MK: Pisont kupát nyert, de még nem tudja, folytathatja-e; Kuttoréknak nagyon fáj

2020.06.04. 06:55
A labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a Budapest Honvéd 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet, így története során nyolcadik alkalommal hódította el a trófeát. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Pisont István elégedett volt játékosaival.

„Nagyon fegyelmezetten dolgoztak, tették a dolgukat. Kevés lehetőséget adtunk a Mezőkövesdnek. Egy-kettő volt azért, váratlan bökések, amikre tulajdonképpen számítottunk is, amikor például Berecz Zsombor maradt egyedül. Utána viszont kontrollálni tudtuk úgy a meccset, hogy a védelem tengelyében nem tudtak bejutni az ellenfél játékosai.”

A sajtótájékoztatón a kispesti tréner a jövőjéről is beszélt.

A Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője, Kuttor Attila azzal kezdte, hogy gratulált az ellenfélnek.

„Annak ellenére, hogy elveszítettük a mérkőzést, azt gondolom, hogy nagyon komoly teljesítményt nyújtottunk. Jól futballoztunk, azokat az erényeket próbáltuk a felszínre hozni, amik eddig is jellemeztek minket. Ezekkel szerettük volna megnyerni a mérkőzést, de két pontrúgás eldöntötte a sorsunkat.”

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 10 000 néző. Vezette: Bognár Tamás (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő – Andó-Szabó Sándor, Berke Balázs)
Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84.; Niba, 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.). Mb. vezetőedző: Pisont István
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 78.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), ill. Pekár (37.)

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
18 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28