Szécsi duplázott, a Debrecen négyet vágott a Diósgyőrnek

BERECZKY ATTILA (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)BERECZKY ATTILA (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.06.21. 20:52
null
A 14. percben már a második góljának örülhetett Szécsi Márk (Fotó: Dömötör Csaba)
A Debrecen fölényesen, 4–0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó NB I 31. fordulójának záró mérkőzésén. Szécsi Márk az első negyedórában duplázott, Tőzsér Dániel pedig egy gólpasszal és egy büntető értékesítésével vette ki a részét a sikerből.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ

DVSC–DVTK 4–0 (Szécsi 8., 14., Szatmári 44., Tőzsér 71. – 11-esből)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4650 néző. Vezette: Bognár

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Az idősebb debreceni szurkolóknak nem ismeretlen az élethelyzet: kedvenceik a bentmaradásért küzdenek a bajnoki hajrában. A kilencvenes évek elejéig a Loki volt a honi labdarúgás egyik legnagyobb liftezője, a csapat nem tudott hosszú távon megkapaszkodni az első osztályban. Az 1993-as feljutás óta folyamatosan a legjobbak között szerepel a DVSC, pedig amikor huszonhét évvel ezelőtt nekivágott az NB I-nek, majd' mindenki biztos kiesőnek tippelte. Csakhogy a jelenlegi vezetőedzőt, Kondás Elemért és egyik segítőjét, Dombi Tibort is soraiban tudó együttes remek rajt után a középmezőnyben végzett. Azóta csak 2001-ben kellett aggódnia a Loki-híveinek, hiszen kieső helyen végzett a Debrecen, ám a BKV Előre nem vállalta az NB I-et, így benn maradtak a piros-fehérek, hogy aztán a 2000-es évek meghatározó klubjává váljanak.

A jelenkori szurkolótábor már a sikerekhez szokott, hét bajnoki arany, BL- és El-szereplés szerzett örömöt a drukkereknek. Ehhez képest érthetően sokkoló a kiesés érzékelhető közelsége.

Alig több mint egy héttel ezelőtt a Diósgyőr kapcsán még a bronzéremről esett szó. Aztán jött a váratlan kaposvári vereség, majd a Puskás Akadémia elleni hazai „zakó”, így Debrecenbe már úgy érkezett a DVTK, hogy nagyon messze került a dobogó legalsó fokától, már csak halovány matematikai esélye maradt a harmadik hely megszerzésére (a Kisvárda kaposvári győzelme után az is egyértelművé vált, hogy a debrecenieknek három meccsen legalább hét pontot kell szerezniük a legmagasabb osztályban maradáshoz).

A tétnek megfelelő motivációval esett neki a vendégeknek a Debrecen, s az már az első percekben látszott, hogy a DVTK játékosait megviselte a két vereség. Különösen a hátsó alakzat tűnt indiszponáltnak. Babatunde Adeniji lövésénél még segített a kapufa a diósgyőrieken, Szécsi Márk viszont már nem kegyelmezett – megszerezte a vezetést az életéért küzdő Loki.

A Loki vezető gólja

Az agilis játékos pedig elkapta a fonalat, s az egykori debreceni csapattárs, Dusan Brkovics asszisztálásával néhány percen belül megduplázta csapata előnyét. Ez már a Miskolcról érkező félezer szurkolónak is sok volt, ébredésre próbálták rábírni kedvenceiket, tegyük hozzá, nem ok nélkül.

A Debrecen második találata

Az elmúlt hetekben többnyire görcsösen futballozó debreceniek a kétgólos előny birtokában felszabadultan játszottak, s még a szünet előtt megszerezték harmadik góljukat, Tőzsér Dániel pazar beadása után Szatmári Csaba fejelte a DVTK kapujába a labdát.

És itt a Loki harmadik gólja

A Diósgyőr úgy jött ki a második félidőre, ahogy el kellett volna kezdenie a meccset – már ha bármilyen komoly terve lett volna a debreceni kirándulással kapcsolatban. Egy gyors vendéggól talán csempészett volna némi izgalmat a folytatásba, ám a miskolciak kihagyták a helyzeteiket, ami el is vette a kedvüket a brusztolástól. Kiss Tamás még összeveszett mindenkivel, aki szembejött vele a pályán, ráadásul a Nikola Trujics által kiharcolt büntetőt Tőzsér Dániel értékesítette, innen pedig már tényleg nem volt visszaút.

A DVSC megszerezte a második Kondás-korszak első győzelmét, ezzel saját kezébe vette sorsa irányítását. Az NB I-ben maradáshoz viszont valószínűleg még két meccset kell megnyernie a Lokinak. 4–0

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 31 22 7 2 57–23 +34 73
2. Mol Fehérvár FC 31 17 8 6 54–28 +26 59
3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42–29 +13 50
4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49–39 +10 50
5. Zalaegerszegi TE FC 31 11 9 11 49–41 +8 42
6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38–46 –8 41
7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31–40 –9 41
8. Kisvárda 31 11 5 15 39–42 –3 38
9. Újpest FC 31 10 7 14 38–44 –6 37
10. Paksi FC 31 10 7 14 41–50 –9 37
11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46–56 –10 35
12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25–71 –46 14
NB I, 2019–2020, 31. FORDULÓ
JÚNIUS 19.,PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
ZTE–Budapest Honvéd 2–0
Zalaegerszeg,ZTE Aréna4745Pintér Csaba
JÚNIUS 20., SZOMBAT
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2–1Mezőkövesd,Városi Stadion1500Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Paks 3–1
Felcsút, Pancho Aréna800Berke Balázs
FTC–Újpest 1–0
Budapest,Groupama Aréna 15 727Bogár Gergő
JÚNIUS 21., VASÁRNAP
Kaposvár–Kisvárda 1–2
Kaposvár,Rákóczi Stadion995Farkas Ádám
DVSC–DVTK 4–0
Debrecen,Nagyerdei Stadion4650Bognár Tamás
GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik