nemzetisport.hu 2017.08.19 06:55 Frissítve: 2017.08.19 09:34

NB I: A célunk, hogy átmentsük ezt a formát a folytatásra – Herczeg

Mint megírtuk, a labdarúgó NB I 6. fordulójában a Debreceni VSC 4–1-re legyőzte a Vasast, így a szezonban először szerzett három pontot. Lássuk, hogyan értékelte a mérkőzést a két vezetőedző, Herczeg András és Michael Oenning.

 

herczeg629
Herczeg András átmentené ezt a formát a folytatásra (Fotó: Szabó Miklós)

 

„Jól játszott a csapat, különösen az első félidőben volt gyors és lendületes a futballunk, és emellett fontos, hogy fegyelmezettek is voltak a fiúk. Külön kiemelném Varga Kevint, aki most mutatkozott be az első osztályban, és nagyszerű teljesítményt nyújtott. Az is lényeges, hogy a kezdőcsapatban hét saját nevelésű játékos volt” – mondta Herczeg András, a DVSC vezetőedzője.

„Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján labdabiztos fiatal játékost akartam pályára küldeni. Közte és Bíró Péter között vacilláltam, s végül Kevin mellett döntöttem, de biztos vagyok benne, hogy Péter is megmutathatja magát hamarosan” – felelte arra a kérdésre, Varga Kevin beállítása megérzés volt

„A célunk, hogy átmentsük ezt a formát a folytatásra. Most is látszott, hogy a meccs elején görcsös volt a csapat, ám a sikerélmény mindig fontos.”

Az angyalföldiek trénere, Michael Oenning nem keresett kifogásokat, elmondása szerint a hazaiak megérdemelték a sikert.

oenning629
Oenning: Volt egy húszperces rossz időszakunk (Fotó: Szabó Miklós)

 

„Volt egy húszperces rossz időszakunk, amikor nagyon szervezetlenül futballoztunk, és kaptunk négy gólt. Megérdemelten nyert a Debrecen” – ismerte el a német szakember.

„Egy mérkőzést nem lehet darabokban elemezni. Hiába voltunk jobbak az elején, hamar eldöntötte a három pont sorsát a hazai együttes. Az viszont fontos, hogy a második félidőben volt tartásuk a fiúknak, még akkor is, amikor Murka Benedek sérülése miatt tíz emberrel voltunk kénytelenek játszani. A csapat húsz perc alatt teljesen elveszítette a szervezettségét. A világ nem omlott össze, de nem árt, ha a valóság és az eredmények összhangban vannak.”

„Alig volt nyári szünetünk, nem túl bő a keretünk, azaz becsúszhatnak rosszabb meccsek. Ezzel együtt marad a koncepciónk, a jövőben is sok fiatal játékossal próbálunk meg eredményt elérni.”

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Debreceni VSC–Vasas 4–1 (Tőzsér 27., 43. – az elsőt 11-esből, Mengolo 30., Varga K. 36., ill. Szivacski 66.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3634 néző. Vezette: Iványi 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
AUGUSZTUS 18., PÉNTEK  
Debreceni VSC–Vasas 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
AUGUSZTUS 19., SZOMBAT
  
18.00: Mezőkövesd–Bp. HonvédMezőkövesd, Városi StadionErdős József
18.00: Puskás Akadémia FC–Balmazújváros
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
20.30: Újpest–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza StadionVad II István
SZEPTEMBER 6., SZERDA
  
19.30: Paksi FC–Videoton FC
Paks, Városi Stadion
 
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS 
  1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–  5 +5  11
  2. Videoton FC 5 3 2   9–  4 +5  11
  3. Ferencvárosi TC 6 2 4 11–  4 +7  10
  4. Diósgyőri VTK 5 2 2 1   9–  8 +1    8
  5. Vasas FC 6 2 1 3   5–  8 –3    7
  6. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2   6–11 –5    7
  7. Szombathelyi Haladás 6 2 4   4–10 –6    6
  8. Paksi FC 5 1 3 1   8–  7 +1    6
  9. Újpest FC 5 1 3 1   8–  8 0   6
10. Balmazújváros 5 1 2 2   8–  7 +1    5
11. Debreceni VSC 6 1 2 3   6–  6 0   5
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3   4–10 –6    2

 

2019.10.22 11:34:54

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

Ószeres Frici, az óbudai régiségkereskedő régi fradistaként harminc éve nem volt az Üllői úton – kivittük a Ferencváros–Újpestre.

2019.10.21 12:13:22

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

A hungáriás Kalmár Jenő az 5. percben ütközött a Fradi-kapus Amsel (Angyal) Ignáccal – nyílt töréssel vitték le a pályáról.

2019.10.21 00:18:41

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.10.20 20:51:42

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Az edzőváltás mostanság olyan természetes a futballban, mint az, hogy a labdába levegőt kell fújni.