Eppel ismét büntetőkből duplázott, fordított a Honvéd a Paks ellen

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 17:52
null
A Honvéd fordított a Paks ellen (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a Paks Hahn János góljával szerzett vezetést a Bozsik József Stadionban, ám a Honvéd a második félidőben Eppel Márton tizenegyesből szerzett két találatával és Dusan Vasziljevics közeli fejesével 3–1-re fordított, és megnyerte a meccset.

 


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

BP. HONVÉD–PAKS 3–1 (Eppel 67., 77. – mindkettőt 11-esből, Vasziljevics 78., ill. Hahn 16.)
Kiállítva: Kulcsár D. (75.)

A négy kör után nyeretlenül álló Paks kispesti vendégjátékán egyik oldalon sem voltak nagy meglepetések a kezdőcsapatokban, Kemenes Szabolcs visszatérése azonban mindenképpen pikánssá tette a találkozót.

A mérkőzést a Honvéd kezdte jobban, Marco Rossi csapata már az ellenfél térfelén letámadta a paksi védőket, akik így többször is hibáztak. Ennek ellenére sem Koszta Márk, sem Eppel Márton nem tudott betalálni a mérkőzés elején, így – kissé váratlanul – a Paks szerezte meg a vezetést.

A 16. percben a szöglet után röviden kivágott, majd a tizenhatoson belülre visszaemelt labdát Hahn János vette át, majd a kilépő kapust átemelve a hálóba helyezett – a menteni igyekvő kispesti védők már csak beljebb tudták segíteni a labdát (0–1).

Az első félidőben még Eppel és Hahn előtt is adódott lehetőség, ám előbbi közeli fejese elkerülte a kaput, utóbbi kiszorított helyzetből leadott lövését Horváth András hárította.

A mérkőzésre kilátogató 1461 néző – köztük Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya – a második félidőben sokáig csak hajtós mezőnyjátékot láthatott a pályán, a 66. perctől azonban felpörögtek az események.

A 67. percben Gazdag Dániel esett el a tizenhatoson belül, Solymosi Péter tizenegyest ítélt, a büntetőből Eppel Márton magabiztosan a bal felső sarokba bombázta a labdát (1–1). Alig telt el tíz perc, és Eppel már újabb büntetőhöz készülődött, miután Kulcsár Dávid gólhelyzetben buktatta őt. A paksi védő piros lapot kapott, míg Eppel ezúttal sem hibázott (2–1) – egy héttel a DVTK elleni duplája után ezúttal is két gólt jegyzett, ismét tizenegyesekből. Nem csoda, hogy a kispesti drukkerektől újra felharsant az „Eppel a gólkirály” kezdetű szurkolói rigmus.

Eppel második gólja után egy perccel újra rezdült Kemenes hálója: Gazdag beadását a csereként beálló Dusan Vasziljevics közelről a hálóba fejelte (3–1). A harmadik gól után az emberhátrányban játszó vendégek nem tudtak helyzeteket kialakítani, így a Honvéd 3–1-re legyőzte a Paksot.

A három ponttal a Honvéd továbbra is dobogós, míg a Paks az ötödik fordulót követően is nyeretlen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 5 4 1 8– 4 +4 12
2. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 11– 5 +6 10
3. Budapest Honvéd 5 3 1 1 9– 3 +6 10
4. Újpest FC 5 3 2 6– 5 +1 9
5. Debreceni VSC 5 2 2 1 8– 5 +3 8
6. Szombathelyi Haladás 5 2 2 1 8– 6 +2 8
7. Videoton FC 5 2 1 2 9– 5 +4 7
8. Diósgyőri VTK 5 2 3 7–14 –7 6
9. Mezőkövesd Zsóry FC 5 1 2 2 4– 6 –2 5
10. Paksi FC 5 3 2 3– 6 –3 3
11. MTK Budapest 5 2 3 1– 5 –4 2
12. Gyirmót FC Győr 5 2 3 3–13 –10 2

NB I, 2016–2017, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 13., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Gyirmót FC Győr 3–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Erdős József
Videoton–Mezőkövesd 2–0
Felcsút, Pancho Aréna Szabó Zsolt
Honvéd–Paks 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Haladás–DVTK 3–1
Sopron, Városi Stadion Berke Balázs
DVSC–MTK 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion Karakó Ferenc
Ferencváros–Vasas 1–2 Budapest, Groupama Aréna Iványi Zoltán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik