Bátortalan vízi foci és pontosztozkodás a Pápa-ETO-n

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 20:32
null
A szakadó esőben nem volt egyszerű a játékosok dolga (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Lombard Pápa szakadó esőben 0–0-s döntetlent játszott a Győri ETO-val.

 

Az égiek nem segítettek a Lombardon, amely 2011 tavasza óta nem tudta megverni az ETO-t, Pápán szakadó eső várta a feleket, kisebb csoda, hogy egyáltalán elkezdődött a találkozó.

Nem meglepetés hát, hogy a pályán spontán alakuló uszoda rányomta a bélyegét a meccs alakulására – rögtön a kezdés után a távoli, életveszélyes becsúszásokról szólt a meccs.

A „vízi focit", úgy tűnt, a győriek bírják jobban, a 13. percben jött is az első lehetőség: egy bal oldali beadás után Priskin előzte meg emberét, majd bólintott az ötös sarkáról, Szűcsnek térdre kellett rogynia, hogy felszedje a labdát.

Ezt követően is a győriek veszélyeztettek, Priskin lépett ki megint a védők között 10 perccel később, majd kiszorított szögből tüzelt, Szűcs újra hatalmasat védett.

Ha eddig nem lett volna elég izgalom, újra ráerősített az első fél óra végére az eső, ez pedig végképp „megölte" a meccset, már a játékosok is csak nevetni tudtak, a futball viszont elmaradt.

A szünetben a vihar és a győriek lelkesedése sem csillapodott. Sorra jöttek a helyzetek, előbb Rudolf tekerésénél, majd Andrics bombájánál kellett már sokadszorra hatalmasat mentenie a 41 esztendős Szűcs Lajosnak.

A Lombard kapusán ezt követően sem tudták átpréselni a labdát a győriek, így végül a csapatok osztozkodtak a pontokon, maradt a 0–0.

Ezzel az iksszel megszakadt egy sorozat: 2013 októbere óta nem volt olyan pápai bajnoki, amelyen a Lombard ne szerzett volna gólt.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Lombard Pápa–Győri ETO 0–0

 

REAKCIÓK

„Nem vagyok szomorú a pont miatt. Nyilván minden meccsen győzni szeretnénk, de akkora különbség van a két csapat között, hogy az iksszel feltétlenül elégedett vagyok. Többet hozott ki magából a csapat, mint amit tud. Elképesztő küzdeni tudásról tettünk tanúbizonyságot. Minden labdáért, minden centiméterért megküzdöttünk, csúsztunk másztunk, eltüntettük a két csapat közötti különbséget. Most nagyon boldog vagyok” – mondta Mátyus János, a Lombard vezetőedzője a Sport Tv-nek.


„Amikor idejöttem Pápára, azt mondtam, hogy lehet, hogy nem fogunk látványosan játszani, de hogy a csapatom az utolsó leheletéig küzd mindennap, azt vállaltam. Eddig ez így volt, ha nem így lesz, akkor én leszek a felelős.”


Horváth Ferenc,
a Győri ETO vezetőedzője elmondta, hogy egész héten a helyzetkihasználást gyakorolták, így ő is felelős azért, hogy nem tudtak gólt szerezni.


„Nálam sokkal jobb edző azt mondta, hogy egy edző a 16-ostól a 16-osig tudja megszervezni a csapatát, onnantól kezdve már kvalitás dolga. Egész héten a helyzetkihasználást gyakoroltuk, tehát én ugyanolyan felelős vagyok, hogy ezek a helyzetek kimaradtak. Mondom ezt annak tükrében, hogy volt olyan helyzet is, hogy négyen vittük a kapusra. Nem nagyon tudom, hogy van az, hogy hetek óta kidolgozunk helyzeteket, és nem tudunk berúgni egyet sem” – fogalmazott Horváth.


„Az ilyen jellegű esőzés a romboló csapatnak kedvez, az építkező csapatnak ez sokkal nehezebbé teszi a meccset. De alkalmazkodni kell ehhez, egy ilyen mérkőzést meg kell nyerni. Szeretnék most már nem mentálisan jó, hanem győztes játékosokat a pályán.”

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 22., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 1–0
Bognár Tamás
Augusztus 23., szombat
16.30
MVM-Paksi FC–Újpest F 0–0
Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Dunaújváros PASE 0–0
Pintér Csaba
18.30
Videoton FC–MTK Budapest 5–0
Farkas Ádám
20.30
Lombard Pápa–Győri ETO FC 0–0
Erdős József
Augusztus 24., vasárnap
16.30
Ferencváros–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
20.30
Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport2)
Fábián Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. MVM Paks 5 3 2 9–1 +8 11
3. Diósgyőri VTK 4 3 1 8–3 +5 10
4. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
5. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
6. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–2 +2 6
8. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
9. DVSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 2–5 –3 4
12. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
13. Pécsi MFC 4 3 1 4–8 –4 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 4 2 2 1–7 –6 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik