NB I: a Fradi mellett a Lokinak van a legtöbb nézője

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 10:45
null
A Ferencváros mérkőzésein van a legtöbb néző (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Tegnap már foglalkoztunk vele, hogy a labdarúgó NB I 7. fordulója kirívóan alacsony nézőszámátlagot hozott. A tegnapi DVSC-Teva–Videoton találkozó 7500 nézője ugyan javított valamelyest az összképen, de még így is elmaradt a meccsek látogatottsága az eddigi átlagtól.

A labdarúgó NB I 7. fordulójában az első hat mérkőzést 7300-an látták (ebből 4000-en a Lombard–Ferencváros összecsapást), a tegnapi kettőt pedig 8300-an (a DVSC-Teva–Videoton meccset 7500-an látták a helyszínen, a Győr–MTK találkozót 800-an). A 15 600-as teljes nézőszám meccsenkénti 1950-es átlagot eredményezett, ami jelentősen elmaradt az első hat forduló 3091-es átlagától. Érdekes, hogy a nézőszámokkal foglalkozó tegnapi cikkünket közel kétszer annyian olvasták (29000-en), mint amennyien élőben látták a forduló meccseit.

A nézőszámok kapcsán éppen a fordulót megelőzően közölt egy hosszabb összeállítást a Hivatásos Labdarúgók Szervezete. Ebből kiderül, hogy az első hat forduló átlaga, a 091 néző körülbelül tízszázalékos növekedést jelent az előző bajnoki évhez képest.

A hlsz.hu is hozzáteszi azonban, hogy önmagában csalóka a szám, mert a pozitív változást kizárólag a Ferencváros mérkőzésein (otthon és idegenben) megnövekedő érdeklődés jelenti.

A fővárosi zöld-fehérek mintegy hatszáz nézővel dobják meg a teljes bajnokság átlagát. Így általában azok a csapatok lógnak ki pozitív irányba az eddigi átlagból, amelyek már játszottak a ferencvárosiakkal. Ezért állhat például az összesített lista második helyén a Videoton, amely azonban a hazai nézőszám tekintetében a DVSC-től, a Diósgyőrtől és a Győrtől is elmarad, viszont az idegenbeli és ezzel az összesített átlagát is nagyon megnyomta a Ferencváros elleni idegenbeli fellépés, amely a szezon eddigi leglátogatottabb találkozója volt, és úgyszintén nagyban javítja majd az átlagát a tegnapi, debreceni összecsapás is. Túlzás nélkül állítható, hogy a Videotonra többen kíváncsiak idegenben, mint Székesfehérváron.

Hat forduló után az FTC hat meccse az élen volt a nézőszám szerinti rangsorban, egyedül a Debrecen–Diósgyőr (6500 néző) találkozó tudott közéjük ékelődni, az 5. helyre.

A tegnapi DVSC-Teva–Videoton mérkőzés azonban azt bizonyította, hogy a rangadókra továbbra is vevők a szurkolók Debrecenben. A fehérváriak elleni összecsapást, mint már említettük, 7500-an látták a helyszínen, és ha az immár újra listavezető Loki folytatni tudja jó szereplését, akkor tovább javíthatja korábbi 5000-es hazai átlag nézőszámát.

Az eddigi leglátogatottabb meccsek ebben a szezonban: FTC–Videoton (12 400 néző), FTC–MTK (8490), Debrecen–FTC (7500), Debrecen–Videoton (7500), Debrecen–Diósgyőr (6500 néző).

ÁTLAGNÉZŐSZÁMOK AZ NB I-BEN, 1–6. FORDULÓ
1. Ferencváros 7833 néző (hazai: 9033, idegenbeli: 6633),
2. Videoton 5023 (3434, 8200),
3. Debrecen 4235 (5000, 2705)
4. Diósgyőr 3818 (4136, 3500)
5. Győr 3432 (4000, 2295)
6. MTK 3255 (1233, 5276)
7. Kecskemét 2821 (1954, 3687)
8. Haladás 2718 (3070, 2365)
9. Pécs 2620 (3233, 2007)
10. Mezőkövesd 2581 (3500, 2121)
11. Újpest 2354 (2022, 2686)
12. Pápa 2085 (1333, 2837)
13. Paks 1939 (1333, 2544)
14. Kaposvár 1750 (2000, 1500)
15. Honvéd 1647 (1050, 1945)
16. Puskás Akadémia 1348 (745, 1650).

Ez a statisztika a 6. forduló után készült, a múlt hétvégi adatokat még nem tartalmazza. Forrás: hlsz.hu

NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00 MVM Paks–Kaposvári Rákóczi 2–0
1000 néző
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–1
1000 néző
Erdős József
16.00

KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC 2–5
400 néző

Becséri Dániel
16.00 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 0–2
500 néző
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 0–2
400 néző
Bognár Tamás

20.00

Lombard Pápa–Ferencváros 0–2
4000 néző
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton FC 2–1
7500 néző
Vad II István
18.30

MTK Budapest–Győri ETO FC 1–2

800 néző

Andó-Szabó Sándor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik