NB I: „Az újpestiek jól tudnak focizni” - Csertői Aurél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 09:51
A labdarúgó NB I-ben már megszokhattuk, hogy a mérkőzés előtti edzői nyilatkozatok olykor kissé sablonosra, közhelyesre sikerülnek. Az Újpest ellen készülő paksi vezetőedző, Csertői Aurél szakmai észrevétele azonban igazi gyöngyszem: „Jó csapat otthonába látogatunk, akik jól tudnak focizni, köszönhetően a jó játékosaiknak.”

„Többször említettem már, hogy a mai magyar NB I-ben nincsenek könnyű mérkőzések. Ebből következik, hogy ismét nehéz feladat előtt állunk. Ugyan az Újpest a tavasszal még nem tudott nyerni, sőt még gólt sem szerzett, ez ne tévesszen meg senkit sem – kezdte az Újpest elleni meccset megelőző szakmai helyzetjelentést a paksifc.hu-n Csertői Aurél, aki velős konklúzióval folytatta (szó szerint idézzük). – Jó csapat otthonába látogatunk, akik jól tudnak focizni, köszönhetően a jó játékosaiknak.” Csertői Aurél, aki velős konklúzióval folytatta (szó szerint idézzük). – Jó csapat otthonába látogatunk, akik jól tudnak focizni, köszönhetően a jó játékosaiknak.”

„A Debrecent akár meg is verhették volna az előző fordulóban. Szóval maximális koncentrációra és teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, márpedig ez a célunk. Gévay Zsoltot kiállították a Puskás Akadémia ellen, így ő most nem léphet pályára. Egy kiállítás, ami megbontja a kezdőcsapatot, soha nem jön jól, de ezen nem szabad rágódni. Tenni kell a dolgunkat, és kész” – tette hozzá a szakember.

A Paksi FC hivatalos honlapja szerint az alábbi kezdőcsapat léphet pályára Újpesten:

Molnár Péter – Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Rodenbücher István, Báló Tamás – Kecskés Tamás, Tamási Zsolt – Könyves Norbert, Bertus Lajos, Bartha László – Haraszti Zsolt (várható cserék: Csernyánszki Norbert, Balázs Zsolt, Hahn János, Kiss Tamás, Simon András, Szabó János, Vági András).

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest FC–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa (Duna World) Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik