Öt perc alatt fordított a Paks a Loki ellen

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 16:48
null
A Paks fordított a DVSC ellen (Fotó: Makovics Kornél)
Gól nélküli első félidőt követően a DVSC szerezte meg a vezetést, de a Paks képes volt gyorsan fordítani, és 2–1-re megnyerte a két csapat mérkőzését a labdarúgó NB I szombaton megrendezett 22. fordulójában.

 

NB I
22. FORDULÓ

Paks–Debreceni VSC 2–1 (Nagy S. 64. – öngól, Hahn 68. – 11-esből, ill. Varga K. 54.)
Paks, Városi Stadion, 650 néző. Vezette:Pintér

A MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Zsóri Dániel a kispadon. Hiába no, nem véletlenül tartják Herczeg Andrást kiváló pedagógusnak. A Debrecen vezetőedzője talán annak is köszönheti sikereit, hogy kiváló érzékkel nyúl a fiatalokhoz, és tudja: a hirtelen jött sikert is fel kell tudni dolgozni. Zsóri Dániel a Ferencvárosnak lőtt csodálatos, ollózós gólja után rögtön a figyelem középpontjába került. Az edző azonban pontosan tudja, elegendő két ziccert kihagyni, s egy 18 éves ifjút bizony megviselhet a bekiabálás, hogy na, ez is csak egyszer rúgott gólt...

Nyugodtak lehetünk: Herczeg András a realitás talaján tartja a tehetséges futballistát.

Pedig a Loki két ékkel kezdett, és ez talán annak is szólt, hogy nagyon szeret Pakson futballozni. A hajdúságiak tizenötször léptek pályára Tolna megyében élvonalbeli meccsen, és csupán egyszer távoztak vesztesként. A két csapat a 29. bajnoki mérkőzését vívta egymással, és a Paks eddig háromszor nyert – ez bizony nem sok.

Talán ezen a mérlegen akart kozmetikázni a házigazda, mert Simon András életerős lövése vezette fel az összecsapást. A támadó egyedül volt elöl, Hahn János ezúttal a fedezetsor jobb széléről indulva próbált felzárkózni a csatár mellé, mögöttük Kecskés Tamás és Bartha László szervezte a paksiak akcióit. Azt is látni lehetett, hogy a zöld-fehérek védelme előtt Windecker József, valamint Zsidai László feladata volt a labdák összegyűjtése, illetve az akciók felépítésének megkezdése.

Különösen az Újpest korábbi játékosának szerepe lehetett érdekes, hiszen csaknem egy év kihagyás után térhetett vissza a pályára, látszott is rajta, hogy bizonyítási vágytól fűtve futballozott, próbált mindenhol ott lenni. Olyannyira igaz volt ez, hogy fél óra elteltével Simon András remek átadását követően hatalmas gólhelyzetbe került, de a befejezés nem sikerült, talán ott ütközött ki rajta a meccshiány.

Az első félidő végén is volt látnivaló: egy macska szaladt a játéktérre, lendületesen elfutott a bal szélen, már a tizenhatoson belül járt, amikor fékezés nélkül elhagyta a pályát, majd az új lelátó lépcsőjén felszaladva eltűnt a lelátó mögött.

A szünet utáni percekben úgy tűnt, a Loki folytatja jobban a mérkőzést. A vendégek többször is a hazai kapu elé keveredtek, és nem volt meglepő, hogy Varga Kevin meg is szerezte a vezetést. A hazaiak azonnal megpróbáltak ritmust váltani, de ahogy az lenni szokott, a kinyíló védelmet megkontrázva ziccerbe került a DVSC: két vendégjátékos vitte egyetlen védőre a labdát, de Albion Avdijaj nem tudta megduplázni csapata előnyét, és ezt nem sokkal később már nagyon bánhatta.

Előbb ugyanis Kecskés Tamás szöglete után a rövid saroknál helyezkedő Simon András és Gévay Zsolt olyannyira megzavarta Nagy Sándort, hogy a kapus a hálóba ügyetlenkedte a labdát (öngól), majd a korábbi debreceni Könyves Norbert harcolt ki tizenegyest, és máris a Paks vezetett.

Így lett 0–2 helyett 2–1

Lüktető, élvezetes volt a játék, Herczeg András azonnal pályára küldte Takács Tamást, hogy mentse a menthetőt, közben Nagy Sándor a gólvonalon állította meg a labdát – ebből is látszik, hogy nem unatkoztak a nézők.

És aztán… Jött Zsóri Dániel!

Ráadásul könnyen egyenlíthetett volna, csakhogy Szécsi Márk ígéretes helyzetben elfejelte előle a labdát (amúgy Szécsi Márk lehetett volna ennek a fordulónak a sztárja, hiszen ő is csodálatos mozdulattal, félfordulatból próbált kapura lőni, de Nagy Gergely védeni tudott).

A Debrecen mindent egy lapra feltéve rohamozott, kapuja elé szorította a paksi együttest, de egyenlítenie nem sikerült, így Csertői Aurél csapata fontos győzelmet aratott, s eltávolodott kicsit a veszélyes zónától.

És javított a DVSC elleni borzalmas statisztikáján is.


NB I, 2018–2019, 22. FORDULÓ
FEBRUÁR 23., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
FTC–Puskás Akadémia 4–0
Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
6771
Mezőkövesd–Kisvárda 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion Solymosi Péter
1014
Mol Vidi–Haladás 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó Karakó Ferenc
2048
Újpest–DVTK 5–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion Vad II István2767
Paks–DVSC 2–1
Paks, Városi Stadion Pintér Csaba
650
Honvéd–MTK 2–1
Gyirmót, Alcufer Stadion
Bogár Gergő
520
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22144443–18+2546
2. Mol Vidi FC22124635–22+1340
3. Újpest FC2299428–15+1336
4. Budapest Honvéd22105726–20+635
5. Debreceni VSC2297628–25+334
6. MTK Budapest22931033–34–130
7. Paksi FC2279627–28–130
8. Mezőkövesd Zsóry FC2278732–30+229
9. Puskás Akadémia FC22731225–31–624
10. Diósgyőri VTK22661023–37–1424
11. Kisvárda22661022–37–1524
12. Szombathelyi Haladás22241615–40–2510

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik