MLSZ: majd' 100 ezer szurkolói kártya, a Fradinál 40 ezer

Vágólapra másolva!
2014.10.28. 18:04
Jelenlegi helyzetében minden szurkolóra szüksége van a magyar labdarúgásnak – hangzott el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi sajtóbeszélgetésén, melyen a szövetség részletes felvilágosítást adott a szurkolói kártyákkal kapcsolatban.

Vági Márton főtitkár és Samu István biztonsági igazgató elsősorban a szurkolói kártyával kapcsolatos témában adott felvilágosítást. Vági Márton elmondta, mivel azt, hogy csak személyes adatok megadásával lehet belépni egy stadionba, törvény írja elő, így a szurkolói kártya valójában egy segédeszköz, amely felgyorsítja a jegyvásárlás folyamatát.

Samu István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az adatok a jegyvásárlást követő néhány nappal automatikusan törlődnek, így ezekkel visszaélni nem lehet, ráadásul a belépőn kizárólag csak a név és a születési idő szerepel.

Vági Márton kiemelte, a számok azt mutatják, hogy a drukkerek jelentős része elfogadta a szurkolói kártyát, ugyanis a mai napig a klubok összesen 99 343 darab kártyát adtak ki. Kiemelkedik a Ferencváros: annak ellenére, hogy a zöld-fehérek „ultrái" bojkottálják az együttes mérkőzéseit, a többi szurkoló 39 594 szurkolói kártyát váltott ki. A második helyen a Debrecen áll, amely 9110 kártyát állított ki.

A hosszútávú célokkal kapcsolatban Vági Márton azt mondta, a most kiváltott kártyák száma alapján arra lehet következtetni, hogy a tulajdonosok nagyjából negyede jár ki bajnoki mérkőzésre, így ha sikerülne megduplázni a szurkolói kártyával rendelkezők számát, akkor az körülbelül 50 ezer nézőt jelentene hetente.

A főtitkár ugyanakkor megjegyezte, ehhez mindenképpen szükség van arra, hogy a stadionokban javuljanak az infrastrukturális körülmények, fiatal magyar tehetségek kapjanak lehetőséget a csapatokban és javuljon a játék színvonala is.

Egy megyei jogú város csapatának négy-ötezer nézőt kellene vonzania. Ide kellene eljutnunk 2020-ra, ha nem sikerül, az az egész magyar labdarúgás hibája – jelentette ki Vági Márton. (Ezzel kapcsolatban jelentősen változtak az MLSZ célkitűzései, ugyanis Csányi Sándor, a szövetség elnöke 2011-ben még arról beszélt, hogy 2014-re hatezres, 2018-ra tízezres átlagnézőszámot kell elérni.)

A szurkolói kártyák száma a közeljövőben még ugrásszerűen nőhet, ugyanis a stadionrekonstrukció miatt a Videotonnál és a Diósgyőrnél, valamint Újpesten is haladékot adtak a bevezetésre.

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK A 2014–2015-ÖS SZEZONBAN
ÖsszesenÁtlagLegmagasabb nézőszám
1. forduló
20 4762 560
Nyíregyháza–DVSC-Teva: 4 828
2. forduló
17 3852 173Újpest–DVTK: 3 605
3. forduló 26 9693 371
FTC–Dunaújváros:7 789
4. forduló
23 1272 890
Győri ETO–FTC: 7 213
5. forduló
26 080
3 260
FTC–Nyíregyháza: 12 128
6. forduló
21 006
2 626
DVTK–DVSC-Teva: 5 562
7. forduló
18 262
2 283FTC–PAFC: 7 082
8. forduló
21 8332 729
Újpest–FTC: 8 500
9. forduló
20 576
2 572
FTC–Haladás: 7 118
10. forduló
19 8822 485
DVTK–FTC: 8 625
11. forduló
21 707
2 713
FTC–PMFC: 6 023
12. forduló
19 0892 386
DVSC–FTC: 8 157

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik