Meglepetés a javából: a Vác kiütötte a Videotont a kupából!

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 12:00
null
Hatalmas a váci öröm, hármat lőttek a Videotonnak (Fotó: Török Attila)
A keddi Kisvárda–Puskás Akadémia (0–1) mérkőzés után szerdán folytatódott a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulója: az NB I-ben éllovas Videoton 3–1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Vác otthonában – Marko Scsepovics a 90. percben szépített –, így búcsúzott a sorozattól. Az élvonalbeli csapatok közül a Honvéd, a DVTK, a DVSC, az Újpest, a Paks és a Balmazújváros is kiharcolta a továbbjutást.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

A hétvégi, Ferencváros elleni rangadóra is gondolva tartalékos összeállításban küldte pályára együttesét a Vác ellen Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője, azt azonban nem lehet mondani, hogy gyenge lett volna a fehérváriak kezdőcsapata: Fiola Attila, Varga József, Asmir Suljic, Anel Hadzic, Ezekiel Henty, Marko Scsepovics vagy éppen a sérüléséből felépülő, a Paks ellen (2–0) már csereként játszó Kovács István is az első sípszótól kezdve a pályán volt.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Georges Leekens, valamint a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, így mindketten láthatták, ahogy a hazaiak némi meglepetésre a 27. percben megszerzik a vezetést: gyors váci kontra végén egy beadás után Tóth Gergely sarokkal továbbította a kapuba a labdát (1–0).

A kapott gól után eggyel magasabb fokozatba kapcsolt a Videoton, de vagy Abu Attila védett hatalmasat, vagy a léc akadályozta meg a vendégeket az egyenlítésben, így egygólos váci előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrészben Nikolics vezetőedző Danko Lazovicsot, Loic Negót és Géresi Krisztiánt is beküldte, ez sem segített azonban a fehérváriakon, sőt! A hajrához közeledve kitámadott a Videoton, ezt kihasználva pedig néhány percen belül kétszer is mattolták a váciak Horváth Tamást: előbb Zsolnai Richárd fejezett be precízen egy vendégkontrát, majd egy rövid hazaadásra csapott le Nagy Richárd, akinek nem okozott gondot az üres kapuba lőnie a labdát (3–0).

A 90. percben Marko Scsepovics ugyan tizenegyesből szépített (3–1), ez azonban csak fájdalomtapasz lehet a Videotonnak, amelyet tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egy alacsonyabb osztályú együttes búcsúztatott a kupából – 2016 novemberében a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen az akkor még NB III-as Budafok győzte le 2–1-re a Vidit.

Nehezen indult be a DVSC, de végül simán nyert (Fotó: Földi Imre)
Nehezen indult be a DVSC, de végül simán nyert (Fotó: Földi Imre)

Ami a délben kezdődő többi mérkőzést illeti, az NB I-esek közül a Honvéd, a DVSC és az Újpest is viszonylag könnyedén harcolta ki a továbbjutást, míg a DVTK a hajrában szerzett két góllal múlta felül a Soroksárt.

Az Érd hiába vezetett már két góllal, 3–2-re kikapott a Nagykanizsától, a Siófok sima 4–0-val intézte el a Nagyecsedet, míg az edzőváltáson áteső ZTE Balázs Zsolt tíz perc alatt szerzett mesterhármasával 3–0-ra nyert a Szarvas ellen.

A Békéscsaba a Tiszaújvárost, a Dorog a Cigándot ejtette ki, a megyei első osztályú Sényő pedig az NB III-as RKSK-t búcsúztatta.

DÉLUTÁN ÉS ESTE TÖRTÉNT

A délutáni mérkőzések közül elsőnek a Csákvár–Paks találkozó ért véget, amelyen a Paks rendes játékidőben, Papp Kristóf 27. percben fejelt góljával múlta felül másodosztályú ellenfelét.

Alaposan megizzadt az NB III-as Dunaújváros otthonában az élvonalbeli Balmazújváros: noha már az ötödik percben megszerezte a vezetést Bacsana Arabuli találatával, a hazaiak a második félidőben – akkor már Csendes Péter kiállítása miatt – emberhátrányban futballozva egyenlíteni tudtak Tóth Tibor révén. A győztes gól a kétszer 15 perces hosszabbítás második félidejében született: a 110. percben Kovács Ádám lövése talált utat a dunaújvárosi kapuba, ráadásul az 1–3-as végeredményt is a csereként pályára lépő támadó állította be a 121. percben, így a Balmazújváros lépett a legjobb 16 közé.

A másodosztályúak rangadóján a Győr hazai pályán 3–1-re legyőzte a Nyíregyházát. Bár a vendégek szereztek vezetést Kartik Bálint révén a 24. percben, a hazaiak Erdélyi László duplájával és Szabó Lukas találatával megfordították a mérkőzést.

Utolsóként az MTK biztosította helyét a nyolcaddöntőben: a fővárosiak hazai pályán 2–1-re győzték le a Gyirmótot utolsó perces góllal. A vendégek Varga Péter 61. percben szerzett góljára Gera Dániel válaszolt öt perccel később, és már mindenki a hosszabbításra készült, amikor Schäfer András lövése a 93. percben utat talált a Gyirmót kapujába.

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. KÖR, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

VÁC FC (NB II)–VIDEOTON FC 3–1 (1–0)
Budapest, Hévízi út, 450 néző. Vezette: Bogár Gergő (Szalai Dániel, Kepe Arnold)
VÁC: Abu – Görgényi, Króner, Tóth F., Gulyás M. – Tóth G., Búrány – Zsolnai, Nagy R. (D'ursó, 84.), Kákonyi (Hegedűs Cs., 74.) – Balajti (Borvető, 86.). Vezetőedző: Horváth Károly
VIDEOTON: Horváth T. – Szolnoki (Nego, 65.), Fiola, Tóth B., Tamás K. – Varga J. – Suljic, Kovács I. (Lazovics, a szünetben), Hadzic – Scsepovics, Henty (Géresi, 59.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Tóth G. (1–0) a 27., Zsolnai (2–0) a 77., Nagy R. (3–0) a 81., Scsepoivcs (11-esből, 3–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Károly: – Az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára, de ezt maximálisan kihasználtuk, és jó játékkal, korszerű kontratámadásokkal, illetve pontos befejezésekkel megérdemelt győzelmet arattunk. Óriási siker a továbbjutás, a váci futballtörténelem újabb fejezete íródott.
Marko Nikolics: – Nagyon jó ellenféllel találtuk szemben magunkat, ezért nem is vettük félvállról a mérkőzést. Ennek ellenére óriási védelmi hibákat követtünk el, elsősorban ezek miatt kaptunk ki, de nekem is megvan a felelősségem, mert több taktikai bakit is csináltunk.

SOROKSÁR SC (NB II)–DIÓSGYŐRI VTK 1–3 (1–1)
Budapest, Haraszti út,
Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezette: Németh Ádám (Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Balázs)
SOROKSÁR: Kovács D. – Fülöp N., Gyepes (Csillag, 22.), Valencsik, Silye (Derekas, 63.) – Huszák, Gyömbér – Albert Á., Tamási Zs., Fröhlich (Gárdos, 14.) – Pál A. Vezetőedző: Lipcsei Péter
DIÓSGYŐR: Antal – Nagy T., Lipták, Tamás M., Forgács D. – Nono, Tóth B., Oláh B. – Vela (Busai, 57.), Szarka (Ugrai, 57.), Bacsa (Joannidisz, 73.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás
Gólszerző: Oláh B. (0–1) a 16., Pál A. (1–1) a 37., Ugrai (11-esből, 1–2) a 87., Ugrai (1–3) a 90. percben
Kiállítva: Fülöp N. (kezezésért) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Sikerült megnehezítettük a Diósgyőr továbbjutását, ez játékosaim dicsérete. Sajnos a mérkőzés elején kétszer is kényszerből cserélnem, pedig kértem, jeleztem, csak az vállalja a játékot, aki egészséges. Mártírokra nincs szükségem, mivel idén még két nagyon fontos bajnoki vár ránk.
Bódog Tamás: – Az alacsonyabb osztályú Soroksár megnehezítette a helyzetünket, s egyértelműen jobb csapat, mint amit bajnoki helyezése mutat. Sőt a második félidőben volt húsz perc, amikor nem látszott az osztálykülönbség, s csak a második gól után nyugodtam meg.

GYÖNGYÖSI AK (NB III)–BP. HONVÉD 0–4 (0–2)
Gyöngyös, 900
néző. Vezette: Takács János (Szilágyi Norbert, Pápai Zoltán)
GYAK: Gyulay – Tarnai, Csornij, Szilágyi N., Petrezselyem (Fótos, 65.) – Tatár, Pilinyi (Suscsák, 58.) – Domonyi, Sárándi, Fekete B. (Kluk, 77.) – Bartha R. Edző: Török János
HONVÉD:
Horváth A. – Baráth, Kamber, Deák I. – Pölöskei Zs. – Villám (Laczkó, a szünetben), Gazdag, Stoiacovici, Holender – Eppel (Lukács D., 74.), Lanzafame (Danilo, 74.). Vezetőedző: Erik van der Meer
Gólszerző: Eppel (0–1) a 31., Lanzafame (11-esből, 0–2) a 43., Gazdag (0–3), az 54., Danilo (0–4) a 84. percben
MESTERMÉRLEG
Török János: – Igazi futballhangulatot varázsoltunk a gyöngyösi pályára, de ekkora különbséggel is megérdemelten győzött a Honvéd.
Erik van der Meer: – Mindig nehéz alacsonyabb osztályú csapat ellen futballozni, mert általában csak védekezni akar. A mérkőzés elején ezt a hazaiak jól is tették a mély talajú pályán, de végül megnyugtató győzelmet arattunk.

VECSÉSI FC (NB III)–ÚJPEST 0–5 (0–2)
Vecsés, 700
néző. Vezette: Lovas László (Albert István, Medovarszki János)
VECSÉS: Komora – Balázs Bálint (Lajer, 62.), Szalai V., Rein, Radnai – Cseszlai, Csordás Sz. – Borsi M., Molnár Z., Csiszár (Homonyik, 65.) – Tóth A. (Farkas Á., 79.). Edző: Szász Ferenc
ÚJPEST: Kovács Z. – Szűcs K., Kálnoki-Kis (Balázs Benjámin, 69.), Litauszki, Mohl – Cseke, A. Diallo – Nwobodo (Szelmani, 54.), Angelov, Simon K. – Tischler. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Kálnoki-Kis (0–1) a 19., Tischler (0–2) a 44., Tischler (0–3) az 51., Szelmani (0–4) a 73., Simon K. (0–5) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Szász Ferenc: – Elkövettünk olyan hibákat, amelyek a bajnokikon is jellemzőek a csapatra. Megérdemelten, erőlködés nélkül nyert az Újpest, a mérkőzés végén már felszabadult játékkal.
Nebojsa Vignjevics: – Az első perctől kezdve koncentráltan futballoztunk, s ennek eredményeként egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelmünk. Magabiztosan futballozott a csapat.

BUDAFOKI MTE (NB II)–DEBRECENI VSC 0–3 (0–0)
Budapest, Budafok, Promontor utca, zárt kapuk mögött. Vezette: Zierkelbach Péter (Kóbor Péter, Huszár Balázs)
BUDAFOK: Szabó B. – Margitics, Vaszicsku, Csizmadia Cs., Vég – Filkor (Pölöskey P., 65.), Khiesz (Vass M., 77.), Vasziljevics – Ihrig-Farkas (Vankó, 72.), Fekete M., Kovács D. Vezetőedző: Tóth Bálint
DVSC: Novota – Kuti, Kinyik, Szatmári Cs., Barna – Varga K. (Nagy K., 80.), Filip, Csősz (Tőzsér, a szünetben), Sós – Tisza, Mengolo (Takács T., 74.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Mengolo (0–1) az 52., Tisza (11-esből, 0–2) a 87., Tisza (0–3) a 90. perecben
MESTERMÉRLEG
Tóth Bálint: – Elégedett vagyok a hozzáállással és a mutatott játékkal, mert valamennyi játékos úgy futballozott, hogy érződött, tovább akartunk jutni. A Debrecen könyörtelenül kihasználta hibáinkat, ez mutatja az NB I és az NB II közötti különbséget.
Herczeg András: – Értékes a továbbjutás, mert az első félidőben kiegyenlített volt a mérkőzés, igaz, fordulás után gyorsan megszereztük a vezetést, és a hajrában újabb gólokat szereztünk. Összességében megérdemelten jutottunk a következő fordulóba.

Csákvár (NB II)–Paksi FC 0–1 (0–1)
Csákvár, 200
néző. Vezette: Radványi Ádám (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
CSÁKVÁR:
Major – Horvat I., Fényes, Kiprich D., Gajda – Bokros – Sejben, Daróczi (Nagy Zs., 75.), Polonkai (Jelena, 46.), Molnár Cs. – Máté (Magyari, 60.). Vezetőedző: Szijjártó István
PAKS:
Molnár P. – Vági, Lenzsér, Gévay, Báló – Papp K.(Simon Á., 75.) – Kecskés,Hajdú Á., Nikházi (Bertus, 75.) – Szakály D., Adamcsek (Szabó J., 91.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző
: Papp K. (0–1) a 27. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István:
– Úgy érzem, tisztességesen helyt álltunk. Hat fiatal játszott nálunk, sokat kivett belőlük ez a talaj, de nincs okuk a szégyenkezésre.
Csertői Aurél:
– Lehoztuk a meccset, kiharcoltuk a továbbjutást, és ez a lényeg. A Csákvár nagyon masszív volt, mi pedig nem játszottunk jól ezen a nehéz talajon.

Dunaújváros (NB III)–Balmazújváros 1–3 (0–1, 1–1, 1–1) – h. u.
Dunaújváros, 400
néző. Vezette: Molnár Attila (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
DUNAÚJVÁROS: Vaszócsik – Sándor T., Csendes, Farkas V., Király B. – Barna Zs. (Karacs, 114.), Dorogi, Zvara – Szepessy, Tóth T., Csehi (Ferencz, 96.). Vezetőedző: Dobos Barna
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Habovda, Jagodics B., Póti, Virág – Vajda S., Batarelo (Kovács Á., 77.), Majszuradze, Zsiga (Uzoma, a szünetben) – Rácz F. (Sigér D., 53.), Arabuli. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Arabuli (0–1) az 5., Tóth T. (1–1) a 76., Kovács Á. (1–2) a 109., Kovács Á. (1–3) a 120. percben
Kiállítva: Csendes (gólhelyzetben buktatta Arabulit) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– A kiállítás miatt nagy hátrányba kerültünk, de sikerült egyenlítenünk. Mindent megtett a csapat a továbbjutásért, a hosszabbítás hajrájában azonban fizikailag elfáradtunk, mert korábban már az egyenlítés is óriási erőfeszítést kívánt játékosaimtól.
Horváth Ferenc: – A Dunaújváros nagyot küzdött, becsülettel ment előre, büszke lehet az edző, aki ilyen csapatnál dolgozhat. Mi nagyon sok helyzetet kihagytunk, viszont a továbbjutás olyan, mint a pénz: nincsen szaga.

MTK Budapest (NB II)–Gyirmót FC Győr (NB II) 2–1 (0–0)
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, 987 néző. Vezette: Erdős József (Király Krisztián, Szécsényi István)
MTK: Szentpéteri – Bori, Talabér, Gengeliczki, Forgács P. – Borbély (Schäfer, 20.) – Szerencsi (Vass P., 60.), Katona M. (Gera D., 63.), Jakab D. – Hrepka, Korozmán. Vezetőedző: Feczkó Tamás
GYIRMÓT: Rusák – Áchim, Lengyel D., Lázár P., Széles – Kiss M. – Czár, Paku, Nagy P., Stieber A.– Vörösbaranyi A. (Varga P., 60.). Vezetőedző: Hannich Péter
Gólszerző: Varga P. (0–1) a 61., Gera D. (1–1) a 67., Schäfer (2–1) a 93. percben

Nagykanizsa (megyei I.)–Érdi VSE (NB III) 3–2 (Nagy G. 68., Szabó B. 69., Gerencsér 76., ill. Kárász 33., Kelemen P. 51.)
Tiszaújváros (NB III)–Békéscsaba (NB II) 0–2
(Mészáros M. 18., Babinyecz 47.)
Szarvas (megyei I.)–Zalaegerszegi TE FC (NB II) 0–3 (Balázs Zs. 47., 53., 57.)
Cigánd (NB III)–Dorog (NB II) 0–2 (Simon Attila 21., Kamarás 89. – 11-esből)
Nagyecsed (megyei I.)–BFC Siófok (NB II) 0–4 (Kozma 29., Elek B. 39. – 11-esből, Lorentz 70., 93.)
Sényő (megyei I.)–Rákosmente (NB III) 2–0
(Barcsay 3., 27.)
ETO FC Győr (NB II)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 3–1 (Erdélyi L. 40., 57., Szabó L. 93., ill. Kartik 24.)

KEDDEN
KISVÁRDA MASTER GOOD (NB II)–PUSKÁS AKADÉMIA 0–1 (0–1)
Kisvárda, 1050 néző. Vezette: Kassai Viktor (Ring György, Tóth II Vencel)
KISVÁRDA: Molnár-Farkas – Izing, Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik (Vári B., 61.), Oltean (Misic, a szünetben), Heffler N., Hej – Gosztonyi (Ilics, 65.), Horváth Z. Vezetőedző: Kondás Elemér
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Osváth, Vanczák, Spandler, Balogh B. – Zsidai, Bacelic-Grgic – Molnár G. (Prosser, 85.), Knezevic (Márkvárt, a szünetben), Szakály P. – U. Diallo (Szécsi M., 53.). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: U. Diallo (18.)

A győztes csapatok továbbjutottak a következő körbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik