F. B. 2020.02.19 15:28 Frissítve: 2020.02.19 16:19

MK: kettős győzelemmel ment tovább a Dorog

Elsőként az NB II-es Dorog jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Magyar Kupában: a nyolcaddöntő visszavágóján 2–0-ra nyert a III. Kerületi TVE vendégeként, így kettős győzelemmel búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét.

 

Nem várt könnyű feladat az NB III-as III. Kerületi TVE-re, amelynek háromgólos hátrányt kellett ledolgoznia a Dorog ellen a továbbjutás érdekében. Egyik vezetőedző, Kemenes Szabolcs és Németh Szabolcs sem ülhetett le a kispadra eltiltása miatt, mindketten a lelátóról figyelték a mérkőzést (ennek ellenére Kemenes vállalta a mérkőzés utáni nyilatkozattételt).

Az óbudaiak nagy lendülettel kezdték a találkozót, az első húsz percben több gólhelyzetet is kidolgoztak, de a támadók pontatlansága mellett Borsos Vilmos is mindig a helyén volt. Aztán egyre több lett hazai oldalon a pontatlanság, a bosszantó hiba, a rossz megoldás - a 70. percben Petneházi Márk már a kapust is kicselezte, de az üres kapu mellé gurított... A hajrában jött is a dorogi büntetés, előbb Vígh Ádám fejelt a hálóba egy jobboldali beadást, majd Girsik Áron passzolt közelről a kapuba - a két csereembernek köszönhetően így a visszavágót is megnyerte a Dorog.

„Tudtuk, hogy az óbudaiak nyomni fognak, amíg bírnak, erre fizikailag és mentálisan is készültünk” – mondta a második találatot szerző 18 éves Girsik. – Azzal küldött be a szakmai stáb, hogy szerezzek gólt, boldog vagyok, hogy ez összejött. Szeretném, ha a Mol Fehérvárral játszanánk a következő körben, abban a gyönyörű stadionban örök élmény lenne futballozni. De előtte még ránk fér a pihenő, egyáltalán nem bánom, hogy az előttünk álló hétvégén az NB II-ben szabadnaposak leszünk."

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK

III. KERÜLETI TVE–DOROGI FC 0–2 (0–0)
Hévízi út, 500 néző. Vezette: Dolnegó Bàlint (Kovács II Gábor, Sinkovicz Dániel)
III. KERÜLET: Jeszenszky – Bori (Fazakas, 64.), Erdei, Tóth D., Kapronczai – Szalai V. (Kaszai, 64.) – Petneházi, Tamási Zs. – Sili, Sóron (Rabatin, 77.), Borvető. Megbízott edző: Czvitkovics Péter
DOROG: Borsos V. – Berkó, Rjasko, Lencsés B., Forró – Beke, Nagyházi (Takács P., 73.), Kitl M. – Barna G. – Paudits (Girsik, 85.), Délczeg (Vígh Á., 77.) Szakmai igazgató: Balogh Pál
Gólszerző: Vígh Á. (0–1) a 86., Girsik (0–2) a 92. percben
Kiállítva: Tóth D. (a második sárga lap után) a 69. percben
MESTERMÉRLEG:
Kemenes Szabolcs: –
A Dorog általában kevés gólhelyzetet enged ellenfeleinek, de nekünk rengeteg lehetőségünk volt. Sajnos nem sikerült ezek közül egyet sem gólra váltani, Borsos Vilmos szenzációsan védett. Az alapcélunk az volt, hogy megnyerjük a meccset, erre az első dorogi találatig volt is esélyünk. Kiejtettük ősszel a kupából a Nyíregyházát és a Vasast, csak most, a harmadik NB II-es ellenfél tudott megállítani minket.
Balogh Pál: – Előnyünk tudatában is komolyan vettük a visszavágót. Számítottunk rá, hogy a III. Kerület gyorsan gólt akar szerezni, de az első negyedórában nem találtuk a ritmust. Átvészeltük ezt az időszakot, aztán végül kijött az osztálykülönbség és győzött a rutin.
Továbbjutott:
a Dorog, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

KÉSŐBB
17.30: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
18.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd
18.00: Kaposvári Rákóczi FC–Mezőkövesd Zsóry FC
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Lipót Pékség SE (NB III)
18.00: Paksi FC–Pécsi MFC (NB III)
18.00: Puskás Akadémia FC–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
18.00: Dunaújváros (NB III)–MTK Budapest (NB II)  

A negyeddöntő sorsolását 20 órakor tartják, az M4 Sport élőben közvetíti.

2020.10.20 09:28:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Balogh magára talált a Honvédban. Cseri szerint hiba lenne temetni a Mezőkövesdet. Hahn négygólos, nem öt.

2020.10.18 14:09:35

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Márton Gábor csapata három perc alatt fordított, de nem tudta megtartani az előnyét.

2020.10.18 13:50:11

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bognár György csapata küzdelmes meccsen győzte le 3–1-re a ZTE-t.

2020.10.17 14:23:25

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Nem lehetett gólt lőni a kék-fehérek parádézó kapusának, Mijatovicsnak.

2020.10.17 14:15:31

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre)

Egygólos meccset játszott az Újpest, amely annak örülhet, hogy megszerezte az első hazai sikerét, annak már kevésbé, ahogy a helyzeteivel bánt.