NB I: a derbit legyőzte a DVTK-FTC, de 20 ezren sem látták a fordulót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 12:50
null
A DVTK–FTC meccset látták a legtöbben a 10. fordulóban (Fotó: Veres Viktor)
A Nemzeti Sport Online, folytatva a gyakorlatot, ismét összegyűjtötte az NB I-es labdarúgókluboktól a hivatalos nézőszámokat. A Ferencváros – 2–1-es hazai győzelemmel végződő – diósgyőri vendégjátékára többen voltak kíváncsiak élőben, mint a két héttel korábbi Újpest elleni derbire, 8625 nézővel ez a mérkőzés számít a szezon második leglátogatottabb összecsapásának. Debrecenben viszont továbbra is háromezer alatti a nézőszám, Felcsúton pozitív, Újpesten negatív rekordot regisztráltak.

 

Ha kevéssel is, de a nézőszámok tekintetében legyőzte a DVTK–FTC bajnoki mérkőzés a két héttel korábbi Újpest–FTC derbit, ugyanis Diósgyőrben 8625-en látták élőben, ahogy a DVTK 2–1-re nyer a Ferencváros ellen, míg Újpesten 8500-an voltak. Annak ellenére sikerült túlszárnyalni a fővárosi rangadó látogatottságát, hogy a DVTK elleni találkozóra alig száz vendégszurkoló látogatott el. Eddig a DVTK–FTC mérkőzésen volt a második legmagasabb a nézőszám az NB I-ben ebben a szezonban, az első helyen az új Üllői úti stadion első bajnokija, az FTC–Nyíregyháza összecsapás áll 12 128 nézővel.

Kezd kimászni a gödörből a DVSC-Teva, ugyanis miután a Budapest Honvédot sikerült legyőznie (4–0), négymeccses nyeretlenségi szériát zárhatott le ezzel a bajnokságban. A nézőszám tekintetében azonban nincs változás, változatlanul háromezer (2662) alatt van a kilátogatók száma a hazai bajnokikon. Azt, hogy az érdektelenséget mennyiben a gyengébb szereplés, illetve a szurkolói regisztráció miatti tiltakozás eredményezi, azt nehéz eldönteni, az viszont biztos, hogy a bajnok Debrecentől új stadionja miatt is sokkal magasabb nézőszám volt várható.

Érdekesség, hogy a Puskás Akadémia FC hazai bajnokiján először voltak 1500 fölött, egészen pontosan 1521-en, Újpesten viszont nem voltak még ilyen kevesen (2050) ebben a szezonban, mint most a Dunaújváros ellen.

A fordulót, még a kimagasló diósgyőri adat ellenére is kevesebb mint húszezer drukker, összesen 19 982 néző tekintette meg a helyszínen. Harmadszor maradt húszezer alatt az össznézőszám, az átlag 2485 néző volt a 10. fordulóban.

 

LABDARÚGÓ NB I, 10. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
JátékvezetőNézőszám
Október 3., péntek
19.00
Puskás Akadémia–Győri ETO 2–1 Solymosi Péter
1521
Október 4., szombat
14.00Diósgyőri VTK–Ferencváros 2–1 Iványi Zoltán
8626
16.00
Debreceni VSC-Teva–Budapest Honvéd 4–0 Fábián Mihály
2662
18.00
Paks–Kecskeméti TE 2–3 Szabó Zsolt
1483
18.00
Pécsi MFC–Videoton 0–2
Vad II. István
800
20.00Újpest–Dunaújváros PASE 3–0
Pintér Csaba
2050
Október 5., vasárnap
16.30
MTK–Nyíregyháza (M1)
Farkas Ádám
500
18.30
Haladás–Lombard Pápa (Sport2)
Kassai Viktor
2240
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762 560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4828
2. forduló
17 3852 173Újpest–DVTK: 3605
3. forduló 26 9693 371
FTC–Dunaújváros:7789
4. forduló
23 1272 890
Győri ETO–FTC: 7213
5. forduló
26 080
3 260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2 626
DVTK–DVSC-Teva: 5562
7. forduló*
17 703
2 529
FTC–PAFC: 7082
8. forduló
21 8332 729
Újpest–FTC: 8500
9. forduló
20 576
2 572
FTC–Haladás: 7118
10. forduló
19 8822 485
DVTK–FTC: 8625
*A 7. forduló adatsora nem teljes, a Paks–DVTK mérkőzés elmaradt, a KTE–ETO találkozó félbeszakadt, a meccset újrajátsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik