NB I: Buzsáky Ákost szerződteti a Ferencváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.10. 12:39
null
Buzsáky (jobbra) a Fradiban folytathatja (Fotó: Action Images, archív)
A Nemzeti Sport értesülése szerint a Ferencváros NB I-es labdarúgócsapata szerződést köt a már egy ideje a kerettel készülő Buzsáky Ákossal.

Buzsáky tavaly ősszel az angol harmadosztályú Portsmouthban, illetve a másodosztályú Barnsleyban szerepelt, ám a télen megműtötték a térdét, így az előző fél évet klub nélkül, rehabilitációval töltötte, jelenleg is szabadon igazolható.

A nyár elején szóba került a neve Győri ETO-nál, majd júniusban már arról nyilatkozott Buzsáky Ákos a Nemzeti Sportnak, hogy visszatér Angliába, de még nem tudja, hol folytatja a pályafutását. Aztán augusztus elején a Ferencváros edzésén tűnt fel, és a jelek szerint az eltelt időben meggyőzte Ricardo Monizt, hogy segítségére lehet a csapatnak. A 31 éves középpályás a hétvégén pályára lépett a temerini tornán, ahol gólpasszt is jegyzett a Vojvodina elleni felkészülési meccsen (1–1).

Információink szerint már a mai napon megtörténik a szerződéskötés, Buzsáky egy plusz egy évre írhat alá.

Legfrissebb hírek

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
8 órája

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
11 órája

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
16 órája

Erwin Koeman: Jól ismerem a Twentét, előnyt akar szerezni a Fradi ellen

Európa-liga
18 órája

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
20 órája

Átrok Zalán Belgiumba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
2026.07.22. 22:30

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
2026.07.22. 20:53