NB I: 20 ezer alatti nézőszám; angol U19-esek szurkoltak a Honvéd-Fradin

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 10:18
null
A 14. fordulóban a DVTK–Nyíregyháza mérkőzést látták a legtöbben (Fotó: dvtk.eu)
A Nemzeti Sport Online, folytatva a gyakorlatot, ismét összegyűjtötte a kluboktól a hivatalos nézőszámokat. A múlt heti negatív rekord után minimális emelkedés tapasztalható, de még a DVTK–Nyíregyháza keleti derbi sem tudta megmenti a fordulót attól, hogy ismét jócskán 20 ezer alatt legyen a teljes nézőszám. A 17 889-es adat a harmadik legalacsonyabb ebben a szezonban.

A 14. fordulót a meglévő adatok alapján 17 889-en látták, amely 2236-os átlagot jelent. Ennél kevesebben csak a 2. és a negatív csúcsot hozó 13. fordulót látták a helyszínen ebben a szezonban.

A 13. forduló alacsony nézőszámát optimista felfogással még magyarázni lehetett azzal, hogy hétvégére esett mindenszentek ünnepe, így a stadionok helyett sokan inkább a temetőkbe látogattak ki, ráadásul azon a héten meglehetősen hideg is volt.

A mostani fordulóban viszont ezek a magyarázatok már nem állják meg a helyüket. A szurkolói kártya részleges bevezetése (8. forduló) óta immár negyedik alkalommal volt 20 ezer alatt a teljes nézőszám, sorozatban pedig harmadszor.

A Budapest Honvéd–Ferencváros fővárosi rangadóra még kétezren sem voltak kíváncsiak, a kispesti klub tájékoztatása szerint 1650-en váltottak jegyet (vannak források, melyek szerint csak 650-en voltak). Érdekesség, hogy a mindkét csapat részéről távol maradó ultrák hiányában – ahogy arról a mérkőzésről szóló tudósításunkban beszámoltunk – a Derby County utánpótláscsapatától „zengett" a lelátó. Az angolok a múlt héten túráztak Magyarországon (a Puskás Akadémia és a Honvéd fiataljaival is megmérkőztek), és nézőként részt vettek a Fradi elleni bajnokin is. Ha pedig már ott voltak, „szurkoltak" is, közismert dallamokat énekeltek.


A PMFC és a legutóbbi ezüstérmes Győri ETO meccsére a baranyai megyeszékhelyen még ezren sem mentek ki, a találkozó 642 nézője kevesebb, mint az Ibrány–Nagyhalász Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I-es rangadóra kilátogatók száma (több forrás is arról írt, hogy 1000-en látták a két szomszéd település csatáját).

Így szurkoltak a nagyhalász ultrái:

Ráadásul az említett megyei rangadó hangulatában sem volt utolsó, a vendég ultrák látványelemekkel készültek. Ehhez hasonló hangulat az NB I-ben a hétvégén egyedül a Diósgyőr–Nyíregyháza meccsen volt, ami az Ibrány–Nagyhalász meccshez hasonlóan „vérbeli” keleti rangadó. A DVTK 2–1-es győzelmét majd' hatezer drukker látta, és mindkét oldal fanatikusai kitettek magukért, lelkesen biztatták csapatukat – az élvonalban egyre gyakoribb bojkott helyett.

LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)JátékvezetőNéző
November 7., péntek
19.00 Budapest Honvéd–Ferencváros 2–3Fábián Mihály
1 650
November 8., szombat
14.00
Kecskeméti TE–Videoton 0–0
Iványi Zoltán
1 882
16.00
Újpesti FC–Puskás Akadémia FC 1–1
Vad II István
2 817
16.00MVM-Paks–Lombard Pápa 3–0 Németh Ádám
1 035
18.00Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–3
Szabó Zsolt
642
20.00 Debreceni VSC-Teva–Dunaújváros PASE 2–0
Pintér Csaba
2 657
November 9., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás˜–MTK Budapest 0–3
Andó-Szabó Sándor
1 300
18.30 Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus 2–1
Kassai Viktor
5 906
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

A számok a kluboktól származó hivatalos adatok, ezért lehet eltérés a közvetlenül a meccsek után megjelenő becslésekhez képest. A számok ellenőrzésére más forrás nem áll rendelkezésre.

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762 560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4 828
2. forduló
17 3852 173Újpest–DVTK: 3 605
3. forduló 26 9693 371
FTC–Dunaújváros:7 789
4. forduló
23 1272 890
Győri ETO–FTC: 7 213
5. forduló
26 080
3 260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2 626
DVTK–DVSC-Teva: 5 562
7. forduló
18 262
2 283FTC–PAFC: 7 082
8. forduló
21 8332 729
Újpest–FTC: 8 500
9. forduló
20 576
2 572
FTC–Haladás: 7 118
10. forduló
19 8822 485
DVTK–FTC: 8 625
11. forduló
21 707
2 713
FTC–PMFC: 6 023
12. forduló
19 0892 386
DVSC–FTC: 8 157
13. forduló
16 791
2 099
FTC–Paks: 6 241
14. forduló
17 889
2 236
DVTK–Nyíregyháza: 5 906
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik