NB I: „Különös lenne, ha az egész földön szünetelnének a bajnokságok, nálunk nem”

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 13:04
null
Novothny Soma tisztában van azzal, hogy az a csapat, amelyik elveszíti az Újpest–Paks mérkőzést, bajba kerül (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Az Újpest FC támadóját, Novothny Somát nemcsak csapata helyzete, hanem saját és  családja egészsége is foglalkoztatja a Paksi FC elleni szombati, zalaegerszegi bajnoki előtt.

 

– Hogyan éli meg ezeket a napokat, órákat?
– Nehezen – vágta rá Novothny Soma, a lila-fehérek rutinos csatára utalva a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságra, a hétvégén rájuk váró zárt kapus mérkőzésre. – Ha hipochonder nem is vagyok, az izgulósabb típusok közé tartozom. Fogalmazzunk úgy, nem örülök a kialakult helyzetnek. Főleg, hogy a lánytestvérem Olaszországban él.

– Melyik részén?
– Szerencsére délen. Bár lassan mindegy lesz, hogy az ország melyik részén laknak. A hétvégén átmentek látogatóba a férje szüleihez, ott ragadtak, mert lezárták az egész országot. Egyelőre autóval sem mehetnek sehová, súlyos a helyzet. Velük minden rendben, de sorra kapom a rémhíreket tőle. Van egy családi csoportunk a világhálón, ahol erről is sokat beszélgetünk. Izgulunk, na… Bennem ugyan nagy kárt talán nem okozna a vírus, hiszen inkább az idősekre veszélyes, de senki sem örülne néhány hét kórházban tartózkodásnak.

– A csapatnál ez hogyan csapódik le? Beszélgetnek a járványról? Félnek, aggódnak?

– Minden reggel közösen reggelizünk, s mi másról beszélnénk, mint a betegségről. A legtöbben úgy gondolják, előbb-utóbb nálunk sem rendeznek mérkőzéseket. Különös lenne, ha az egész földön szünetelnének a bajnokságok, s éppen nálunk lenne másképp.

– Az elmúlt időszakban Dél-Koreában futballozott, ahol a helyzet ugyancsak aggasztó. Beszélt korábbi csapattársaival, ismerőseivel?
– Ausztrál csapattársammal beszéltem, azt mondta, nem ismernék rá a városra. Az utcák kihaltak, senki sem megy sehová, mindenki otthon ül. Megállt az élet, s a bajnokság még el sem kezdődött.

– Egy futballistának hogyan kell lélekben felkészülnie a zárt kapus mérkőzésre?

– Most mondjam viccesen, hogy ha van csapat, amelyiket nem érint olyan súlyosan a rendelkezés, azok mi vagyunk!? Sajnos hozzá vagyunk szokva a kevés nézőhöz. De így is más lesz pályára lépni, Zalaegerszegen fogadjuk a Paksot, egyetlen néző sem lehet a lelátókon. Furcsa lesz. Egy futballistának igenis készen kell lennie egy ilyen helyzetre, fejben kell felkészülnie arra, hogy mi vár rá.

– A csapat pocsék teljesítményt nyújt, ám ön azért szerzett már idén négy bajnoki gólt. Vigasztalja valamelyest?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel. Örülök a góloknak, de elcserélném őket győzelmekre. Eddig nem nézegettünk lefelé, de eljött az idő, amikor figyelnünk kell a tabella alsó részét. Úgy készülünk, hogy a Paks elleni mérkőzés kiesési helyosztó lesz. Tagadhatjuk, csűrhetjük-csavarhatjuk, de ez van. Aki itt kikap, bajban lesz.

– Így készülnek, ennek a szellemében?
– Egyértelműen. Nagyon fontos mérkőzés lesz a hétvégi. Most aztán össze kell szednünk magunkat. Érződik a csapaton, a hangulaton, hogy nem jönnek az eredmények, hogy rossz formában vagyunk. Az öltözőben nem záporoznak a poénok, de ki kell jönnünk a rossz sorozatból. Remélem, hogy szombaton elkezdjük a felkapaszkodást.

NB I, 2019–2020, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: FTC–Kaposvár (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
17.00: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
17.00: Újpest–Paks
Zalaegerszeg, Városi Stadion
Pillók Ádám
17.00: Honvéd–Kisvárda (Tv: Duna World)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
17.00: DVSC–ZTE
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
19.30: Mol Fehérvár–DVTK (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 39–19 +20 50
2. Mol Fehérvár FC 24 15 4 5 46–22 +24 49
3. Mezőkövesd Zsóry FC 24 13 5 6 37–21 +16 44
4. Puskás Akadémia FC 24 10 8 6 39–31 +8 38
5. Diósgyőri VTK 24 11 3 10 34–32 +2 36
6. Budapest Honvéd 24 9 7 8 24–27 –3 34
7. Debreceni VSC 23 9 3 11 36–41 –5 30
8. Kisvárda 24 8 4 12 30–35 –5 28
9. Újpest FC 23 8 4 11 30–36 –6 28
10. Paksi FC 24 8 3 13 29–41 –12 27
11. Zalaegerszegi TE FC 24 6 7 11 31–37 –6 25
12. Kaposvári Rákóczi FC 24 3 1 20 19–52 –33 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik