A DVTK legyőzte otthon a Puskás Akadémiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 18:32
null
Nem játszottak igazán jól a diósgyőriek, de így is begyűjtötték a három pontot (Fotó: Havran Zoltán)
A labdarúgó NB I első fordulójában a Diósgyőri VTK hazai pályán 2–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát Senad Husic és Bacsa Patrik találatával.

A diósgyőriek kemény szezonkezdeten vannak túl, míg a felcsútiaknak ez volt az első tétmeccsük a 2014–2015-ös idényben, addig a DVTK az Európa-ligában már négy találkozót is játszott, ráadásul egyetlen magyar csapatként még maradt is esélye a csoportkörbe jutásra.

A találkozó első perceiben már látszott, hogy a Puskás játékosai a pihentebbek, kis híján meg is szerezték a kezdés után az első gólt a vendégek, Antal Botondnak kellett nagyon nyújtóznia Denkovics bombája után.

A 27. percben be is talált a PAFC, Denkovics tette el a kapus mellett a labdát szép mozdulattal, ezért azonban így sem járt gól, a partjelző ugyanis már beintette a lest.

A meccs iramára nem lehetett panasz, de igazán egyik együttes sem találta az ellenfél gyenge pontját, a legveszélyesebbek talán Bognár István beadásai voltak, de a diósgyőri rendre eltévesztette a második hullámban érkező Grumicsot, így ezekből a tekerésekből sem született gól.

A fordulás után sem lazíthattak a felcsútiak, rögtön a szünet után Nikházi életerős löketét kellett lenyelnie Hajdúchnak.

Ezt követően viszont lassan magára talált a DVTK, amely az 50. percben meg is szerezte a vezetést. Nikházi ballal Senad Husicot indította, aki tolt egyet a labdán, majd higgadtan elgurított a kifutó Hajdúch mellett. 1–0

A diósgyőriek örülhettek a végén (Fotó: Havran Zoltán)
A diósgyőriek örülhettek a végén (Fotó: Havran Zoltán)

A DVTK a hőn áhított gól után láthatóan visszavett, de mivel az egyenlítésért hajtó Puskás teljesen kinyílt, sikerült begyötörnie a második gólt is. Villámgyors kontra végén Bacsa Patrik futott el a bal szélen, és a kifutó Hajdúch mellett a hosszú alsóba tekert. 2–0

A végeredményt Lencse László állította be, aki egy gyengén lefejelt labda után a lemaradó védők között lőtt el laposan, kapásból a diósgyőri kapus mellett (2–1). Mivel ez már az utolsó pillanatokban történt, a vendégeknek nem maradt idejük az egyenlítésre.

A mérkőzés összefoglalója

Forrás: mlsz.hu

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1 (Husic 50., Bacsa 72., ill. Lencse 92.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 1 1 4–0 +4 3
2. Videoton FC 1 1 3–0 +3 3
2. Budapest Honvéd 1 1 3–0 +3 3
4. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
5. MVM Paks 1 1 2–0 +2 3
6. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
7. Újpest FC 1 1 1–0 +1 3
8. Nyíregyháza Spartacus FC 1 1 1–1 0 1
8. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
10. Puskás Akadémia FC 1 1 1–2 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 0–1 –1 0
12. Kecskeméti TE 1 1 1–3 –2 0
13. Győri ETO FC 1 1 0–2 –2 0
14. Lombard Pápa FC 1 1 0–3 –3 0
14. Dunaújváros PASE 1 1 0–3 –3 0
16. Pécsi MFC 1 1 0–4 –4 0
NB I, 1. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Július 25., péntek
19.00Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 3–0
Farkas Ádám
18.30Videoton FC–Lombard Pápa 3–0
Vad II István
18.30Pécsi MFC–MTK Budapest 0–4
Németh Ádám
20.30Szombathelyi Haladás–Újpest FC 0–1
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30Kecskeméti TE–Ferencváros 1–3
Iványi Zoltán
18.30Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1
Bognár Tamás
20.30MVM-Paksi FC–Győri ETO FC 2–0
Erdős József
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik