A Honvéd és az Újpest is csak szenvedett: iksz a fővárosi rangadón

SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 19:15
null
Nem bírt egymással a Honvéd és az Újpest (Fotó: Meder István)
A Honvéd pályaválasztóként 0–0-s döntetlent játszott az Újpesttel a labdarúgó NB I 16. fordulójában – a két fővárosi együttes 211. élvonalbeli találkozóján ez volt az 52. iksz.

 

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Újpest 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2937 néző. Vezette: Solymosi

Ahogy arra számítani lehetett, az összeállításokban nem volt nagy meglepetés, mindkét együttes a szokásos hadrendben kezdte el a mérkőzést. Az első fél órában úgy tűnt, a lila fehérek akarata érvényesül, szinte folyamatosan a kispesti térfélen pattogott a labda, mégpedig azért, mert ha a Honvéd megszerezte a labdát, szinte azonnal elvesztette. A kispesti csapat futballistái nem tudtak mit kezdeni az újpestiek agresszív letámadásával, akadozott a passzjáték, a labdát nem tudták eljuttatni a két, elöl lévő támadóhoz. Davide Lanzafaméra Kire Risztevszki figyelt, és kettejük párharca nem a békés egymás mellett élés jegyében telt: kőkemény ütközések, hatalmas légi párbajok jellemezték csatájukat, és ha a játékvezető nem figyelt, egy-egy bordák közé elhelyezett könyökös is jelezte, ez bizony tétmérkőzés.

Az iram nem volt rossz, csak éppen helyzetet nem lehetett látni. Ami feltűnő volt, ha kicsit gyorsabban próbálták járatni a labdát a futballisták, azonnal jött a hiba: a rossz átvétel, a pontatlan passz megakasztotta az ígéretesnek tűnő támadásokat is.

A prímet nem is a játékosok, hanem a kispad előtt sokat mozgó Giuseppe Sannino vitte, a Honvéd vezetőedzője előbb sárga lapot kapott, majd szóváltásba keveredett újpesti kollégájával, Nebojsa Vignjeviccsel, a pályán pedig eközben ment az egyre egyhangúbb birkózás.

Sokat elmond a meccs izgalmairól, hogy a második félidő, sőt az egész meccs feljegyzésre érdemlő jelenete az volt, amikor az egyre hevesebbé váló honvédos szakvezetőt ebben az idényben már másodszor elküldték a kispadtól – második sárga lappal! Ez azt jelenti, hogy vagy a játékvezetők nagyon érzékenyek az olasz tréner megjegyzéseire, esetleg arra, hogy rendre elhagyja a számára kijelölt területet (de a pályára persze nem megy be...), vagy azt, hogy a kispesti szakvezető tényleg nem bír magával, és nincs ellene más megoldás, csak a folyamatos figyelmeztetés...

Miután helyzetekről nem lehetett írni, cseréről igen: a vendégeknél Simon Krisztián váltotta az addig szinte láthatatlan Aron Bjarnassont, de a második félidő közepén még mindig hiába vártak igazi nagy helyzetre a szurkolók. Azt lehetett érezni, hogy egyetlen találat eldöntheti az összecsapást, de azt nehéz lett volna megmondani 75 percnyi futball után is, hogy a győzelemhez melyik csapat állt volna közelebb. Az első félidő az Újpesté volt, de a másodikban már kiegyenlítettebb volt a játék. A Honvéd nem tudta kihasználni Amadou Moutari gyorsaságát, a villámgyors szélső vagy pontatlan indításokat kapott, ha labdához jutott, nem tudott mit kezdeni vele. A 79. percben az újpesti szakvezető került a figyelem középpontjába: Vignjevics elcsúszott a kispad előtt, szerencsére megúszta sérülés nélkül. Az utolsó percekben ismét az Újpest tűnt veszélyesebbnek, ugyanakkor a kispesti kapusnak, Tomás Tujvelnek egyetlen veszélyesnek mondható lövést kellett hárítania.

Maradt is a gól nélküli állás, s nem nehéz a jóslat, hogy 2020-ban mindkét csapatnak ennél csak jobb mérkőzései lehetnek... 0–0

Több volt a harc, mint a játék – Lanzafame

NB I, 2019–2020, 16. FORDULÓ
DECEMBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Paks–Mezőkövesd 1–0
Paks, Városi StadionPintér Csaba
1110
Kisvárda–Mol Fehérvár 0–2 Kisvárda, Várkerti StadionBerke Balázs
2350
Puskás Akadémia–ZTE 0–1
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán1018
Kaposvári Rákóczi–DVSC 4–1

Kaposvár, Rákóczi Stadion

Bognár Tamás
1169
Budapest Honvéd–Újpest 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
2937
DECEMBER 15., VASÁRNAP
18.00: DVTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 10 3 1 28–14 +14 33
2. Mol Fehérvár FC 16 10 2 4 31–17 +14 32
3. Mezőkövesd Zsóry FC 16 8 4 4 20–13 +7 28
4. Puskás Akadémia FC 16 7 4 5 26–20 +6 25
5. Újpest FC 16 7 3 6 23–22 +1 24
6. Budapest Honvéd 16 7 3 6 19–20 –1 24
7. Kisvárda 16 6 2 8 18–22 –4 20
8. Debreceni VSC 15 6 1 8 25–30 –5 19
9. Diósgyőri VTK 15 6 1 8 16–23 –7 19
10. Paksi FC 16 5 2 9 20–29 –9 17
11. Zalaegerszegi TE FC 16 4 5 7 23–22 +1 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 16 3 13 15–32 –17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik