MK: öngólokkal nyert a Haladás, megszenvedett a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 18:11
null
Öngólokkal nyert a Haladás Csepelen (Fotó: Meder István)
Vasárnap is továbbjutott az összes NB I-es klub a labdarúgó Magyar Kupában. A legnehezebben ez a DVTK-nak sikerült: a miskolciak hosszabbítás után tudták legyőzni a harmadosztályú ESMTK-t. A Haladás öngólokkal gyűrte le a Csepelt, a Kisvárda egy korai góllal nyert Szolnokon.

 

SZOLNOK–KISVÁRDA 0–1
Tudósító: Varga Csaba

Érdekesség, hogy három és fél évvel ezelőtt a Magyar Kupa negyeddöntőjében találkoztak a felek, az akkor NB II-es Szolnok 4–2-es összesítéssel búcsúztatta az akkor harmadosztályban szereplő Kisvárdát. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, a szabolcsiak immár az első osztályban vitézkednek, míg a Szolnokiak csak a harmadosztályban szerepelnek. Még annyit, hogy felek három évvel ezelőtti párharcának mindkét meccsén Vári Barnabás betalált a Kisvárda kapujába, most a kispadról várt bevetésre a játékos.

Dajka László, a várdaiak szakvezetője alaposan felforgatta csapatát az elmúlt bajnoki meccshez képest. Ezúttal nyolc légióssal álltak fel a piros-fehérek. A harmadosztályban második helyen álló szolnoki gárdánál is voltak változások az elmúlt meccshez képest, többek között a 18 éves Csáki Kálmán védte a kaput. A 10. percben épp a tehetséges kapus kapitális hibája kellett a vendégek vezető góljához: Csáki nem tudta lekezelni a pörgő, pattogó labdát, s a résen lévő Sergiu Negrut a kapuba passzolta a labdát. A folytatásban nem tűnt ki a kétosztálynyi különbség, sőt a Tisza-partiak sorra alakították ki helyzeteiket: Nádházi Ákos a keresztlécet találta telibe a 15. percben, majd Földi Marcell és Németh Ádám is ziccerben hibázott az első játékrészben.

A térfélcserét követően is támadásban maradtak a vendéglátók, de már annyi helyzetet nem tudtak kialakítani, mint a szünet előtt. A szabolcsiak jobban szűrték a támadásokat. A hajrára ismét felpörgött a meccs. Gosztonyi András szép lövését lábbal hárította Csáki kapus. Majd egy szolnoki akció közepette Annus Árpád és Simon Attila nem értették meg egymást, odalett a helyzet. Hiába lett a szögletarány 8–3 a hazaiak javára, a vendégek rutinból és némi szerencsével megnyerték a meccset, és a Magyar Kupa 7. fordulójába jutottak. A szolnoki szurkolók a vereség ellenére is megtapsolták csapatukat.

SZOLNOKI MÁV FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Szolnok,
Tiszaligeti Stadion, 800 néző. Vezette: Oláh Gábor (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő)
SZOLNOK: Csáki – Németh Á., Papp Sz., Horgosi, Szabó R. – Tisza K., Földi (Karacs, 75.) – Tóth B. (Laczkó M., 69.), Nádházi (Annus, 61.), Kun L. – Simon A. Edző: Tóth Tibor
KISVÁRDA: Minca – Parcvanija, Izing, Beriosz, Protics – Karaszjuk, Mitosevics (Misic, 75.) – Gosztonyi, Negrut, Kovácsréti (Ilics, 63.) – Milevszkij (Lucas, 63.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Negrut (0–1) a 10. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Tibor: –
Jól kezdtük a mérkőzést, igaz, kaptunk egy balszerencsés gólt, de utána meg is fordíthattuk volna az állást. Büszke vagyok a csapatomra, mert jól és óriási akarattal futballozott. Így kell folytatnunk a bajnokságban is
Dajka László: – Nem azt játszottuk, amit vártam és amit láttunk az elmúlt hetekben Az is igaz, hogy más összetételben is léptünk pályára, mint az elmúlt mérkőzéseken. Több futballistánkon is látszott a játékhiány. Az első játékrészben hibáink után több helyzete is volt a Szolnoknak. A második félidő már kiegyenlített játékot hozott.

TOVÁBBI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Cigánd (NB III)–Mol Vidi (NB I) 0–2
Bőnyi SE (Győr-Moson-Sopron megye II.)–Bp. Honvéd (NB I) 0–6

ESMTK–DVTK 1–3 (1–1, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
Budapest, Pesterzsébet, 800 néző. Vezette: Molnár Attila (Szécsényi István, Szalai Balázs)
ESMTK: Bonica – Nagy M., Túri D., Markovics, Tóbiás (Lázár Benjamin, 23.) – Mohácsik (Bartha R., a szünetben), Bányai – Kovács D., Szabó Á., Soós B. – Nagy R. (Horváth L., 80.). Vezetőedző: Turi Zoltán
DVTK: Rados – Polgár (Orosz D., 71.), Lipták, Bárdos (Mihajlovics, 80.), Juhar – Nagy T., Márkvárt, Szabó B., Hasani (Tóth Borisz, 64.) – Makrai, Bacsa. Vezetőedző: Fernando Fernández
Gólszerző: Nagy R. (1–0) a 21., Makrai (1–1) a 22., Makrai (11-esből, 1–2) a 95., Mihajlovics (1–3) a 114. percben
MESTERMÉRLEG
Turi Zoltán: – Nem szeretném a szerencsére fogni a kiesést, ezzel együtt ha a Fortuna mellénk áll, talán mi jutottunk volna tovább. Nem vallottunk szégyent a kilencven perc alatt, közelebb álltunk a továbbjutáshoz, s talán kicsit jobban meg is érdemeltük volna. Azt kértem a játékosaimtól, hogy élvezzék a mérkőzést, futballozzanak bátran, szerencsére ezt megvalósították.
Fernando Fernández: – Minden sorozatban örömet jelent a győzelem, ezúttal a továbbjutás volt a legfontosabb, és ezt teljesítettük. Örülök, hogy olyan játékosoknak is lehetőséget adhattam, akik a bajnokságban eddig kevesebbet játszottak. Külön öröm számomra az U17-es válogatotthoz meghívott Tóth Borisz és Orosz Donát teljesítménye.

CSEPEL FC–HALADÁS 0–2 (0–1)
Budapest, Csepel, 900 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon Oszkár, Máyer Gábor)
CSEPEL: Botlik – Szabó Zs. (Mészáros L., 56.), Mészáros R., Balogh M., Gauzer – Fisli, Szabó P. – Molnár K., Tóth M. (Szabó E., 71.), Somlyai (Torda, a szünetben) – Kocsis D. Vezetőedző: Tamási Zoltán
HALADÁS: Gyurján M. – Schimmer (Habodva, a szünetben), Jagodics, Kolcák, Németh Milán – Rácz B., Grumics – Mészáros K., Gaál B. (Bamgboye, 65.), Halmosi (Benes, 56.) – Rabusic. Megbízott edző: Desits Szilárd
Gólszerző: Gauzer (öngól, 0–1) a 20., Mészáros L. (öngól, 0–2) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Tamási Zoltán: –
Végig szervezettek voltunk, az öngólok megpecsételték a sorsunkat. Próbáltunk kontrára játszani, meg is voltak a lehetőségeink, Molnár Krisztián a második félidőben egyedül vezette a kapusra a labdát, bánhatjuk, hogy kimaradt a ziccer.
Desits Szilárd: – A legfontosabb a továbbjutás volt. Megbízott edzőként először irányítottam a csapatot, igyekeztem a játékosokat megfelelően felkészíteni.

NB II-es érdekeltségű mérkőzések
Bonyhád VLC (Tolna megye I.)–Budafok (NB II) 0–3 (Kovács D. 11., 49., Fekete M. 86.)
Gyöngyöshalász SE (Heves megye I.)–Gyirmót FC Győr (NB II) 1–5 (Lehótszky 31., ill. Széles 16., Présinger 41., Lázár P. 58., Nagy Patrik 90., Sandal 92. – 11-esből)
Nagykőrösi Kinizsi (Pest megye I.)–Vasas (NB II) 1–4 (Hazafi 89., ill. Hrepka 31., Ádám 60., 85., Hajdú Á. 71.)
SZEOL SC (NB III)–Balmazújváros (NB II) 2–0 (Forró A. 55., Gajág 76.)
FC Hatvan (Heves megye I.)–Ceglédi VSE (NB II) 0–1 (Oldal 41.)
Jászberény (NB III)–Mosonmagyaróvár (NB II) 2–1 (Svedyuk 67., Hevesi-Tóth 87. – 11-esből, ill. Bartos 37.)

NB III-as érdekeltségű mérkőzések
Öttevényi TC (Győr-Moson-Sopron megye I.)–Gyöngyösi AK (NB III) 0–1
Balkányi SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.)–TARR Andráshida SC (NB III) 1–3
Jánoshalmi FC (Bács-Kiskun megye I.)–Füzesgyarmati SK (NB III) 2–3
Eger SE (NB III)–Dunaújváros (NB III) 0–5
Szarvasi FC (Békés megye I.)–Debreceni EAC (NB III) 4–4 – 11-esekkel 3–2
Tordas SE (Fejér megye I.)–Sényő (NB III) 3–3 – 11-esekkel 5–6
Hévíz SK (Zala megye I.)–Pápai Perutz FC (NB III) 2–4
Dabas (NB III)–Salgótarjáni BTC (NB III) 1–0
Jánossomorja (Győr-Moson-Sopron megye I.)–III. kerületi TVE (NB III) 0–4

További mérkőzések
Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–Ibrány SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.) 1–0
Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Ózdi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.) 1–0
Sárisápi Bányász SE (Komárom-Esztergom megye I.)–Vecsési FC (Pest megye I.) 0–1

A győztesek továbbjutottak.

A szombati mérkőzésekről itt olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik