám a cserecsatárnak esélyt sem hagyott a védő.

Összességében remek, változatos, nagy taktikai csatát hozó mérkőzésen a baráti párharcot Könyves Norbert nyerte, ám a meccs végén mégis Böde Dániel örülhetett, annak ellenére, hogy bár különösebb hibát nem követett el, még szoknia kell az új szerepkört, ugyanakkor látszik, a Paks mesterének húzása beválhat.

NB I, 2020–2021, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
OKTÓBER 16., PÉNTEK
Kisvárda–Ferencváros 0–2
Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
3122
OKTÓBER 17.,SZOMBAT
Budafok–DVTK 2–1Budapest,Budafoki MTE SporttelepIványi Zoltán1400
Újpest–Mezőkövesd 1–0Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
1019
Puskás Akadémia–MTK 0–3
Felcsút,Pancho ArénaPintér Csaba
957
OKTÓBER 18.,VASÁRNAP
Paks–ZTE 3–1
Paks,Városi StadionSolymosi Péter1602
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 2–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc 2378
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 4 1 12–3 +9 13
2. Mol Fehérvár 6 3 3 18–9 +9 12
3. Paksi FC 7 3 1 3 12–12 0 10
4. Budafoki MTE 6 3 1 2 8–9 –1 10
5. Újpest FC 7 3 1 3 11–15 –4 10
6. Puskás Akadémia 6 3 3 9–10 –1 9
7. Kisvárda 6 3 3 9–11 –2 9
8. Zalaegerszegi TE 7 2 2 3 14–14 0 8
9. MTK Budapest 7 2 2 3 9–12 –3 8
10. Budapest Honvéd 6 2 1 3 13–13 0 7
11. Mezőkövesd 7 2 1 4 6–8 –2 7
12. Diósgyőri VTK 6 1 1 4 8–13 –5 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik