„Fix” bajnoki FTC-stadionavató: a Szpari eddig pofozógép volt az Üllőin

Vágólapra másolva!
2014.08.22. 15:15
null
A Nyíregyháza nem győzni jár az Üllői útra, pontot is csak egyszer szerzett élvonalbeli bajnokin, de hét éve, az NB II-ben azért megelőzte a száműzött zöld-fehéreket (Fotó: NS-archív)
Bajnokin is felavatja új stadionját az FTC, amely a Nyíregyháza ellen sorozatban hatodszor nyerhet hazai pályán – a Szpari ráadásul az élvonalbeli futballtörténelemben eddig sansztalan volt az Üllői úton. A Honvéd–Puskás Akadémia mérkőzésen két rettenetes formában levő csapat találkozik, de összecsap az NB I két legjobb passzban lévő klubja is a székesfehérvári Videoton–MTK rangadón.

 

BP. HONVÉD–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Irgalmatlan gyenge formában van mindkét együttes. A Honvéd a legutóbbi 13 bajnoki mérkőzéséből 11 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát, míg a Puskás Akadémia az előző 12-ből csupán egyet nyert meg.

♦ A Honvéd március 17. óta nem játszott döntetlent az NB I-ben, azóta három meccset megnyert, tizenegyet elveszített. Jelenleg hármas vereségszériában van, a Győri ETO-tól, a Nyíregyházától és az MTK-tól kapott ki.

♦ A Puskás Akadémia nyeretlenségi sorozata négyes, otthon kétszer ikszelt, idegenben kétszer kikapott.

♦ A felcsúti csapat rövid élvonalbeli története során még nem győzött Budapesten. Az előző szezonban kikapott a Honvédtól (0–3), a Ferencvárostól (0–1) és az MTK-tól (1–2), Újpesten pedig ikszelt (3–3).

PAKS–ÚJPEST

♦ A két fél legutóbbi bajnokiját az Újpest nyerte meg, ám előtte rémálomszerű volt a lilák Paks elleni sorozata: 1–2, 0–6, 2–2, 0–2, 3–5, 3–3, 0–2, 1–2, 2–3…

♦ A Paks gólt sem kapott a legutóbbi öt hazai mérkőzésén, a kezdő sípszó pillanatában 480 perce húzódik a sorozat.

♦ A paksiak megnyerték a legutóbbi négy hazai meccsüket, vereséget legutóbb április 5-én, az MTK-tól szenvedtek saját pályájukon.

♦ A 2013–2014-es szezonban otthon egyik fővárosi gárdát sem tudta legyőzni a Paks: a Honvéddal és a Ferencvárossal ikszelt, az Újpesttől és az MTK-tól kikapott.

♦ Az Újpest nyolc idegenbeli bajnokit vívott eddig 2014-ben, és mindössze kettőn esett kettőnél több gól. A lilák egy gólnál többet egyszer sem tudtak szerezni.

♦ Az Újpest a legutóbbi négy paksi vendégjátéka alkalmával mindig két gólt kapott a tolnaiaktól.

VIDEOTON–MTK

♦ Ha már a Honvéd–PAFC meccs kapcsán szóba került a rossz forma, itt tegyünk említést a jóról: a Videoton 11 mérkőzés, azaz április 5. óta veretlen a bajnokságban, míg az MTK a legutóbbi 12 bajnokijából 10 alkalommal győzött.

♦ A két csapat 89. élvonalbeli összecsapása ez, és az örökmérleg enyhén az MTK javára billen, a Videoton szemszögéből 33–20–35. Székesfehérváron jobb a házigazda (22–11–11).

♦ Az MTK az első bajnokiján ikszelt 2014-ben, azóta viszont egyszer sem: tizenegy alkalommal győzött, ötször kikapott.

♦ A Videoton veretlen a legutóbbi hat hazai bajnokiján, s az utóbbi hármat megnyerte, úgy, hogy mindegyiken három gólt szerzett.

♦ Az MTK az előző hat bajnokijából ötön gólt sem kapott, de amikor igen, akkor viszont vesztesen hagyta el a pályát.

♦ A két csapat utóbbi három bajnokiját a Videoton nyerte meg. Az MTK legutóbb 2012. október 19-én múlta felül a Videotont az NB I-ben (3–2), és 2010. május 4. óta nem győzött bajnokin Székesfehérváron.

♦ A góllövőlistát a Videoton és az MTK vezére vezeti: Nikolics Nemanja és Kanta József négy forduló után egyaránt négy góllal áll. Nikolics immár a 100. NB I-es találatát is megünnepelhette.

KECSKEMÉTI TE–DUNAÚJVÁROS PASE

♦ Továbbra is áll a statisztika: dunaújvárosi csapat 2003. március 12. óta nem szerzett három pontot NB I-es mérkőzésen. Akkor a Dunaferr tizenhárom nyeretlen meccsel zárta kieséssel befejeződő szezonját, a nem jogutód Dunaújváros PASE pedig most két vereséggel nyitott.

♦ A sereghajtó Kecskemét az utóbbi hat bajnoki összecsapását elveszítette, ezeken tizenhét gólt kapott. Legutóbb május 10-én, a Pápa elleni 1–0-s győzelem alkalmával nem maradt üres kézzel. A lila-fehérek hazai pályán a legutóbbi három meccsüket bukták el.

♦ Március 29. óta egy KTE-bajnoki sem végződött döntetlenre, a mérleg azóta három kecskeméti siker és kilenc vereség.

♦ A Dunaújváros a 2014–2015-ös szezonban még nem nyert tétmérkőzést, mivel három bajnokiján (két vereség, egy döntetlen) kívül kikapott a Magyar Kupában is az Orosházától, így első élvonalbeli csapatként búcsúzott.

LOMBARD PÁPA–GYŐRI ETO

♦ A Lombard 2011 tavasza óta nem tudta megverni az ETO-t – a legutóbbi hat bajnoki találkozójukból ötször a győriek győztek.

♦ A pápaiak az előző három hazai mérkőzésüket megnyerték, méghozzá az Újpest (2–1), a Ferencváros (1–0) és a Kecskemét (3–2) ellen. Tehát kétszer lila-fehér, egyszer zöld-fehér csapat ellen győztek – most ismét egy zöld-fehér gárdát fogadnak…

♦ Az ETO a legutóbbi két idegenbeli meccsét elveszítette. A győriek 2011 ősze óta nem kaptak ki vendégként háromszor egymás után.

♦ 2013 októbere óta nem volt olyan pápai bajnoki, amelyen a Lombard ne szerzett volna gólt. A sorozat tizenegy találkozóra nyúlik vissza, s a Pápa ezek a meccsekből hetet meg is nyert.

FERENCVÁROS–NYÍREGYHÁZA

♦ Ez az első bajnoki mérkőzés a Ferencváros új stadionjában, és a zöld-fehérek hívei remélik, ötről a hatra lépnek – a legutóbbi öt hazai meccsét ugyanis megnyerte az FTC, a legutóbbi hét otthoni bajnokiján pedig veretlen.

♦ A Nyíregyháza ráadásul nem büszkélkedhet jó szerepléssel az FTC vendégeként – egészen pontosan eddig pofozógép volt az Üllői úton. Az NB I-ben tíz alkalommal csapott össze a két csapat a Ferencváros pályaválasztása mellett, a hazaiak kilencszer nyertek, a Nyíregyháza az egyetlen döntetlenjét 2010-ben vívta ki. A gólkülönbség 24–4. Nyíregyházán kiegyenlítettebb egyébként a mutató, de a Fradi ott is erősebb (5–2–3 a szempontjából; az élvonalbeli örökmérlegük így 14–3–3 a fővárosiak javára).

♦ A Ferencvárosnak azért vigyáznia kell, mert másik kedvenc ellenfele, a Pápán rendszeresen elvert Lombard már megviccelte ebben a szezonban, elvéve a zöld-fehérek bakonyaljai százszázalékos mérlegét (7–0–0 volt a nyárig, most már 7–0–1 az 1–0-s Lombard-siker után).

♦ Amióta Thomas Doll a Ferencváros edzője, otthon még nem veszített NB I-es mérkőzést a csapat, a mérleg öt győzelem és két döntetlen.

♦ A Ferencváros a legutóbbi tizenkét bajnoki meccséből tizenegyet megnyert, egyedül Pápán kapott ki.

♦ Doll összerántotta a védelmet: az MTK-tól elszenvedett vereség (2–3 március 8-án) óta egy alkalommal sem kapott NB I-es fellépésen egynél több gólt a Fradi.

PÉCSI MFC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A Pécs az utóbbi hat mérkőzésén sikerélmény nélkül maradt, négyszer ikszelt, kétszer kikapott. Legutóbb május 10-én a Mezőkövesdet győzte le bajnokin.

♦ Ellentétesek az előjelek, mivel a DVTK a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen, mérlege négy győzelem, két döntetlen. A Diósgyőr eddig utoljára május 10-én kapott ki, a Ferencvárostól.

♦ A DVTK április vége óta nyeretlen látogatóként, igaz, a Ferencváros, Videoton és Újpest elleni mérkőzések nem nevezhetők könnyű vendégjátékoknak.

♦ 2013 októbere óta csak az MTK tudott Pécsen egynél többször betalálni, a kék-fehérek a 2014–2015-ös rajton 4–0-s csapást mértek a PMFC-re.

♦ A legutóbbi tizenegy pécsi bajnokiból kilencen kettő vagy kevesebb gól esett.

DEBRECENI VSC–HALADÁS

♦ A két csapat legutóbbi három debreceni bajnokiját egyaránt a Loki nyerte meg, mindannyiszor 2–0-ra.

♦ A Haladás legutóbb 2011 májusában győzött Debrecenben, akkor 2–1-re diadalmaskodott.

♦ Április 13. óta nem volt olyan NB I-es mérkőzés, amelyen a Haladás egynél több gólt tudott volna szerezni. Immár tízmeccses a meglehetősen gólszegény széria, amely során ötször egy gólig jutottak a szombathelyiek, ötször pedig nulláztak.

♦ A Debrecen a legutóbbi tizenhat hazai mérkőzéséből tizenkettőt megnyert, és csak egyet (a Honvéd ellenit) veszített el. Érdekesség, hogy a DVSC legutóbbi öt hazai pontvesztése akkor következett be, amikor a csapat egynél több gólt kapott. Egy szerzett góllal legutóbb az Újpest nyert Debrecenben (0–1, 2013 márciusában).

♦ A két csapat legutóbbi négy bajnokiján négy piros lap villant, igaz, ebből három egyetlen mérkőzésen, 2013 augusztusában (1–1, egy Hali- és két Loki-kiállítás).

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 4 4 11–2 +9 12
2. MVM-Paks 4 3 1 9–1 +8 10
3. Diósgyőri VTK 4 3 1 8–3 +5 10
4. MTK Budapest 4 3 1 7–3 +4 9
5. Újpest FC 4 2 2 4–2 +2 8
6. Lombard Pápa FC 4 2 1 1 5–6 –1 7
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–2 +2 6
8. Debreceni VSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
9. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 2–5 –3 4
10. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
11. Győri ETO FC 4 1 3 5–7 –2 3
12. Budapest Honvéd 4 1 3 4–6 –2 3
13. Pécsi MFC 4 3 1 4–8 –4 3
14. Puskás Akadémia FC 4 2 2 4–7 –3 2
15. Dunaújváros PASE 3 1 2 1–7 –6 1
16. Kecskeméti TE 4 4 4–9 –5 0
LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 22., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (Tv: Sport1)
Bognár Tamás
Augusztus 23., szombat
16.30
MVM-Paksi FC–Újpest FC (Tv: M1)
Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Dunaújváros PASE
Pintér Csaba
18.30
Videoton FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
Farkas Ádám
20.30
Lombard Pápa–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Erdős József
Augusztus 24., vasárnap
16.30
Ferencváros–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
20.30
Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport2)
Fábián Mihály
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik