Böde-tripla, Gera-gólpassz - vége a Fradi rossz szériájának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 16:23
null
Böde kivégezte a kecskemétieket (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I első fordulójában a Ferencváros 3–1-re legyőzte a Kecskeméti TE-t Böde Dániel mesterhármasával, ezzel sorozatban már a tizedik bajnokiját nyerte meg.

A zöld-fehéreknek nem indult jól a hét, az Európa-ligában a Puskás-stadionban is vereséget szenvedtek a HNK Rijekától, így kiestek a kupából. Itt volt hát a lehetőség a javításra, a feladat azonban nem volt egyszerű, a ferencvárosiak ugyanis 2010 óta nem tudtak nyerni a bajnokságban Kecskeméten.

Ennek ellenére jól kezdett a Gera Zoltánt és Böde Dánielt is a kezdőbe nevező fővárosi alakulat, amely a kezdőrúgás után azonnal letámadta a kecskemétieket. Az első helyzetre sem kellett sokat várni, Gera vett át egy magas beadást mellel, majd azonnal kapura ollózott, a megmozdulás szép volt, de a labda lepattant a földre, így Tujvel könnyedén felszedte.

Ezt követően is a Fradi volt fölényben, amely a 25. percben be is vette a kecskeméti kaput. Gera pöccintette oda Böde Dánielnek a labdát, aki egy gyors állítás után 8 méterről a kapu bal oldalába bombázott, ezt nem szedhette ki Tujvel! 0–1

A folytatásban sem a kecskemétiek uralták a meccset, Gera, Böde és Kukuruzovic is megduplázhatta volna a zöld-fehérek előnyét, de Tujvel meccsben tartotta csapatát.

A fordulás után mindkét csatárát lecserélte Bekő Balázs, ami felpörgette a kecskemétieket, akik az 55. percben kis híján ki is egyenlítettek. A frissen beálló Novák Csanád lehagyta védőit, elgurította a labdát Dibusz mellett, lökete azonban a kapufán csattant.

A 62. percben aztán jött az egyenlítés, méghozzá egy elképesztő potyával. Novák Csanád tette be középre a labdát, Dibusz még beleért (kiütötte), aztán a hátvéd is, végül Kitl úgy botlott bele a labdába, hogy az a kapuban kötött ki. 1–1

Ezt követően a KTE dominált, a végén mégis a Fradi örülhetett. A 76. percben Böde mellel tette le Lauth elé a labdát, a német azonnal vissza is emelt, így a hórihorgas támadónak már csak a kapuba kellett bólintania az ötösről. 1–2

A végére a kecskemétiek összeroppantak, így újabb gólt szerezhettek a zöld-fehérek. Karan elesett a labdában, Böde könnyedén ellopta tőle, a ferencvárosi csatár még gyorsan tolt egyet a labdán, majd elpasszolt Tujvel mellett (1–3), beállítva a végeredményt.

A végén még Pavlovicot kiállította a játékvezető, az eredményen ez azonban már nem változtatott, folytatódott tehát a Fradi jó sorozata, a zöld-fehérek a tizedik NB I-es bajnokijukat nyerték meg sorozatban.

Böde legutóbb a 2012–2013-as idényben, a Siófok elleni mérkőzésen (4–2) szerzett három gólt bajnokin, a Ferencvárosban ezt a két triplát is jegyzi az NB I-ben. Mindent egybevetve Böde ötvenedszer volt eredményes a Fradiban 94. díjmérkőzésén.

Remekelnek a középpályásaink, jöjjön az újabb variáció! – Thomas Doll

A Tempó Fradi! tájékoztatása szerint Bödéé a Ferencváros történetének 225. mesterhármasa (ebben nincsenek benne a -négyesek, -ötösök stb.!) a labdarúgó első osztályban.

A mérkőzés összefoglalója

Forrás: mlsz.hu

Legutóbb az NB I-ben Adamo Coulibaly kezdte triplával a szezont, a DVSC támadója a 2010–2011-es bajnokság nyitányán, a Debrecen–Vasas (5–2) mérkőzésen talált be háromszor:

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Ferencváros 1–3 (Kitl 62., ill. Böde 25., 76., 85.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 1 1 4–0 +4 3
2. Videoton FC 1 1 3–0 +3 3
2. Budapest Honvéd 1 1 3–0 +3 3
4. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
5. MVM Paks 1 1 2–0 +2 3
6. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
7. Újpest FC 1 1 1–0 +1 3
8. Nyíregyháza Spartacus FC 1 1 1–1 0 1
8. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
10. Puskás Akadémia FC 1 1 1–2 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 0–1 –1 0
12. Kecskeméti TE 1 1 1–3 –2 0
13. Győri ETO FC 1 1 0–2 –2 0
14. Lombard Pápa FC 1 1 0–3 –3 0
14. Dunaújváros PASE 1 1 0–3 –3 0
16. Pécsi MFC 1 1 0–4 –4 0
NB I, 1. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Július 25., péntek
19.00Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 3–0
Farkas Ádám
18.30Videoton FC–Lombard Pápa 3–0
Vad II István
18.30Pécsi MFC–MTK Budapest 0–4
Németh Ádám
20.30Szombathelyi Haladás–Újpest FC 0–1
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30Kecskeméti TE–Ferencváros 1–3
Iványi Zoltán
18.30Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1
Bognár Tamás
20.30MVM-Paksi FC–Győri ETO FC 2–0
Erdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik