MTK: Németh Krisztiánról tárgyalnak a Rodával - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.07. 22:57
A Voetbal International beszámolója szerint Németh Krisztián távozhat a holland élvonalból kiesett Roda labdarúgócsapatától. A támadóról a holland lap híre szerint az MTK-val tárgyalnak.

Németh állítólag a jobban kereső futballisták közé tartozik René Trost csapatában, akin záros határidőn belül túladna a klub. A csatár távozásához könnyedén hozzájárulhat az MTK érdeklődése, a klubhoz nem is feltétlenül várják már vissza a légióst, miután a lakását is kiürítette.

Korábban a Nemzeti Sport megírta, hogy Németh az MTK-val edz, ám Garami József szakmai igazgató akkor arról beszélt, hogy a ténybe ezen felül nem kell többet látni.

„Ugyan a Liverpoolhoz tartozó, legutóbb a holland Groningenben futballozó Adorján Krisztián és a Roda játékosa, Németh Krisztián két héten keresztül velünk gyakorolt, ebből nem szabad messzemenő következtetést levonni, csupán szabadságuk alatt szálltak be az itthoni edzésekbe. Az azért mindenképpen örömmel tölt el, hogy régi játékosaink nem szakadnak el tőlünk, kapcsolatban maradnak az MTK-val” – mondta a múlt héten Garami.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Batizi-Pócsi Balázs (Tatabánya – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (SZTK – kölcsönből vissza), Halmai Ramon (Haladás), Hrepka Ádám (Haladás), Sipos Bence (SZTK – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Batik Bence (Ferencváros – kölcsönből vissza), Eppel Márton (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Fejes András (Videoton – kölcsönből vissza), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros?)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (Roda – Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 09:17

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50
Ezek is érdekelhetik