NB I: Fieszta az Újpest elleni derbin? Erre majd a Honvéd után gondolok – Lovrencsics

Vágólapra másolva!
2019.04.21. 08:46
A Ferencváros 4–1-es diadalt aratott a Mol Vidi ellen, és már csak két pontra van szüksége ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsa az NB I-es bajnoki címét. A meccs után Lovrencsics Gergő és Tokmac Nguen értékelt az NSO Tv-nek. 




„Szeretnénk már a Honvéd elleni meccs után ünnepelni
mondta Lovrencsics Gergő, akire már a Vidi elleni diadal után szurkolók tömege várt az utcán. – Most az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, és növeljük az előnyünket, amely jelenleg tizenegy pont. De matematikailag még nem biztosítottuk be a bajnoki címet, így a Honvéd ellen is nagyon kell koncentrálnunk. Idegenben is nyernünk kell, hogy aztán lehessen kicsit távolabb is gondolni.”



„Szeretnénk már a Honvéd elleni meccs után ünnepelni
mondta Lovrencsics Gergő, akire már a Vidi elleni diadal után szurkolók tömege várt az utcán. – Most az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, és növeljük az előnyünket, amely jelenleg tizenegy pont. De matematikailag még nem biztosítottuk be a bajnoki címet, így a Honvéd ellen is nagyon kell koncentrálnunk. Idegenben is nyernünk kell, hogy aztán lehessen kicsit távolabb is gondolni.”

Például az Újpest elleni derbire, amely a bajnoki cím birtokában, telt ház előtt hatalmas fiesztát hozhat.

„Ebbe csak akkor gondolok bele, ha megverjük a Honvédot” – válaszolta.

A Fradi első gólját szerző Tokmac Nguen arról beszélt, bár örültek neki, hogy ezúttal – a kupanegyeddöntővel ellentétben –, ők játszhattak tíz ember ellen, az egy félidőn át tartó emberelőny nélkül is megnyerték volna a meccset.

AZ 1–2. HELYEZETT HÁTRALÉVŐ MECCSEI

A Ferencváros négy fordulóval az NB I zárása előtt 11 ponttal vezet a Mol Vidi FC előtt, azaz az FTC szombati 4–1-es sikerével gyakorlatilag eldőlt, hogy a zöld-fehérek nyerik meg az NB I-et. A Vidinek még van matematikai esélye arra, hogy megelőzze a Fradit, de ehhez az FTC-nek az összes hátralévő mérkőzését el kellene veszítenie, míg a Vidinek nyernie kellene.

Egy FTC-iksz is beleférhet, ebben az esetben a győzelmek száma azonos lenne, a Vidinek pedig le kellene dolgoznia a gólkülönbség tekintetében kialakult hátrányát. Az FTC jelenleg +34-gyel áll, a Vidi +15-tel.

30.31.
32.
33.
VidiPAFC (o)DVTK (i)MTK (o)Haladás (i)
FTCHonvéd (i)Újpest (o)DVSC (o)PAFC(i)

Szerhij Rebrov a 4–1-es győzelem után két szabadnappal jutalmazta a játékosait, videónkból az is kiderül, mennyire örültek ennek az érintettek.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Ferencváros–Mol Vidi FC 4–1(Nguen 6., Haratin 57., Lanzafame 67., 91., ill. Nego 21.)
Budapest,
Groupama Aréna.16 127néző.V:Berke

Kiállítva:A. Hadzic (45., Mol Vidi)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 20., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna
Vad II István
1038
Újpest FC–Bp. Honvéd 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
3884
MTK–Kisvárda 0–1Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1819
DVTK–Paksi FC 1–0
Miskolc, DVTK Stadion
Iványi Zoltán
3269
DVSC–Haladás 2–1Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
3600
Ferencváros–Mol Vidi FC 4–1Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC29214465–21+4467
2. Mol Vidi FC29175746–31+1556
3. Debreceni VSC29138837–32+547
4. Újpest FC291211636–21+1547
5. Budapest Honvéd291181033–29+441
6. Mezőkövesd Zsóry FC29981239–38+135
7. MTK Budapest291041539–46–734
8. Puskás Akadémia FC291041531–41–1034
9. Kisvárda29881330–43–1332
10. Paksi FC297111129–41–1232
11. Diósgyőri VTK29871427–49–2231
12. Szombathelyi Haladás29741827–47–2025

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik