NB I: Erre az FTC otthonában még az Espanyol sem volt képes – Hornyák

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2019.12.08. 20:03
null
A Puskás Akadémia edzője szerint rászolgáltak a pontszerzésre (Fotó: Dömötör Csaba)
A listavezető Ferencváros hazai pályán kétgólos előnyből sem tudta legyőzni a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 15. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt megköszönte csapata hozzáállását a mérkőzésen.

„Nagy védelmi hibával hagytuk a Fradit előnybe kerülni, aztán meccsbe jöttünk, de megint hibáztunk. Viszont nagyon örülök annak, ami a második félidőben történt: váltani tudtunk, jobban játszottunk, mint a hazaiak. Nem kis dolog 0–2-ről ebben a stadionban visszajönni. Köszönöm ezt a csapatnak, mert rászolgáltunk a pontszerzésre. Én kiskoromtól kezdve a Ferencvárosnak szurkolok, úgyhogy nagyon tisztelem ezt a klubot. De álltuk a sarat, visszajöttünk két gólról, amire itt még az Espanyol sem volt képes.”

A Nemzeti Sport újságírója megkérdezte: mi hangzott el a szünetben az öltözőben?

„Arról inkább csak szilveszterkor mesélnék, nem ideillő szavakat használtam, elég kemény volt, de láttam, hogy feldobta a srácokat, mert határozottan mentünk ki a pályára. Meg sem fordult a fejemben, hogy kiüthetnek minket. Remélem, nem kell majd mindig ennyit káromkodnom.”

Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov arról beszélt: két különböző félidőt láthatott a Groupama Aréna közönsége.

„Az elsőben domináltunk, a másodikban voltak problémáink. Az őszi szezon végén járunk, fáradtak a fiúk, ezért is tudott ennyire nyomni a Puskás. Szereztünk egy pontot, most már mentálisan is hangolódnunk kell az Európa-ligára. A fáradtság már a Kaposvár ellen is látszott a csapaton.”

Kérdésre válaszolva elmondta: a jelek szerint a Fehérvár és a Mezőkövesd veresége nyomást helyezett a játékosaira.

„Pedig én azt mondtam, hogy inkább motiváló legyen nekik. Én nem foglalkozom más csapatok eredményeivel, csak a mi meccsünkre koncentráltam.”


NB I

15. FORDULÓ
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–2 (Zubkov 7., 40., ill. Henty 51., 77.)
Budapest,
Groupama Aréna, 8127 néző. V: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 15. FORDULÓ
DECEMBER 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 0–1Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Debreceni VSC–Bp. Honvéd 1–1Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
Újpest FC–Kisvárda 1–0Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Bognár Tamás
Mol Fehérvár FC–Paksi FC 0–2Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóErdős József
ZTE FC–Kaposvár 2–0Zalaegerszeg,ZTE Aréna Pintér Csaba
DECEMBER 8., VASÁRNAP
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–2
Budapest,Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 10 3 1 28–14 +14 33
2. Mol Fehérvár FC 15 9 2 4 29–17 +12 29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 15 8 4 3 20–12 +8 28
4. Puskás Akadémia FC 15 7 4 4 26–19 +7 25
5. Újpest FC 15 7 2 6 23–22 +1 23
6. Budapest Honvéd 15 7 2 6 19–20 –1 23
7. Kisvárda 15 6 2 7 18–20 –2 20
8. Debreceni VSC 14 6 1 7 24–26 –2 19
9. Diósgyőri VTK 15 6 1 8 16–23 –7 19
10. Paksi FC 15 4 2 9 19–29 –10 14
11. Zalaegerszegi TE FC 15 3 5 7 22–22 0 14
12. Kaposvári Rákóczi FC 15 2 – 13 11–31 –20 6
Legfrissebb hírek

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
14 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
19 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
21 órája

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
22 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2026.10.15. 23:22

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53