Magyar Kupa: finalista a feltámadt Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 17:55
null
Kevés helyzetet, mindkét részről biztonsági játékot hozott a találkozó (Fotó: Czerkl Gábor)
Az Újpest labdarúgócsapata jutott be elsőként a Magyar Kupa döntőjébe, miután a gól nélküli első mérkőzést követően az elődöntő hazai visszavágóján 3–0-ra legyőzte az MTK-t. A másik ágon DVTK–DVSC-Teva visszavágót rendeznek szerdán, a debreceniek kétgólos előnyről (4–2) kezdenek. A hétvégi bajnokin az MTK 4–0-ra nyert a Megyeri úton, a lila-fehérek alaposan visszavágtak. A mai mérkőzés gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben dőlt el. A vendégek közül Vass Ádám és Torghelle Sándor is piros lapot kapott.

MAGYAR KUPA
Elődöntő, második mérkőzés
ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST 3–0
Újpest,
Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző. V: Farkas Á.
ÚJPEST:
Balajcza – Nagy J., Litauszki, Juanan, Ngawa – Heris – Balogh B., Koszovics (Sztaniszavljevics, 59.), Simon K., Tshibuabua (Proesmans, 77.) – Kabát (Zamostny, 90.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
A kispadon: Dmitrovics (kapus), Ligot, Antón, E. Sidibe
MTK: Hegedüs – Kelemen, Vukmir, Kálnoki Kis, Poór – Pölöskei Zs., Vass Á., – Bese (Vass P., 53.), Kanta J., Horváth Zs. ( Eppel, 73.) – Torghelle. Vezetőedző: Garami József
A kispadon: Groppioni (kapus), Rodenbücher, Pintér A.
Gólszerző:
Juanan (57.), Balogh B. (79.), Kabát (83.)
Kiállítva: Vass Á. (74.), Torghelle (90.)

Továbbjutott
: az Újpest, 3–0-s összesítéssel

A Magyar Kupa elődöntőjének visszavágója előtt az Újpest élvezhette a helyzeti előnyt, lévén az első mérkőzésen nem született gól, az MTK viszont lélektani előnybe került, hiszen a hétvégén a bajnokságban valósággal átrobogott a szárnyaszegetten kornyadozó lila-fehér alakulaton. Az újpestiek szurkolóhada nem túl barátságosan afféle „családlátogatást" helyezett kilátásban egy újabb vereség esetén, Nebojsa Vignjevics pedig tanult a bajnokiból, és öt védőt állított kezdőjébe.

A transzparensnek megfelelően motiváltabban és veszélyesebben kezdett az Újpest, ám igazi gólhelyzetet nem tudott kialakítani Hegedüs Lajos kapuja előtt az első fél órában. A vendégek néhány Torghelle Sándort kereső íveléssel próbálkoztak, de ezeket rendre lefülelte a védelem, így egy idő után rendkívül monotonná vált a találkozó.

A hazaiaknak tett jobbat a pihenő, Kabát Péter lábbal, Juanan fejjel tévesztette el nem sokkal a jobb sarkot. A spanyol légiós az 57. percben már jobban célzott: Kabát szögletét a 11-espont tájáról a bal sarokba bólintotta. 1–0!

Visszább állt előnye tudatában az Újpest, és élve a lehetőséggel tekintélyes mezőnyfölébe került az MTK – egy kontra során Filip Sztaniszavljevics viszont eldönthette volna a mérkőzést, de ziccert rontott. Nem sokkal fejelt a kapu mellé Litauszki Róbert sem, ám ezt speciel nem bánta a védő, mert saját kapuja mellé talált. Komoly hátrányba hozta viszont övéit az egy sárga lapos szabálytalanság után a játékvezetőnek odaszóló Vass Ádám, aki azonnali pirosat kapott Farkas Ádámtól.

A hajrára fordulva Balogh Balázs eldöntött minden fontos kérdést, amikor a 16-osra betörve Kabát passzát a bal felsőbe vágta (2–0), majd nem sokra rá Kabát Péter is feliratkozhatott a góllövők közé, egy kontra végén – Simon Krisztián előkészítését követően – az üres kaput bevéve (3–0)!

Alaposan visszavágott tehát a feltámadt Újpest a hétvégi vereségért, és hogy még jobb kedve legyen a hazai szurkolóknak, az általuk végig zrikált Torghelle Sándor egy teljesen fölösleges, durva szabálytalanság miatt pirosat kapott a legvégén.

KANTA JÓZSEF: MIÉRT VOLT EKKORA BÍRÓI NYOMÁS? – KABÁT JANUÁR ÓTA ERRE KÉSZÜLT

NYILATKOZATOK

„Ma bárki játszott volna nálunk, ugyanúgy mindent megtett volna a győzelemért, mint azok, akik végül szerepet kaptak – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics újpesti vezetőedző a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben. – Csak gratulálni tudok a csapatnak, a játékosokban nagy volt a motiváció, és megfelelően kezelték a helyzetet. Nagyon jól reagáltak a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkre, a vereségre. A szünet után annyit kértem a játékosoktól, hogy a sportszerűség határain belül legyenek sokkal agresszívebbek. Az első félidőben inkább területet védekeztünk, nem támadtuk meg az ellenfelet eléggé, míg a második félidőben már az első perctől más felfogásban játszottunk. Nagyon sok lecsorgó, második szándékú szerelés utáni labdát szereztünk, talán ennek is köszönhető a győzelem. A szezont nem mentettük meg a döntőbe jutással, de mindenképpen jobbá tettük. Amikor megérkeztem Újpestre, mindenki azt mondta, hogy nehéz feladat vár ránk. Sokan talán nem is gondolták, hogy eljuthatunk a döntőbe, de a srácok odatették magukat, és sikerült kiharcolnunk a kvalifikációt. A döntőben pedig akár győzünk, akár vereséget szenvedünk, az tőlünk már önmagában szép teljesítmény, hogy ott lehetünk a fináléban.”

„Az a pontrúgás nagyban befolyásolta a mérkőzést, illetve az utána következő néhány perc, amelyben hiába voltak meg a lehetőségeink, nem tudtunk egyenlíteni – utalt a találkozót követően Garami József az újpestiek első, szöglet után eső találatára. – Utána fejetlenül mentünk, több olyan dolog is történt a pályán, amit nem szabad elkövetni. Ezért nyerhette meg az Újpest a mérkőzést, megérdemelten. Nem voltunk elbizakodottak, ma így sikerült a játék. Nem volt bennünk kellő átütőerő, és amikor elkezdtünk rohanni, akkor jöttek a hibák.”

„A szombati vereség óta rengeteget beszélgettünk, és edzőnk is felhívta a figyelmünket, hogy nem egyénieskednünk kell, hanem csapatként együttműködnünk – mondta Balajcza Szabolcs, az újpestiek kapusa. – Végig ezt sulykolta belénk. Megnéztünk videón a nulla-négyes vereségünket, ha azon a meccsen az első félidőben kicsit pontosabbak vagyunk, akkor ott fordítva is történhetett volna a vége. Szerintem nüánszokon múlt, bár négygólos vereségnél nehéz ilyet mondani. Torghelle Sanyival kicsit zrikáltuk egymást ma, az első félidőben leütött, aztán tizenegyest akart kapni, de a Sanyi ilyen, őt ilyennek kell elfogadni. Nagyon jó futballista, nagyon sokat nyert vele az MTK.”

PERCRŐL PERCRE

A Magyar Labdarúgó-szövetség döntésének értelmében a Puskás Ferenc Stadionban kerül sor a Magyar Kupa döntőjére. A találkozót május 25-én 20.30-kor rendezik.

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, MAGYAR KUPA-DÖNTŐBEN AZ ÚJPEST!

90. PERC TORGHELLE SÁNDOR CSÚNYÁN ODALÉP PROESMANS COMBJÁRA, AZONNALI PIROS.

90. perc Zamostny Balázs
be, Kabát le.

Három perc a ráadás.

87. perc
Kanta 18 méteres szabadrúgását kikapja a bal sarok elől Balajcza.

83. PERC HÁROM NULLA! SIMON KONTRÁZIK HERIS INDÍTÁSA UTÁN, KABÁT PÉTER ELÉ PASSZOL, AKI JOBBAL AZ ÖTÖS ELŐL A BAL FELSŐBE LŐ. 3
0!

81. perc
Eppel jobb oldali beadását az ötösről Torghelle a jobb sarok felé fejeli, Balajcza vetődve véd.

79. PERC ELDŐLT, KABÁT PASSZA UTÁN BALOGH BALÁZS KILÖVI A BAL FELSŐT, nyolc méterről, kissé balról, ballal! 2–0!

78. perc
Simon! Lő jobbal az égbe az ötös jobb sarka elől, Sztan előkészítése után.

77. perc Nikolas Proesmans
be, Tshi le.

76. perc
Litauszki fejel nem sokkal a bal alsó sarok mellé az ötösről. Majdnem öngól!

74. PERC VASS ÁDÁM AZONNALI PIROS LAPOT KAP
Tshibuabua felrúgásáért, a szabálytalanság után ugyanis keményen odaszólt a játékvezetőnek.

73. perc
Horváthot Eppel Márton váltja.

71. perc
HATALMAS HELYZET! Simon lövése Vukmirról éppen Sztaniszavljevics elé perdül, aki az ötös bal sarka elől a túlsó sarkot veszi célba, Hegedüs azonban hatalmasat véd!

66. perc
Vass Patrik 17 méteres lövését blokkolja Tshi, a korner éppen csak magas Torghellének. A visszajátszott labdát lőné a csatár, ha Litauszki Róbert hagyná.

Visszább állt az ÚFC a gól után.

59. perc Filip Sztaniszavljevics
áll be Nebojsa Koszovics helyére.

57. perc VEZET AZ ÚJPEST!
Kelemen most Simon elől ment az ötösön, Kabát jobb oldali szögletét JUANAN 11 méterről a bal alsóba fejeli. 1–0!

55. perc
Balogh balról be, Kabát elől Kelemen Dávid fejjel ki.

53. perc
Vass Patrik lő jobbal 17-ről Juanan ölébe.

53. perc
Bese le, Vass Patrik be.

51. perc
Heris ment a balon Vassék elől.

47. perc
JUANAN! Juan Antonio González Fernández fejeli nem sokkal a jobb felső mellé Balogh jobb oldali szögletét.

46. perc
Kabát lő 20-ról nem sokkal a jobb alsó mellé jobbal, Vukmir mellől.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

Garami József együttese – második ligás csapatként – 2012-ben szerepelt legutóbb a Magyar Kupa döntőjében. Bár reális esélye volt a kupagyőzelemre is, végül tizenegyes-párbajban elvérzett a DVSC-Teva ellen. A lila-fehérek 2002-ben játszottak legutóbb a Magyar Kupa fináléjában, emlékezetes csatában nyertek 2–1-re a Haladás ellen, a cseh Robert Vágner a 120. percben szerezte meg a győztes gólt (mlsz.hu).


45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc
Balajcza ütközik Torghellével a 16-oson belül, szabadrúgás kifelé.

40. perc
Horváth kiharcol Nagy János előtt egy 16 méteres szabadrúgást. Kanta a jobb alsó mellé küldi jobbal, a sorfal segítségével. Szöglet, kapusé.

40. perc
Torghelle bedob egy műesést Juanan mellett, de megússza a második sárgát.

34. perc
Balogh újabb beadása is Hegedüsé.

33. perc
Poór és Hegedüs hárítja közös erővel Bavon Tschibuabua bal oldali beadását. Előbbi blokkol, utóbbi elkap.

27. perc
Kabát lekészít Baloghnak, a beívelést Kálnoki Kis Dávid kifejeli, a másik kapu előtt Balajcza üt el egy beadást Horváth feje és az ötös elől.

24. perc Torghelle Sándor
csúnyán odaugrik farral a labdát a levegőből lehúzó Balajcza Szabolcsnak, jogos a sárga.

23. perc
Pölöskei Zsolt 24 méteres szabadrúgását blokkolja Balogh, a kornert Jonathan Heris kifejeli Torghelle elől, a hazai közönség nagy örömére.

2
0. perc Kabát Péter
kap sárgát, lökte Poórt.

20. perc
Torghelle fejelne az ötösről, de elnyomják, Horváth lekészítése pedig nem jó Vass Ádámnak.

14. perc Bese Barnabás
odacsúszik Pierre-Yves Ngawának, sárga.

11. perc
Dragan Vukmir menti fejjel Balogh indítását a 16-os előtt, majd a feladó jobbról, 22-ről jócskán a túlsó alsó mellé lő.

10. perc
Kabát teker balról jobbal nem sokkal a hosszú felső fölé egy szabadrúgást.

9. perc
Balogh Balázs távoli szabadrúgását kitessékeli a jobb alsó elől Hegedüs.

6. perc
Poór Patrik jobb oldali beadása éppen csak hosszú Horváth Zsoltnak.

4. perc
Ismét. Majd pedig öklöz a kapus, Kabát állíthatna célzókészülékén.

3. perc
Hegedüs megment egy rossz hazaadást, majd "elnyeli" Kabát jobb oldali beadását.

2. perc
Kabát lő a 16-os jobb oldala elől, jobbal, a túlsó sarok elől Hegedüs Lajos vetődve kiüti a félmagasan szálló labdát.

1. perc
Torghelle Sándor bemutatkozik, akik elfelejtették volna. Szabadrúgás.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak lila-fehérben, a vendégek kék-narancssárgában.

A jól értesültek tudni vélik, az Újpest–MTK összevetésben a bajnoki győzelem a kiesés elől menekülő MTK számára volt fontosabb, a kupadöntőben pedig inkább az Újpest szeretne ott lenni, így kedden minden bizonnyal a hazai együttes nyer majd. Maradjunk annyiban, az érvelés sántít, már csak azért is, mert a bajnoki találkozó előtt csak egy pont választotta el a két csapatot egymástól – vagyis mindkét oldal egyformán veszélyeztetve volt. Arról nem is beszélve, hogy egy labdarúgó túl sokszor azért nem lép pályára a Magyar Kupa döntőjében.

„A bajnokságban nagy pofonba szaladtunk bele az MTK ellen, de szerencsére nincs sok idő a siránkozásra, kedden máris lehet javítani – mondta Kabát Péter, az újpestiek 16-szoros válogatott támadója. – Mint minden vereség, így a szombati is fájdalmas, de lezártuk a történteket, és arra készülünk, hogy kiharcoljuk a fináléba jutást. Be akarjuk bizonyítani, nem vagyunk annyira rosszak, mint azt a bajnoki tabella mutatja, döntőt akarunk játszani. Nem rossz, hogy az első meccs nulla-nullára végződött, de egyben csalóka is az eredmény: ha az MTK betalál, nekünk muszáj eggyel több gólt szereznünk. Az ellenfelünk a hétvégi győzelem miatt minden bizonnyal önbizalommal telve érkezik hozzánk, de ez nem számít. Nekünk hazai pályán ki kell harcolnunk a továbbjutást!”

Egy kis örökmérleg! Az Újpest és az MTK élvonalbeli bajnokin 208. alkalommal találkozott egymással. A mérleg nyelve a lila-fehérek javára billen, igaz, nem jelentősen: 80 Újpest-győzelem, 49 döntetlen és 78 MTK-siker született.

JÖTTEK-MENTEK, a közelmúltból.
Az MTK-tól az Újpesthez:

2009, Mladen Lambulics, ingyen
2009, Végh Zoltán, i.
2008, Pollák Zoltán
2008, Bori Gábor, kölcsönbe
2004, Németh Norbert
2002, Vlaszák Géza
1999, Csordás Csaba
1998, Szekeres Tamás
1996, Tamási Zoltán
1992, Kecskés Zoltán
1989, Huszárik László
Az Újpesttől az MTK-hoz:
2003, Rósa Henrik, i.
2002, Pető Zoltán
2002, Szántai Levente, i.
2000, Fehér Csaba
1991, Zsivóczky Gyula
1984, Tóth József

Eltiltott: a két újpesti, Asmir Suljic és Dusan Vasziljevics, valamint az MTK-s Nagy Tibor.

Sérült: Lázár Bence és a Fejes András, Csiki Norbert duó.

„Úgy éreztem, jobban akarjuk a sikert az Újpestnél – mondta csapata honlapjának Kanta József, az MTK csapatkapitánya. – A meccs előtt tüzelte mindenki egymást, tudtuk, hogy nagy lépést tehetünk egy győzelemmel a céljaink elérése felé. Jól alakult a meccs, korán vezetést szereztünk, utána pedig szerintem nagyon jól védekeztünk, lezártuk a területeket. Jókor szereztük a második gólt, ami még görcsösebbé tette az Újpestet, végül magabiztosan nyertünk. Kedden újra találkozunk a lilákkal, az biztos, hogy ha ebből az alázatból és akaratból egy kicsit is engedünk, akkor nem leszünk sikeresek. Ez egy teljesen más meccs lesz, de igyekszünk bebizonyítani, hogy nem csak egy meccsen vagyunk jobbak náluk."

„Szombaton a balszerencsés első gól után nagyon szívből akart menni mindenki, nem játszottunk elég okosan. Ezért nem voltunk elég szervezettek sem, az MTK pedig jól kihasználta azt, hogy milyen sok helyet hagytunk nekik. Jó leckét kaptunk, de hiszek a játékosaimban és tudom, hogy mindent meg fognak tenni a győzelemért. A csapat már sok szép dolgot elért eddig is a Magyar Kupában, már csak egy lépésre van a döntő, bízom a sikerben, de fontos, hogy tiszta fejjel kezdjük a meccset" – így az újpestiek szerb mestere, Nebojsa Vignjevics csapata honlapján.

Amennyiben viszont az Újpest úgy nyerné meg a kupát, hogy nem a Debrecen, hanem a DVTK ellen vívná a döntőt (hiszen a másik ágról a Diósgyőr is bejuthat a fináléba), és aztán a lilák nem kapnának indulási jogot az El-re, akkor az ezüstérmes jogán a diósgyőriek szerepelhetnének a nemzetközi porondon.

Ez annyit jelent, hogy ha a DVSC lesz a bajnok és az Újpest megnyeri a kupát a döntőben a Debrecent legyőzve, vagy az Újpest a bajnok DVSC mögött a második helyen végez a kupában (ezekben az esetekben elvileg az Újpest indulhatna az Európa-ligában), viszont életbe lép az UEFA által korábban, a lila-fehérek licencátruházása miatt beígért nemzetközi eltiltás – ezzel szemben az Újpest még méltányossági kérelemmel fordulhat az európai szövetséghez –, akkor a bajnoki 4. helyezett, vagyis jelen állás szerint a Ferencváros indulhatna az Európa-ligában.

A magyar szövetség a hivatalos honlapján ezt megerősítette, ugyanakkor egy lényeges kiegészítést is hozzáfűzött.

„Klubunk az MLSZ segítségével utánajárt a nemzetközi szövetségnél, hogy az európai kupákban kik szerezhetnek indulási jogot. A válaszból kiderült, hogy ha a Magyar Kupát a bajnokcsapat hódítja el, akkor a kupa ezüstérmese (ebben az évben utoljára) szerez indulási jogot az Európa-liga selejtezőjében" – írták a kék-fehérek közösségi oldalukon.

A Magyar Labdarúgó-szövetség megerősítette az MTK-nak: a DVSC-Teva esetleges Magyar Kupa-sikere esetén – ha a listavezető Loki a bajnokságot is megnyerné – a kupadöntő vesztese indulhat az Európa-liga selejtezőjében.

Az első mérkőzésen nem született gól, a hétvégén viszont alaposan eltángálta mostani ellenfelét az MTK.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST MAGYAR KUPA-ELŐDÖNTŐ VISSZAVÁGÓJÁNAK ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik