Döntetlennel akasztotta meg a Vasas menetelését a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 17:57
null
Elek Ákos és Tamás Márk sem tudta megakadályozni Ádám Martint a góllövésben (fotó: Hegedűs Gábor)
Hiába szerzett vezetést Bacsa Patrik góljával a DVTK a Vasas ellen, Ádám Martin alig néhány perc múlva egyenlített, és hiába alakult ki utána sok helyzet a két kapu előtt, újabb gólt már nem láthatott a közönség.

 

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

DVTK–VASAS 1–1 (Bacsa 34., ill. Ádám 37.)
Diósgyőr. Vezette: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Nehéz helyzetből kezdte a Diósgyőr a Vasas elleni meccset. Nem volt elég, hogy az ellenfél remek teljesítménnyel a forduló előtt vezette a tabellát, a borsodi csapat pocsék formában játszott az utóbbi időben. Aztán, mivel szegény embert az ág is húzza, Horváth Ferenc vezetőedzőnek is csak a lelátón kellett helyet szorítani, mivel az előző fordulóban mérgében a közönség közé bikázott egy labdát, ezért az MLSZ eltiltotta.

Ennek ellenére jó játékkal rögtön az elején beszorította ellenfelét a DVTK. A Vasas Michael Oenning szavait alátámasztva elsősorban a védekezéssel törődött. És jól is tette, mert a hazaiaknál többet volt ugyan a labda, de egyik lehetőségük sem volt valami félelmetes. Aztán amikor már-már úgy tűnt, hogy kifulladnak a hazai akciók, váratlanul megszerezte a vezetést a Diósgyőr.

A 34. percben Bacsa Patrik szinte a félpályától gyalogolt be a Vasas ötöséig, ahonnan szépen lőtt a bal sarokba. 1–0

Még ki sem örülték magukat igazán a Diósgyőriek, és máris egyenlített a Vasas a 37. percben. Ádám Martin szenzációs lövése vágódott a léc alá, pedig előtte óriási helyzetet hagyott ki a DVTK. 1–1

A második félidőben egy aktívabb Vasas jött ki a pályára. Percekig a hazaiak térfelén pattogott a labda, és ezt már a hazai szurkolók sem nézték jó szemmel. Kellett vagy negyedóra, hogy a piros mezesek is feltűnjenek a vendégek kapuja előtt.

Azok, akik hallották a Horváth Ferencet helyettesítő Szamosi Tamás nyilatkozatát, azon morfondírozhattak, vajon mi lehet az a meglepetés, amellyel a DVTK készült a Vasas ellen. Ez azonban végig rejtély maradt.

Megélénkült a meccs, a középpályán szinte átszaladtak a csapatok, a támadásokban benne volt a gólveszély, de igazán kidolgozott akciókról csak nagy jóindulattal számolhattunk volna be.

Az utolsó negyedórában már sokkal veszélyesebb volt a Vasas, Pavlov például 3 méterről fejelt mellé egy szöglet után. A meccs vége a Diósgyőré volt, de a listavezető védelme jól állt a lábán, és kihúzta iksszel. 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 7 5 1 1 11–5 +6 16
2. Ferencvárosi TC 7 4 2 1 14–7 +7 14
3. Szombathelyi Haladás 7 4 2 1 12–7 +5 14
4. Újpest FC 7 4 1 2 8–5 +3 13
5. Budapest Honvéd 7 3 2 2 9–5 +4 11
6. Videoton FC 7 3 1 3 14–7 +7 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9–11 –2 8
8. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 9–17 –8 7
9. MTK Budapest 7 1 3 3 2–5 –3 6
10. Paksi FC 7 1 3 3 6–10 –4 6
10. Mezőkövesd Zsóry FC 7 1 3 3 6–10 –4 6
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 3–14 –11 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik