Múló dicsőség – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.06. 22:34

Tulajdonképpen nem történt más, mint hogy a Mol Fehérvár FC úgy bánt Joan Carrillóval, ahogyan mifelénk egy magyar edzővel szokás.

A spanyol szakembert bizonyára meglepte, hogy szerződést bontottak vele, de mindent összevetve indokolható az elküldése. Elég csak azt nézni, hogy a Ferencváros 13 ponttal nyerte meg a bajnokságot a Vidi előtt. Joan Carrillo védekezhetne azzal, hogy menet közben vette át a csapatot, a tabella azonban arról árulkodik, hogy amikor Marko Nikolics helyére lépett (a 13. forduló után), csupán hat pont volt a zöld-fehérek előnye...

Jól hangzik, hogy azon a húsz bajnoki meccsen, amelyen ő felelt a szakmai munkáért, mindössze háromszor kapott ki a Fehérvár. Az már kevésbé, hogy abból a húszból csak tízet nyert meg. Egy középcsapatnál nem lenne ezzel semmi gond, csakhogy ő olyan együttes élén állt, amely minden idénynek úgy vág neki, hogy a második hely csalódással ér fel. A honi futballban ugyanakkor megszokott, hogy külföldi edzővel szemben nagyobb a türelem, mint a magyarral, és ha ezt, no meg azt vesszük alapul, hogy Joan Carrillo szerződése 2021 nyaráig szólt, nyilvánvalónak tűnik, valamit alaposan elronthatott az öt éve még hősként ünnepelt spanyol.

A piros-kékeket a 2014–2015-ös idényben bajnoki címig vezető tréner visszatérését szinte mindenki örömmel fogadta Székesfehérváron, ám az a szoros kötelék, ami az első itteni korszakában aranyat ért, ezen a tavaszon addig lazult, amíg meg nem szakadt. Kívülről is szembetűnő volt: „ez” a Carrillo már nem „az” a Carrillo. S ha ez látszott kívülről, gondolhatjuk, mennyire feltűnő volt belülről...

Félreértés ne essék, hogy a Vidi az idén nem nyert semmit, nem kizárólag a vezetőedző hibája, a kudarcért éppúgy terheli felelősség a játékosokat, mint a vezetőket. Utóbbiak azzal igyekeztek menteni a menthetőt, hogy meglépték, ami jelen helyzetben logikusnak tetszett: megváltak a szakmai stáb fejétől. Mindamellett nem néz ki jól, hogy a Joan Carrillo első és második távozása között eltelt öt esztendőben hat szakember ült a fehérváriak kispadján. Ahogyan az sem, hogy a hatból egy, nevezetesen Marko Nikolics egymaga több tétmérkőzésen irányított, mint másik öt kollégája együttvéve (a számok nyelvén: 120 vs. 113).

Ez persze nem vigasztalja Joan Carrillót, aki másodjára már kénytelen leszegett fejjel búcsúzni. Mert amíg a bajnoki cím elhódítását követően érthetetlen módon vált meg tőle az akkori vezetőség, most jogos volt a menesztése. Öt esztendeje egész Fejér megye visszasírta, ezúttal – aligha. Így múlik el egy edző dicsősége (is).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik