NB I: Kisvárdán elkezdték az edzéseket, Debrecenben és Újpesten még nem

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 09:22
null
A kisvárdaiak egyelőre csak álmodozhatnak az éles meccsekről (Fotó: Szabó Miklós)
A Kisvárda Master Good játékosai is edzenek, a sportigazgató szerint technikai képzettségben náluk megdöbbentő a visszaesés. Eközben a Debrecennél és az Újpestnél még vizsgálják az újrakezdés lehetőségét.

 

Körképünkben az előző két napban sorra vettük, hogy a felfüggesztett élvonalbeli bajnokság jelenlegi állása szerint az első hat helyezett klubnál továbbra is egyéni edzéstervek alapján készülnek-e a játékosok, esetleg valamilyen formában – az egészségügyi rendelkezéseket betartva – elkezdték az edzéseket. Sorozatunk előző részében a Ferencvárosnál Hajnal Tamás sportmenedzser elmondta, a szakmai stáb heti három alkalommal a Népligetben kis csoportokban tart foglalkozásokat, s a klubkörkép során megtudhattuk azt is, hogy a Mol Fehérvárnál, a Mezőkövesd Zsórynál, a Puskás Akadémiánál és a Diósgyőri VTK-nál a labdarúgók továbbra is otthoni, egyéni edzéstervek alapján készülnek. Egyelőre a Bp. Honvédnál sincsenek ezzel másként, de közleményében a klub arról írt, a jövő héten elképzelhető változás. Kisvárdána héten bizonyos megkötésekkel, de már együtt készülnek a játékosok.

„Hétfőtől az első csapat elkezdte az edzéseket – tájékoztatta lapunkat Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – Hat nagyméretű pályánk van, de nem használjuk valamennyit, mert a keret ötös csoportokban gyakorol, és célirányosan a technikai képzettség, illetve az erőnlét fejlesztésére korlátozódnak a tréningek. Nyilvánvaló, otthoni környezetben a kitámasztás, a hirtelen irányváltás vagy a labdára sprintelés nem modellezhető, s mert a személyes kontaktus nincs megengedve, az edzés nem lehet tökéletes. Hiányoznak olyan elemek, mint a labdabirtoklás, az együttes védekezés vagy támadás, nincsenek párharcok, szóval korántsem optimális a helyzet.”

Révész Attila
Révész Attila

A sportigazgató hozzátette, a játékosok átöltözve érkeznek a pályára, a szertáros valamennyi labdát, bóját és kiegészítő eszközt a permetezésre használt berendezéssel fertőtleníti, továbbá a pályák mellett több kézfertőtlenítő áll a labdarúgók és a szakmai stáb rendelkezésére. Az is érdekes kérdés, a kényszerpihenő után milyen erőállapotban vannak a kisvárdai labdarúgók.

„Megdöbbentő, hogy három hét alatt mennyit romlott labdarúgóink izom- és idegkoordinációja, ami abban nyilvánul meg, hogy az egyéni feladatok elvégzésénél rendre elpattan a labda, lassabb a reakcióidő, és több időre van szükségük a hiba korrigálásához is. Mindemellett a bizonytalanság is jelentősen befolyásolja teljesítményüket, ez különösen olyan légiósoknál figyelhető meg, akiknek a családjuk hazájukban maradt. Az aggódás növeli a stresszt, míg a feszültség megnöveli a kortizontermelést, amely aztán hatással lesz az izomveszteségre.”

Bár aDebreceni VSC-nél tartják magukat a három héttel korábban előirányzott protokollhoz, az egyéni edzésekhez, késő este a vezetőség és a szakmai stáb tagjai értekeztek, hogyan lehetne változtatni a helyzeten. Róka Géza cégvezető, egyben az MLSZ NB I-es bizottságának elnöke elmondta, a Lokinál sem az edzőpályák megfelelő biztosítása a probléma, sokkal inkább az jelent gondot, hogy május 10-én – vagy információink szerint esetleg két héttel később – folytatni kellene a bajnokságot, amelyhez elengedhetetlenek a közös, nem kis csoportokban végzett edzések.

Egyelőre várakozó állásponton maradtak az Újpest FC-nél is, de a vezetőség nem tétlenkedik.

Berta Csaba
Berta Csaba

„Vizsgáljuk az edzések elkezdésének lehetőségét, egyeztetünk az orvosi stábbal is, de rengeteg körülménynek kellene megfelelnünk – jelentette ki Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezetője. – Minimális kockázatot szeretnénk vállalni, mert ha az edzések újrakezdése után a klub valamelyik alkalmazottja megfertőződik, Magyarországon nyomban felelősökért kiáltanak. Szakemberek szerint a következő két-három hétben be is robbanhat a járvány, különösen a fővárosban ugrott meg a fertőződések száma, ezért aztán az orvosok szerint nem jó irány, ha éppen ebben az időszakban összeengedjük a labdarúgókat. Ugyanakkor – látva a tendenciát – ha nem kezdenénk el a közös gyakorlásokat, lemaradnánk a többi csapattól. Nehéz döntés…”

Az ügyvezető hozzátette, az MLSZ központi intézkedése, esetleg korlátozása segítene a döntésben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik