Gól a 94. percben, döntetlen a borsodi derbin

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 16:50
null
Küzdelmes meccset játszottak a borsodi csapatok (Fotó: Dömötör Csaba)
Molnár Gábor találatával vezettek a vendégek Diósgyőrben, de az utolsó percekben elúszott a mezőkövesdi győzelem Vernes Richárd gólja miatt. A DVTK immár hat forduló óta veretlen, miközben Kuttor Attiláék csapata értékes pontokat veszített.

 

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I
19. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1 (Vernes 94., ill. Molnár G. 52.)
Miskolc,
DVTK Stadion, 3408 néző. V: Szőts Gergely

Nem kis meglepetéssel szolgált már az első tavaszi fordulóban Fernando Fernández a Diósgyőri VTK vezetőedzője. Kihagyta a kezdőcsapatból a Puskás Akadémián, majd a Barcelonánál pallérozódó, s ősszel alapembernek számító Tajti Mátyást a kezdőből, helyére a tizenöt éves kora óta Diósgyőrben nevelkedő, élete első NB I-es mérkőzését játszó tizenkilenc éves Géringer Tamást állította.

A spanyol szakembernél nem számít a kor, sőt a korábbi érdemek is eltörpülnek az edzéseken mutatott produkció mellett. A fiatal középpályás már a téli felkészülési időszakban is együtt gyakorolt az első kerettel, s alázatos, fegyelmezett munkával jelezte, lehet rá számítani. Ettől még megilletődötten kezdett a Mezőkövesd Zsóry ellen, pontatlan passzok és apróbb helyezkedési hibák jellemezték az első percekben – nem mentség, de a társai sem voltak sokkal határozottabbak: a vendégek agresszív letámadásra épülő taktikája révén elég nagy zavar keletkezett a DVTK játékában.

A kövesdiek az első perctől kezdve átvették az irányítást, s tulajdonképpen az történt a pályán, amit akartak. A vendégek edzője, Kuttor Attila a jól bevált taktikával és hadrendben játszatta a csapatát: a négy védő előtt két védekező és három támadó középpályás szerepelt, elöl pedig a center Sztefan Drazsics. Ami mégis újdonság az őszi együtteshez képest, hogy a két új ember, a Paksról érkező Bertus Lajos és a Nyíregyházáról igazolt Pekár László is kezdett.

A hazaiak három belső védővel álltak ki ezúttal, ami aztán a mezőkövesdiek állandósuló nyomása miatt öt védőre módosult, s három középpályás próbált labdát szerezni, míg elöl Florent Hasani és Branko Mihajlovics várta a használható passzokat, azonban az első félidőben hiába. A félidő derekára azért a DVTK is nekibátorodott, s egy-egy kontraakció végén egészen Szappanos Péter kapujáig jutott, ám helyzetet egyetlen alkalommal sem sikerült kialakítani, hacsak Márkvárt Dávid távoli lövését nem számítjuk annak, bár a labda, ha centikkel is, de elkerülte a bal felső sarkot.

Szünet után változott a játék képe, előrébb merészkedett a Diósgyőr, s az 50. percben akár a vezetést is megszerezhette volna, csakhogy kimaradt a kihagyhatatlannak tűnő helyzet és a Mezőkövesd két perccel később bosszút állt: formás akció végén a nagy kedvvel és jól futballozó Molnár Gábor lőtt a hálóba. Elöl maradt a hazai csapat, a vendégek pedig kedvükre kontrázhattak, s ha Pekár László pontosabban céloz az 59. percben, eldőlhetett volna a küzdelem. Ennek ellenére a vezetés megnyugtatta a kövesdieket, gyorsan, sokat futva, jól helyezkedve, egyérintős játékra törekedve szórakoztatták az ötven kilométerről átrándult maroknyi vendégtábor tagjait.

Kuttor Attila remekül cserélt, a 67. percben beküldte Silye Eriket, s az addig balhátvédet játszó Vadnai Dánielt feljebb tolva ezzel még hatékonyabbá váltak a mezőkövesdi támadások. Gól azonban ebből nem esett, viszont a hajrában a DVTK mindent egy lapra feltéve támadott, s az akarat meghozta a gyümölcsét, mert a hosszabbításban egy beívelés után egyenlített a csereként beálló Vernes Richárd, így pontot mentett övéinek a megyei rangadón.

NB I, 2018–2019, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 2., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1381
Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Karakó Ferenc
3026
Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 0–3Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Kassai Viktor
2980
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Szőts Gergely
3408
Haladás–Kisvárda 0–1
Szombathely, Haladás StadionBogár Gergő
2512
Ferencváros–Honvéd 1–0 Budapest,
Groupama Aréna
Berke Balázs
10 027
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 13 3 3 37–15 +22 42
2. Mol Vidi FC 19 10 4 5 30–19 +11 34
3. Debreceni VSC 19 8 7 4 25–19 +6 31
4. Budapest Honvéd 19 8 5 6 21–16 +5 29
5. Újpest FC 19 7 8 4 21–14 +7 29
6. MTK Budapest 19 8 3 8 28–27 +1 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 19 6 7 6 26–24 +2 25
8. Paksi FC 19 6 7 6 24–26 –2 25
9. Puskás Akadémia FC 19 7 3 9 24–24 0 24
10. Kisvárda 19 5 4 10 17–35 –18 19
11. Diósgyőri VTK 19 4 6 9 19–30 –11 18
12. Szombathelyi Haladás 19 2 3 14 13–36 –23 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik