MK: Újpest–Paks a nyolcaddöntő slágermeccse – kupasorsolás

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 21:58
null
Az Újpest a Vecsés legyőzése után nehezebb ellenfelet kapott: a szintén élvonalbeli Paksot (Fotó: Koncz György)
Alig néhány perccel azt követően, hogy a Magyar Kupa főtáblájának harmadik köre véget ért – az MTK–Gyirmót találkozó volt az utolsó –, máris elkészítették a legjobb 8 közé jutásról döntő kör párosítását, azaz a mostani MK-kiírás 9., a főtábla 4. fordulójának beosztását az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ebben a körben már megszűnt az NB I-es csapat védettsége, az Újpest és a Paks rögtön randevúzhat is egymással jövő év februárjának végén.

 

A sorsolást az utolsóként véget érő MTK–Gyirmót mérkőzés helyszínén rendezték, és a válogatott támadó, Németh Krisztián végezte el a procedúrát. Elsőként az egyik megyei I. osztályban szereplő kupamenetelőt, a Nagykanizsát húzta elő. A zalaiakra hosszú túra vár a visszavágón, hiszen a Békéscsaba lesz az ellenfelük, s idegenben kell játszaniuk a visszavágón.

A másik megyei I-es sem sokáig rejtőzködött, az utolsónak továbbjutó MTK Budapest kapta párnak a Sényőt. Az első NB I-es csapat, amelyik előkerült, a DVTK volt, s Németh Krisztián a Videoton kiejtésével a nap meglepetését okozó Vác FC-t rendelte a borsodiak mellé.

A ZTE–Puskás AFC párharc után jött az első – és mint utóbb kiderült, az egyetlen – élvonalbeli összecsapás: az Újpest neve mellé a Paks került.

Nem vár könnyű feladat a Dunaújváros ellen csak hosszabbításban továbbjutó Balmazújvárosra, hiszen a Nyíregyházát könnyű, 3–1-es sikerrel búcsúztató másodosztályú ETO FC Győr ellen próbálkozhat a továbbjutás kiharcolásával.

Németh Krisztián a Debrecent húzta ki 13. csapatként, és a Loki nem panaszkodhat, hiszen ekkor még nem került elő a bajnoki címvédő Honvéd csapata sem, ám a New England Revolution csatára az NB II-es Dorogot rendelte a DVSC mellé.

Az utoljára maradó két gárda közül először a Siófok neve került elő, ami azt jelenti, hogy a Honvéd hazai pályán játszhatja a visszavágót a Balaton-partiak ellen.

A SORSOLÁS

Egy párharc során találkozik egymással két élvonalbeli csapat, az Újpest–Paks mérkőzés lehet a nyolcaddöntő slágermeccse.

Elkészült a párosítás, az első mérkőzéseket jövő év február 21-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg – áll az MLSZ honlapján.

Nyolcadik: BFC Siófok (NB II)–Bp. Honvéd

Hetedik: Debreceni VSC–Dorog (NB II)

Hatodik: ETO FC Győr (NB II)–Balmazújváros

Ötödik: Újpest FC–Paksi FC – két NB I-es…

Negyedik pár: Zalaegerszegi TE FC (NB II)–Puskás Akadémia FC

Harmadik pár: Diósgyőri VTK–Vác FC (NB II)

Második pár: MTK Budapest (NB II)–Sényő (megyei I.)

Elsőként az UFC Nagykanizsa (megyei I.) neve került elő, ellenfele a Békéscsaba (NB II) lesz!

Németh Krisztián segédkezik majd a sorsolásnál.

A nyolcaddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás, és megszűnik az élvonalbeli csapatok védettsége, ez talán a legfontosabb változás a korábbiakhoz képest.

Köszöntjük Olvasóinkat! Hamarosan megkezdődik a sorsolás.

ELŐZMÉNYEK

Tizenhat csapat várhatja a folytatást és a szerda esti sorsolást. A szerdai játéknap legnagyobb meglepetése, hogy kiesett a Videoton, a székesfehérváriak az NB II-es Váctól szenvedtek 3–1-es vereséget. Két megyei I. osztályban szereplő gárda is eljutott a legjobb 16-ig: a Sényő, illetve a Nagykanizsa.

A TOVÁBBJUTÓK
Paksi FC
Diósgyőri VTK
Budapest Honvéd
Debreceni VSC
Újpest
Balmazújváros
Puskás Akadémia FC
Vác FC (NB II)
ETO FC Győr (NB II)
Békéscsaba (NB II)
Zalaegerszegi TE FC (NB II)
Dorog (NB II)
BFC Siófok (NB II)
MTK (NB II)
Nagykanizsa (megyei I.)
Sényő (megyei I.)
MAGYAR KUPA – ADATBANK

Az NB I-ből a Paks, a DVTK, a Honvéd, a DVSC, az Újpest, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia várhatja a mai sorsolást.

Az MLSZ jelenlegi MK-versenykiírásának értelmében a 9. fordulótól már két mérkőzés dönt a továbbjutásról, oda-visszavágós alapon, és megszűnik az élvonalbeli csapatok védettsége, azaz könnyen előfordulhat, hogy két NB I-es csapat kerül szembe egymással.

A pályaválasztást a húzási sorrend dönti el, tehát amelyik csapatot elsőnek húzzák ki egy párharc során, az lesz az első mérkőzésen a pályaválasztó.

Ahogy fentebb említettük, a továbbjutás két mérkőzésen dől el: az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén, idegenben több gólt szerzett, jut tovább. Ha az idegenbeli gól sem dönt, 2x15 perc hosszabbítás következik, ám ha itt mindkét csapat azonos számú gólt szerez, akkor a vendégcsapat jut tovább, idegenben szerzett több góljának köszönhetően.

Ha „a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint”.

A 8. forduló mérkőzéseiről ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik