MTK: profi szerződést kapott a gólvágó Szerencsi Mixi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 12:24
Szerencsi Miklós, a labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen álló MTK 19 éves játékosa hosszú távú megállapodást kötött a fővárosi klubbal.

„Szerencsi Mixi, ahogy mindannyian szólítjuk, 12 éves kora óta kötődik a klubhoz – idézi az MTK hivatalos honlapja Domonyai László klubigazgatót. – Már gyermekként is remek gólvágó volt. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián más poszton is bizonyított, de az NB III-as csapatban visszakerült a támadószekcióba. Magyar Kupa-mérkőzésen már bemutatkozott az első csapatban, ám sérülése miatt ősszel nem tudott stabil tagja lenni az NB I-es keretnek. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon nagy értéke lesz a klubnak, góljaival segít minket céljaink elérésében.”

Az 1998-ban született játékos az MTK első számú csapatában 22 percet játszott a szeptemberi, Oroszlány ellen 4–0-ra megnyert Magyar Kupa-találkozón, és 37-et az októberi, Balassagyarmat ellen 3–1-re megnyert MK-meccsen. Az NB III-as együttesben tizenhét bajnokin nyolcszor talált be. Domonyai László klubigazgatót. – Már gyermekként is remek gólvágó volt. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián más poszton is bizonyított, de az NB III-as csapatban visszakerült a támadószekcióba. Magyar Kupa-mérkőzésen már bemutatkozott az első csapatban, ám sérülése miatt ősszel nem tudott stabil tagja lenni az NB I-es keretnek. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon nagy értéke lesz a klubnak, góljaival segít minket céljaink elérésében.”

Az 1998-ban született játékos az MTK első számú csapatában 22 percet játszott a szeptemberi, Oroszlány ellen 4–0-ra megnyert Magyar Kupa-találkozón, és 37-et az októberi, Balassagyarmat ellen 3–1-re megnyert MK-meccsen. Az NB III-as együttesben tizenhét bajnokin nyolcszor talált be.

Az MTK nem közölte, hány évre írt alá a fiatal támadó.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jurij Kolomojec
(ukrán, FK Vorkszla Poltava – Ukrajna), Nikházi Márk (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, Haladás, az ősszel kölcsönben AS Lucchese Libertas – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szerencsi Miklós
Kiszemeltek:

Távozók: Darko Nikacs (montenegrói, szabadon igazolható), Szatmári Lóránd (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Demjén Patrik (Dorogi FC), Szatmári István (ZTE FC), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, amerikai kölcsönadás – Chicago Fire – után Gaziantepspor – Törökország)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik