Antonov góllal debütált, Simon ismét betalált: három perc alatt fordított az Újpest

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 17:49
null
Simon Krisztián lövi az Újpest győztes gólját (Fotó: Török Attila)
Az Újpest idegenben 2–1-re felülmúlta a Budapest Honvédot, ezzel megszerezte idénybeli második győzelmét a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek öt év után nyertek ismét vendégként a kispestiek ellen.

NB I
5. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Újpest 1–2 (Balogh N. 31., ill. Antonov 77., Simon K. 80.)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
, Budapest, 2375 néző. V: Solymosi

A TALÁLKOZÓ ONLIVE KÖZVETÍTÉSE ITT ÉRHETŐ EL!

ÖSSZEFOGLALÓ

Kettős rangadó, majdnem mint a régi szép időkben: mielőtt az MTK Hungária körúti stadionjában egymásnak esett a pályaválasztó Honvéd és az Újpest, a szomszédban BKV Előre–Sopron összecsapást rendeztek az NB III Nyugati csoportjában, és mivel két órával korábban kezdődött az a mérkőzés, a szurkolók még át is érhettek a kezdésre az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.

A forduló egyetlen fővárosi találkozóján ott volt Marco Rossi szövetségi kapitány is; egymás mellett ülve nézte a meccset az újpestiek előző vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics és az MTK jelenlegi trénere, Michael Boris; feltűnt Sallai Sándor, Plókai Attila, Polonkai Attila, Sowunmi Thomas, Balajcza Szabolcs és Harsányi Levente is, aki nemrégiben Szepesi Györgyöt alakította a Puskás-musicalben. A vendég Újpest vezérszurkolói is konszenzusra jutottak a jelek szerint az identitás kérdésében: a régi és az új címer sem tűnt fel a szektorukban, csak egy nagy szerb zászló...

Heves Honvéd-rohamokkal indult a mérkőzés, és úgy tetszett, már a negyedik percben megszerzi a vezetést az éppen ezen a vasárnapon ötvenéves Bódog Tamás együttese, ám hiába talált a kapuba Gazdag Dániel, a jobbról érkező beadás előtt Szendrei Norbert hagyta, hogy a labda néhány centiméterrel kicsússzon az alapvonalon túlra, így középkezdés helyett kirúgás következett.

Manapság már ritkán látható, klasszikus 4–4–2-es hadrendben küldte pályára csapatát Predrag Rogan újpesti vezetőedző, és a négy védő közül ketten most mutatkoztak be a liláknál: a jobb oldali belső védő, a görög Jorgosz Kutrumpisz és a balbekk, a szerb Nemanja Antonov. Volt is munkájuk bőven az új fiúknak, hiszen a félidő első felében szinte csak az újpesti térfélen zajlott a játék, a Honvéd uralta a találkozót azzal együtt is, hogy nagy helyzeteket nem tudott kialakítani.

Balogh Norbert szerzett vezetést a Honvédnak (Fotó: Török Attila)
Balogh Norbert szerzett vezetést a Honvédnak (Fotó: Török Attila)

 

Aztán visszaestek a piros-feketék, kezdett leülni a meccs, amikor derült égből villámcsapásként jött Balogh Norbert gólja, amellyel vezetést szerzett a kispesti együttes a 30. percben (1–0). És hogy jobban fájjon az újpestieknek, a zseniális gólpasszt Zsótér Donát adta, akit az előző idény után nem marasztaltak a Megyeri úton.

Security Check Required

A félidő végén akadt ugyan két-három, kis túlzással helyzetnek nevezhető lehetősége az Újpestnek, de egyértelmű volt, a vendégeknek változtatniuk kell a második félidőre, amely aztán újpesti rohamokkal is indult. A 61. percben egyenlíthetett volna a vendégcsapat, ziccerben vitte kapura a labdát Simon Krisztián, ám egyrészt a bal kapufa mellé gurított, másrészt lesen kapta a labdát – igaz, a játékvezető nem sípolt, tehát ha bemegy, megadja.

A tűzzel játszott a Honvéd a második félidőben, mert magára húzta az Újpestet, Branko Pauljevics a jobb szélen sok gondot okozott Naser Alijinak, várható volt, hogy ha egyszer pontos lesz a középre adása, bajba kerül a Bódog-csapat. És a 77. percben ez be is következett, az újonc Nemanja Antonov az ő labdájából egyenlített (1–1).

Security Check Required

Majd három perccel később érkezett a kilépő Simon Krisztián – és máris 1–2!

Security Check Required

A tűzzel játszott a Honvéd – és megégett...

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 4 3 1 8–5 +3 9
2. Mol Fehérvár 4 2 2 11–6 +5 8
3. Zalaegerszegi TE 5 2 2 1 11–7 +4 8
4. Ferencvárosi TC 3 2 1 8–2 +6 7
5. Mezőkövesd 5 2 1 2 5–5 0 7
6. Újpest FC 5 2 1 2 9–10 –1 7
7. Kisvárda 4 2 2 7–8 –1 6
8. MTK Budapest 5 1 2 2 5–10 –5 5
9. Paksi FC 5 1 1 3 7–10 –3 4
10. Diósgyőri VTK 4 1 1 2 6–9 –3 4
11. Budafoki MTE 4 1 1 2 4–7 –3 4
12. Budapest Honvéd 4 1 3 7–9 –2 3
NB I, 2020–2021, 5. FORDULÓ
SZEPTEMBER 25., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna782
Bogár Gergő
SZEPTEMBER 26., SZOMBAT
Paks–MTK 4–0 Paks, Városi Stadion1398
Erdős József
ZTE–DVTK 3–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna2825
Antal Péter
SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP
Honvéd–Újpest 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion2375
Solymosi Péter
JANUÁR 27., SZERDA
17.00: Budafok–FerencvárosBudapest, Budafoki MTE Sporttelep
17.00 Kisvárda–Mol FehérvárKisvárda, Várkerti Stadion
A góllövőlista itt!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik