Ugrai büntetőt rontott a Honvéd ellen, egy ponttal gazdagodtak a felek

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.03.31. 16:49
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a DVTK Debrecenben fogadta a Honvédot és mozgalmas mérkőzésen 1–1-es végeredmény született. A diósgyőriek Ugrai Roland révén rögtön a 3. percben büntetőt hibáztak, a találkozó 30. percében megítélt második tizenegyest Nikolaosz Joannidisz már gólra váltotta, majd a Honvéd a szünet után Eppel Márton találatával gyorsan egyenlített.
Bacsa Patrik (pirosban) büntetőt harcolt ki, Baráth Botond lesgólt fejelt (Fotó: Koncz György)
Bacsa Patrik (pirosban) büntetőt harcolt ki, Baráth Botond lesgólt fejelt (Fotó: Koncz György)

 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
DIÓSGYŐR–BUDAPEST HONVÉD 1–1 (Joannidisz 30. – 11-esből, ill. Eppel 47.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1723 néző. V: Erdős József

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az első félidő után öltözőbe vonuló kispesti játékosok sokat köszönhettek Gróf Dávidnak, hiszen ha a vendégek kapusa nem véd többször is bravúrral, már az első negyvenöt percben eldöntötte volna a mérkőzést a gyorsabban és pontosabban futballozó DVTK.

Még öt perc sem telt el, amikor Ivan Lovric szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, ám a válogatott kerettag Ugrai Roland kísérletét a kispestiek kapusa bravúrral védte. A kihagyott tizenegyes viszont nem vetette vissza a miskolciakat, akik a felezővonal környékére feltolt védelemnek, a középpályás fölénynek, és a gyors visszatámadásnak köszönhetően hamar visszaszerezték az elveszett labdákat – árulkodó jelenet volt, amikor a labdát birtokló Patrick Ikenne-Kinget hat (!) piros mezes játékos vette körbe.

Ráadásul a kispesti védelem sem állt a helyzet magaslatán, Nikolaosz Joannidisz például tíz méterről passzolt a kaputól öt méterre helyezkedő Bacsa Patrikhoz, majd néhány perccel később Ikenne-King hibája után a görög csatár került helyzetbe, s mindkét ziccernél Gróf Dávid védett bravúrral.

Ivan Lovric újabb hibája után viszont ő sem segíthetett, az újabb tizenegyest Joannidisz nem hibázta el, így fél óra után góllá érett a hazaiak fölénye. A második büntetőt hiba lenne egyedül a rutinos horvát futballista nyakába varrni, a labdát szerző Bacsa Patrikot többen is megállíthatták volna korábban, ezzel együtt érthetetlen, hogy a védelem egyik oszlopa harminc perc alatt két tizenegyest is összehoz; valamint az is elgondolkodtató, mi szükség van arra a légiósra (Tonci Kukoc), akit harminc perc után lecserél a vezetőedzője.

A góltól viszont magához tért a Honvéd, az addig többnyire pontatlan ívelésekkel próbálkozó bajnoki címvédő bátrabban állt bele a párharcokba, igyekezett lapos passzokkal építkezni. Davide Lanzafame szabadrúgása, valamint Gazdag Dániel közeli lövése után Antal Botondnak kellett hatalmasat védenie, a gólhelyzetben kiugró Eppel Mártont pedig Lipták Zoltán szerelte gyönyörűen becsúszva.

A második félidő elején viszont a Dejan Karan könyöklése után bekötött fejjel játszó csatár nyerte meg kettejük párharcát, az olasz szabadrúgása után a védőt megelőzve pöccintett a hálóba, ezzel egyenlített a Honvéd, és ismét nyílttá vált a korábban egyoldalúnak tűnő csata.

A folytatás kiegyenlített játékot és kevesebb helyzetet hozott, a hazaiak támadásainál többnyire az utolsó passzokba csúszott hiba, míg a Honvéd inkább távoli lövésekkel veszélyeztetett: Holender Filip életerős löketét a kapus hárította, Davide Lanzafame pedig néhány centivel eltévesztette a bal felső sarkot. A hajrára Supka Attila középpályás helyett csatárt cserélt be, és néhány másodpercig úgy tűnt, csapata meg is szerzi a három pontot, ám Baráth Botond lesről fejelt a kapuba. A hosszabbításban viszont a vendégek kapuja került veszélybe, egy lendületes kontra után Szarka Ákos szerezhetett volna győztes gólt, ám Gróf Dávid újabb védése után döntetlennel végződött a meccs.

Úgyhogy a kapus hátát a lefújás után is lapogathatták a társak.

NB I, 2017–2018, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 31., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Paks 2–3
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Diósgyőr–Bp. Honvéd 1–1 Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
Újpest–Ferencváros 0–0 Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
Puskás Akadémia–Videoton 0–0Felcsút, Pancho ArénaSzabó Zsolt
Balmazújváros–Vasas 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Berke Balázs
Haladás–Debrecen 1–1
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 24 15 6 3 52–22 +30 51
2. Videoton FC 23 14 6 3 48–24 +24 48
3. Paksi FC 24 9 8 7 35–34 +1 35
4. Újpest FC 24 8 10 6 31–29 +2 34
5. Debreceni VSC 24 9 6 9 38–31 +7 33
6. Budapest Honvéd 23 9 5 9 37–39 –2 32
7. Diósgyőri VTK 24 8 6 10 38–39 –1 30
8. Vasas FC 24 7 5 12 29–45 –16 26
9. Puskás Akadémia FC 24 6 8 10 28–37 –9 26
10. Mezőkövesd Zsóry FC 24 6 8 10 30–44 –14 26
11. Szombathelyi Haladás 24 7 3 14 25–39 –14 24
12. Balmazújváros 24 5 9 10 27–35 –8 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik