Újpesten is megőrizte veretlenségét a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.14. 13:55
null
Megküzdöttek a csapatok az egy-egy pontért a Szusza Ferenc Stadionban (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I hetedik fordulójában az Újpest hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Haladással. A hazaiak Dusan Vasziljevics találatával szereztek vezetést a második félidőben, de a vendégek a hajrában Fehér Zoltán révén egyenlíteni tudtak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Pocsék időben, kiábrándítóan alacsony nézőszám mellett csapott össze egymással az Újpest és a régóta veretlen Haladás. A szombathelyiek mostanában kifejezetten mumusai a fővárosi lila-fehéreknek, és kis híján betaláltak a mérkőzés legelején, köszönhetően a Juanan, Pierre-Yves Ngawa védőkettős hatalmas hibájának. Megúszta azonban a hazai csapat, amely ettől eltekintve többet támadott a nyitó negyedórában – de helyzetet nemhogy ekkor nem láthattunk, hanem az egész első félidő is gólveszély nélkül telt el.

Valóságos felüdülést jelentett az „ezerfejűnek” (amely most tényleg körülbelül ezer főből állt) a bal sarok elől Rózsa Dániel által kiöklözött Kabát Péter-szabadrúgás, de ez a helyzet egy új kezdet jele is volt egyben: előbb Ahjupera, majd Kabát hagyott ki ziccert, az 59. percben pedig már a háló is megrezdült. Éppen Kabát és Ahjupera készítette elő Dusan Vasziljevics találatát, ám nagy érdemet szerzett az Újpest vezető góljának megszületésésében a komplett Haladás is, ugyanis a légiós egy szöglet után teljesen egyedül maradt egylépésnyire a kaputól. 1–0!

Artner Tamás Andorka Péter csatasorba állításával reagált a gólra, míg Kozma István Filip Sztaniszavljeviccsel erősítette középpályássorát, miközben az Újpest visszaállt a hajrára, ellenfele pedig távoli lövésekkel próbálkozott a betömörülő védelem ellen. Helyzetig nem jutottak a vendégek, gólig azonban igen: a 82. percben egy hazai védelmi rövidzárlat után Fehér Zoltán lőtt közelről a kapuba: 1–1!

A hátralévő tíz perc már csak mezőnyjátékot tartogatott: maradt a döntetlen, így tovább őrzi veretlenségét a legyőzőre hat forduló óta nem találó Haladás, illetve továbbra sem parádézik az Újpest.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!




MESTERMÉRLEG
„Az első játékrészben rossz felfogásban futballoztunk, aztán a fordulás után vezetést szereztünk – nyilatkozta az M1 kameráinak Kozma István a mérkőzést követően. – Nem éreztem, hogy a Haladás egyenlítése benne lenne a mérkőzésben, támadásai nem voltak igazán veszélyesek. Nekünk többet kellett volna tartani a labdát előnyben, nem elkapkodni a játékot. Ezért nem vagyunk még jó csapat, mert sokszor vezetünk, de figyelmetlenségekből ki tud egyenlíteni az ellenfél. Jövő héten, a Ferencváros ellen remélem, mi szerezzük meg a vezetést, de sokkal több figyelemre lesz szükség, hogy ne történjenek ilyen buta hibák.”
„Értékes pontot viszünk haza egy nagyon jó csapat otthonából. Ez az Újpest már nem a tavalyi, minőségi játékosokat igazolt, sokkal jobb állapotban is van. Sajnos a második félidő eleje nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Az elképzelésünk egyébként maximálisan ült, három–négy–hárommal készültünk a hazaiak négy–négy–kettőjére. Sarokrúgásból talált be az Újpest, azon kívül nem volt helyzete. Ellenfelünk vezető gólja után átálltunk más rendszerbe, nagyobb erőket mozgósítottunk, a mérkőzés összképét nézve megérdemelten szereztünk egy pontot” – vélekedett Artner Tamás a lefújást követően.


NB I
7. FORDULÓ

Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–1 (Vasziljevics 59., ill. Fehér Z. 82.)


NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00 MVM Paks–Kaposvári Rákóczi 2–0
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 1–1 Erdős József
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC
Becséri Dániel
16.00 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Sport1) Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Ferencváros (Sport1)
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton FC (M1) Vad II István
18.30 MTK Budapest–Győri ETO FC (Sport2)
Andó-Szabó Sándor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 6 5 1 16– 3 +13 16
2. Debreceni VSC-Teva 6 4 1 1 18– 5 +13 13
3. MVM Paks 7 4 1 2 12–10 +2 13
4. Ferencváros 6 4 2 8– 8 0 12
5. Lombard Pápa FC 6 3 1 2 7– 5 +2 10
6. Haladás 7 2 4 1 9– 9 0 10
7. Újpest FC 7 2 3 2 13–10 +3 9
8. Diósgyőri VTK 6 2 3 1 7– 8 –1 9
9. Budapest Honvéd 6 2 2 2 10– 6 +4 8
10. Kecskeméti TE 6 2 2 2 9–11 –2 8
11. Pécsi MFC 6 2 1 3 7–11 –4 7
12. Győri ETO FC
6 1 4 1 8– 7 +1 7
13. Mezőkövesd 6 2 4 10–15 –5 6
14. MTK Budapest 6 1 1 4 5– 8 –3 4
15. Puskás Akadémia FC 6 1 1 4 5–13 –8 4
16. Kaposvári Rákóczi 7 1 6 4–19 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik